Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

18 rendkívüli kedvességgel -rajzolja a földmíves család estéjét. Az eperfa lombja feketén bólingat, az éji bogár zúg s ha neki ütődött a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. A lomha földi békák, a csapongó denevérek, a csonka, régi tornyon rikoltozó bagoly sötétebb, kiegészítő képei a falusi alkonynak. De mily nyájas, kedves kép tárul elénk, ha egy falusi lak udvarára bepillantunk. Az udvaron fehérlik egy tehén, a melyet a gondos háziasszony ép most fejt meg, utána ballag kinyújtva testét egy czieza is, majd egy ugrással hirtelen a pitvarban terem. A konyhában barátságos tüz lobog, a háziasszony elszüri a tejet s kis fiának enged inni egyet: Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. A hajnalcsillag, az eladó lány, uj ruháját vasalja, körüle mesét hallgatva, borsót, babot szemelgetve a gömbölyű arczu apróság, a legkisebb kenyeret majszol, a nagyobbik olvas, bizonyosan pap lesz belőle. Mily örömmel fogadják a hazatérő apát, a ki tarisznyáját a szegre akasztva szives jó estével köszönt be, porlepte ingével letörli ránczos homlokát, mely kisimul, a mint vig csemetéire tekint, mig az apróság a tarisznyában keresgél és sikolt, mikor a kis nyulat találja a madárlátta czipó helyett; a gondos háziasszony szeretettel unszolja urát az evésre; a beköszöntő béna hadfit szívesen fogadják, asztalhoz ültetik, de evés alatt nem beszélnek, mint ez már természete a magyar embernek. Evés után, nógatásra, elkezd a harczfi — a gyermekek lassankint elbólintanak, az eladó lány figyel s mikor mások nem hallják, testvérbátyját kérdi, a mint már szokta három év óta. E közben a tüz elalszik, a vendég is gyéren szól s rá nagyokat gondol, közbe-közbe csak a macska dorombol, a földre hintik a zizegő szalmát s „átveszi a tücsök csendes birodalmát". A mily természetes báj vonul át e képen, oly egészséges humor jellemzi a következő két képet. A vén gulyás esztendei száma elég volna hagyománynak vagy történetnek, az ifjú urak, kik vele iddogálnak ugy néznek rá, mint a toronyra s mikor biztatják: Azt a régit Marczi bátya! rákezdi: Hej nagy Kőrös hires város... A gonosz komiszárosra most is neheztel, sok borsot törhettek egymás orra alá. Majd regél a régi időkről, közbelopván egy-egy rejtélyt hol tinórul, hol üszőrtil. De ha a halálra figyelmeztetik, hallgat egy ideig s a padlót döföli ónos botjával, azután megszólal, hogy mindig beszámolt