Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

98 hogy mindenki igényeinek eleget tegyen, sohasem fog valami nagyobbszerüt létrehozni s azért ritkítja „az apró cseprő verseket". „Szerelmes nem vagyok, — irja Ercseynek 1854. junius 21-én, — hogy a kedvest mindennap megénekeljem, ma a haját, holnap a kis körmét; elbeszélő költeményt pedig, t. i. jót, nem lehet irni minden füttyentésre, ahhoz tái'gy és lelkesedés kell, s a körülmények is számba veendők." E körülmények pedig tudjuk melyek s minők voltak. Fej- és fülzúgása ellen hideg mosdást és karlsbadi vizet használt s ez valamit segített is ; de még 1857-ben is panaszkodik, hogy rest, beteg és pedig kedélybeteg. „Nagyobb dologba nem merek fogni — pedig vannak tervben ! — a lyrába belecsömörlöttem" — irja Ercseynek. Nagy körösi tanárkodása alatt is folyton dolgozott, de több műve csak töredéknek maradt. E körülményről igy szól ő maga: „Mint a patak, melynek útjába sziklatömbök hengerültek, egyszerre irányát veszti: egy része tóvá tesped, más része több ágra szakadva keresi a kifolyót, de különböző szerencsével; némely ágacska vékony hegyicsurgó alakjában menekül, más vadviz gyanánt bukkan elő, más, egy darabig futva, posványnyá lapul, vagy iszapés fövénytalajban vész el: ugy voltam én. Hajtott a munkaösztön, de nem találtam irányomat." E korbeli költeményeit, „a csüggedés korában" Írtakat, főkép a melancholia s a humor jellemzi. 1852-ben adta ki a Nagyidai esigdnyokat, 1854-ben Toldi estéjét s 1856-ban jelentek meg lyrai és kisebb költeményei Heckenast kiadásában két kötetben. Arany — elég igazságtalanul — saját lyrai tehetségéről csekély véleménynyel volt. „Végtelen ügyetlen vagyok a lyrában — irja Petőfinek 1847. szept. 7-ről — szörnyen boszankodnám, ha valakinek másnak oly esetlen verseit kényteleníttetném olvasni, mint az enyéim. Ugy érzem, mintha elveszne markomban a finom ujjakhoz alkotott lyra. Aztán meg hol is vennék én lyrai lelkesedést ? Prózai életmódom szinte phlegmatikussá tett, aprós bajaim és örömeim nem méltók megénekeltetni, s bár családi életemben a boldogabbak közé számíthatom magamat, ez a boldogság még sem olyan, hogy kitörő örömét lyrába önteni, hanem csak olyan, hogy folytonos melegét érezni lehet. Aztán e boldogság is csak viszonylag — a családi életet illetőleg létezik, azon kivül, ha az élethez mérjük, merő boldogtalanság és nyomorúság, de ez ismét nem olyan, mi indulatrohamokat állítana elő, hanem csupán csak eltompítja lassanként a lelket s vér helyett phlegmát csinál az ember-