Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1884
— 39 — A deák nunciumot kívánták ezek : Marczibányi, Trencsén ; Okolicsányi, Hont; Nagy Pál , Sopron,; Osegovich, Horvátország; Almási, Szepes; Markovics, Posega; Szallopek, Varasd; Jankovits, Verőcze; Justh, Turócz vármegyék követjei, szám szerént nyolczan, mert Trencsén votnma elveszett. Ismét Csausz, kalocsai káptalan, Mukits, Szabadka, Sopron, Kőszeg és Kassa városainak követjei. De ezeket, mint a mult országgyűlésen mondá a nm. personalis ur, még most számlálja ugyan, cle nem számítja (numerantur vota, sed non ponderantur). Megvan tehát az első magyar izenet, mely szól következendőképen : „Az elegyes Gyűlésben országosan öszve gyűlt Rendek által elhatároztatott, és immár végre is hajtatott köszönet folytában, a Karok és Rendek szükségesnek vélik O Cs. K. Felségét jobbágyi alázatossággal megkérni, hogy a Magyar Koronától elszakasztott és már visszaszerzett Részeknek, az Országhoz leendő kaptsoltatása tekéntetében, az 1715. esztendőbéli 92. Törvény Czikkely példájára kegyelmesen kirendelendő Biztosságokat, 0 Cs. K. Felsége hová hamarébb kiküldeni, annak Tagjai közé az országosan egybegyűlt Rendek közül is többeket is kinevezni méltóztassék, olly útasitással, hogy a reá bízottakat a közelebb öszvehivandó Ország Gyűléséig bevégezvén, a vissza kaptsolandó Részeknek valóságosan lett visszakaptsolásáról szólló tudósításokat a jövő Ország Gyűlése eleibe terjeszteni kötelesek legyenek. Azon aggodalomnál fogva, mellyet a kegyelmes Királyi válasznak az 1802. esztendőben Mindszent hava 17-kén kiadott Királyi válaszra való hivatkozása, Gallicia és Lodomeria tekéntetében gerjesztett, megemlíteni kívánják a Karok és Rendek, hogy azoknál fogva, mellyeket az 1807. és 1826. esztendei Felírásaikban Galliciára és Lodomeriára nézve 0 Felsége Kegyelmes szine eleibe terjesztettek, a Kegyelmesen kirendelendő Biztosságokat Gallicia .és Lodomeriának visszakaptsoltatására is kiterjeszteni alázatosan esedeznek. Minekutána O Cs. Királyi Felsége Kegyelmes Királyi válaszában úgy nyilatkoztatná ki magát, hogy változhatatlanúl elhatározott akaratja legyen, a most koronázott Királynak az Igazgatásban részvételt nem engedvén, életének hátra lévő minden napjait, hiv Magyarjai boldogittására is szentelni, feleslegvalónak vélik a Karok és Rendek tovább is szorgalmaztatni azt, hogy ha a most koronázott Felségnek az Igazgatásban részt kellene venni, ne máskép,