Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1884

Főrendekhez küldendő választ készítse el, s ugyanekkor az uj heti elölülők (Bezerédy Ignáez és Perényi) tüstént ki is nevezték a küldöttség tagjait; a Dunai részről : Borsitsky, Nagy Pál, Pázmándy és Somsich urakat; a Tiszairól: Sombory, Ragályi. Hertclendy és Eördögli urakat. Nevezetesek voltak ez alkalommal azon merész beszédek, melyeket némely követ urak tartottak, midőn a magyar ezredekben szolgáló német tisztekről volt szó, nevezetesen : Eördögli ur (szabolcs-m egyei követ) azon ellenvetésre, hogy ha a magyar ezredekben csupán csak magyar tisztek lesznek, akkor minden kimélés nélkül ezen ezredeket viszik majd tűzbe, azt feleié : hogy noha ez a hadikormányról nem a legszebb suppositum ; de meg kell vallanunk, hogy az eddig is ugy volt, hogy a magyar ezredeket a német tisztek alatt is szinte legtöbbször kiparancsolták a tűzbe, de annál nagyobb dicsőségére szolgált nemzeti katonaságunknak, hogy midőn a mi granatérosaink bajonétokkal is hatalmasan vissza tudták az ellenséges csapatokat tartóztatni — a német lovasok csak . . . (itt a szónok nagy lapsus linguaet követett el, melyre nagy nevetés támadt; s a beszélő ur igy folytatá szavait): szeretem, hogy hibából is kedvre deríthétéin az ülést, de csak azt akartam mondani, hogy elfutottak. Nemzetiségünk fentartására egyetlen eszköz a hazai nyelvnek minden igazgatás ágaiba leendő behozatása, miért késnénk hát azt e részben is elősegíteni ? midőn tudjuk, hogy tetemesek a visszaélések, melyek a katonai rendnél s legközelebb a mi ezredeinknél történnek, hol a tisztek közt szép hazai nyelvünk csúfság, s magyarnak lenni a mostani tisztikar nagyobb része előtt gyalázat. Nagy Pál ur annak bebizonyítására, hogy még lovas ezredeinkből is ki vannak zárva a magyar-szülétésü tisztek, holott azok rendesen magyar közemberekből állnak, a katonai Almanachot mutatván elő, abból két lovas-ezred tisztjeinek neveit felolvastatá, úgymint a Ferdinand és England huszárok tisztjeit. Ez már maga is praejudicium, úgymond, hogy England huszároknak, s nem magyarosan angol huszároknak neveztetnek. Olvastatván a tisztek nevei, nevetés és gúny felváltva hallattak a palotában, és midőn igen német név jött elő, kiabálták : „Ez igaz magyar!" mígnem a huszártiszt uraknak szerencsétlenségére egy hadnagynak neve Gottfried Fo

ttz levén, ennek hallása annyira kaczagásra indítá a gyűlést, hogy a neveknek további olvasásával fel is hagyott az olvasó (Radvánszky). Erre Nagy Pál: No már