Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1884

- 96 ­ezer ujonczot, minthogy ő Felsége legjobban tudhatja mire ? s mikor van szüksége? 1) JB. Perényi (ugocsai) 30 ezeret azért nem igér mostanra, mert ez a szám a felsőbb helyről mutattatott ki: és igy 28 ezeret csak azért ajánl, mert már a többség annyit határozott el a competen­tiába. A jövendőre kivánt 20 ezer ujonczot azért nem igéri meg előre, hogy ez által többrül több példánk ne legyen azon abu­susra, mely ellen dolgozván, kivántuk most is a morális és physicai szükségét megtudni. Gr. Andrássy (tornai) a Trencsén vármegye követe által előadott javallat szerént igér, valamint Hertelendy is (torontáli). Deák (zalai) : Akármi az én individuális vélekedésem, de az egyezség kedveért a 28 ezer ujonczoknak mostanra leendő ajánlá­sában megegyezem ; a jövendőre kivánt 20 ezret pedig azért nem igérem meg, mivel nem akarom a jövő országgyűlését elvonni a szükség megvizsgálásának jussától ; de nem is éppen akkor kell ám diaetát hirdetni, mikor már az ajtó előtt van az ellenség; a lustra és az exercitatio még ezen az országgyűlésén felvétessék. Okolicsányi (honti) ugy mint Nagy Pál ur 28—30 ezer ujon­czot igér mostanra, jövendőre pedig diaeta nélkül semmit sem. Az insurrectio elrendelésére reá nem áll, mert az iránt instructióia nincsen, egyébiránt a lustrát és az exercitatiót helybenhagyja. Lovrentsits (Krassó-m. követ) a deputationális relatio szavai szerént mostanra a nagyobb részt azaz 30 ezret, jövendőre a 20 ezret megígéri, minthogy az említett relatióban az 1796-iki példa van felhozva, ott pedig 50 ezer ajánltatott. Szinnyey (Sáros-m. követ) az 1808-iki példa szerént 12 ezret vagy 20 ezret igér mostanra mint maximumot, a szokott óvások mellett; azonban, minthogy a 28 ezer legközelebb van a mini­mumhoz, e szerént a 28 ezeresekhez áll Insurrectiót, minthogy az iránt utasítása nincsen, nem igér. 2) ^ Faschó (Arad-m. követ) 30 ezeren felül ajánl; de mennyit, azt determinálni nem akarja (noha Borsitzky az iránt felszólítá); az insurrectiót azért nem akarja, hogy szóba is jöjjön, mivel arról nincs említés sem a kir. előadásokban, sem utasításában. Takáts (pozsonyi) azt állítá, hogy a deputatio munkájában ') Orosz szerént: „Sztankovits, für 28,000 jetzt, zugleich die Bestim­mung der 20,000 für den Fall der Gefahr." (L. Orosz I. köt. 133. 1.) _ 2)- Orosz szerént az insurrectio mellett van. (L. Orosz I. köt. 134.1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom