Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1882

190 követjónek Nagy Pálnak azon propositióját elfogadnunk, melyet ez előtt negyed nappal proiectált, és akkor sokan közölünk el is fogad­ták. Erre sokan fel állottak és helybenhagyólag kívánták azt Nagy Pál által felolvastatni. Nagy Pál tehát felolvasta proiectumát amit már ezelőtt negyed nappal széjjel tépett. De hiszen erre csak reá nem álltak s marad talán a mixta ? Semmiképpen nem, mert Balogh azt mondja, hogy kössük össze Nagy Pálét Né­mákéval. B ezerédy már azt kéri, hogy délután dictaturára menjen. Boldog Isten, mire jutánk! a decisum ez lett: az articulusok elma­radnak a repraesentatiótól. Ez a precarius mód jót szülhet, de az tinconsequentia inexcusabilis marad örökre. Jan. 15-én vizsgálat alá vévén a tegnap leirt nunciumot, azon a kerületi ülésben némely javításokat tettek. Jegyzés. Itt nevezetes volt Borsitzkynak azon előadása, hogy a volt Trencsén vmegyei commissárius h. őr. Eötvös ur, midőn néki a vmegyei per­ceptor azt monda, hogy esküvése ellen tesz, ha az igazságtalanul kivetett adót beszedi, azt felelte, gyónja be a papnak azon tettét, ha véteknek tartja. Mar- czibányi az öreg reformatus erre azt monda: hát már én kinek gyónhattam volna be ? meg kell büntetni a commissáriusokat. Jan. 16-án országos gyülésök volt a Statusoknak 9, a Főren­deknek 11 órakor ; a Statusoknál felolvastatott a tegnap javított nun- cium és némely észrevételeket tévén a Personáli.s ur, újra megros­tálva által küldetett délután 2 órakor a mágnásokhoz, kik a fele­letet holnapra halasztván, mind a két tábla szétoszlott. Jegyzés. Nevezetes volt az, hogy midőn a contributióról volt szó a 3-ik §. vége felé ezen szavakal: „de contributione inire nec possint, nec velint“ a Personalis ur kihagyatni kívánván, V a y akkor azt mondotta, hogy marad­jon meg, mivel lehető, vagy legalább nincs a lehetetlenség országában az, hogy olyan eset is adja elő magát, melyben nem tartozik az ország contributiót adni. Erre a Personális ur ilyen kifejezéssel élt: Borsod vármegye követje ezen argumentumát a csillagokból láttatik venni, azért erre felelnem sem kell. Melyre V a y: kötelességemnek tartom megmutatni, hogy Borsod vármegye nem a csillagokból veszi argumentumát, hanem azt mondám, hogy nem lehe­tetlen az az eset, — azonban én örömest a földön maradtam volna, de tudjuk azt, hogy a szomszéd országoknak is volt constitutiójok, mégis elenyészett, tudván azt, hogy József alatt egész constitutiónk elrontatott: nem tartom hát lehetetlennek ez után is az ily esetet, — amikor osztán a contributiókat az ország maga ellenére adni köteles csak ugyan nem volna.“ Érre ifjú B. E., ki akkor Vay háta megett ült, ezt súgta Vaynak : Még ilyet senki sem mondott ezen a diaetán öcsém !

Next

/
Oldalképek
Tartalom