Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1882
185 Eszterházy, Amadé Theo., Eszterházy hadn., Haller. Visszaizent tehát a Palatínus a Statusoknak, hogy találjanak megegyezési módot, mert itt a többség ő ellenök van. Jegyzés. Nevezetes az, hogy midőn öreg Eötvös beszélleni kezdett, az ifjúság újra felzendült, hogy félben kellett beszédjét h igyni az ország bárójának ; eleget piszszegettek a mágnások, de a zúgás még sem szűnt meg; míg nem maga a nádor felszólalt, ha így lesz a dolog, az ifjaknak ezen magaviseleté azt hozza maga után, hogy ezen táblához be nem bocsáttatnak. így lett vége a bugásnak, kinek szavai végződvén, folytatta a báró elkezdett szavait a Statusok ellen. Personalis ur erőtetvén a dolgot, azt felelte, hogy 11 órára holnap elvégezhetik a circularis Sessiót a Statusok, s így mint ma 11 órakor ismét lehet regnicoláris ülés. Erre Nagy Pál azt felelte, hogy ő ugyan tiszteli a praesidiumot, de ily szoros határok közé nem hagyja magát szorítani, midó'n ily lélekben járó dolog forog fenn ; ezt vivátok követték, a Personális ur reá állott a Statusok kívánságára és a gyűlést eloszlatta estvéli 5 óra után.1) Jan. 13-án circu. sessió tartatott. Itt legelőször is, talán rossz jelül különös dolog jött elő, hogy Pláthy nótárius ur beteg lévén, midőn a Statusok B a r t a 1 urat, mint ugyancsak eleinte kinevezettet nótáriussá megkérnék, hogy ezen gyűlési tanácskozásokat vezesse, azt, elhallgatott bizonyos okai miatt fel nem vállalta. Némák ur ajánlván magát tehát önként, a Statusok hálaadatosan elfogadták hazafiui készségét; és a nótáriusi helyet elfoglalta a praesesek mellett. Balogh ur azt proponálta, hogy a mostani rendkívül való környülállásunkban legjobb lesz mixta sessiót kérni O Herczegsé- gétől, hogy azután együtt léven a Statusok a mágnásokkal, votu- maikat az egész diaeta praesese, a Palatínus szedje be. Ha pedig ezen kívánságunkat O Herczegsége megtagadná, akkor az ezen ses- sióban előadott vélemények össze szedetve, adassanak a Főrendek eleibe utolsó feleletül. Föld váry: En nagyon félek a mixta sessió következésétől, mert ott olyan valami adhatja magát elő igen könnyen, ami miatt mi veszteni fogunk. Van ugyan ennek már nyoma 1428. észt. tartott diaeta Írásaiban levő diáriumban, midőn juh 19-ik napján arról lévén kérdés, hogy a nemességet lehet e conscribálni ? s a Statusok tagadván ezt, arra kényszerítette a palatínust, hogy mixta sessiót tartson, és győztek a Statusok. *) *) E hossza ülés részletes leírását 1. Jegyzőkönyv I. k. 361—386. lapig.