Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1882

183 egyik, hol másik palotában a galérián jelent meg, sót megéhezvén már a hosszas várakozásban, a Statusok palotája galériáján, magának enni valót is vitetett, és ott evett valami süteményt. Itt már annyira ment a dolog, hogy a Statusok megegyeztek a diaetáról szóló articulus kimaradásában, csak az im- putatióról szóló mehessen tel a repraesentatióval. Jan. 11-én a mágnások tíz órakor, a Statusok pedig tizenegy órakor gyűltek össze, és elkészítvén délutáni három órára a Főren­dek a Statusokhoz küldendő feleletjeiket, melyben az egyetértést különösen javulták, és az imputatióról szóló articulus kihagyását kí­vánták, s deputátió által a Statusok táblájához küldék, hol a cir­cularis sessió praesese jelenti, hogy ezen feleletjöket a proceresek- nek dictaturára kívánják bocsátani a Statusok, hogy a felett holnap a circularis sessióban tanácskozhassanak ; erre reá állott a Personá- lis azon feltétel mellett mindazonáltal, hogy holnap tizenegy órára országos gyűlést hirdethessen. Jan, 12-én reggeli kilencz órától fogva tizenegyig kerületi ülés tartatott, és a sokféle véleményeknek csak az lett a resultatuma, hogy az imputatiót articulusba kell tenni, és a most küldendő re­praesentatióval együtt fel kell küldeni ezt O Felségének, hogy sanc- tionálja. Jegyzés. Különös volt ezen kerületi ülésben az, hogy Nagy Pál egy feleletet olvasott fel, melyet maga irt, és a Statusoknak proponálta, hogy fo­gadják el, és ezt küldjék majd a Főrendekhez. — Ebben az volt, hogy ha a Főrendek annyira ellene vannak az imputatióról szóló articulus felküldésének, legyen úgy, hogy most evvel a repraesentatióval ne küldjék fel 0 Felségének, hanem utána mindjárt uj repraesentatióval különösen. Erre sokan reá állottak, de Almássy, Vay, Pázmáudy, Komárom y, Rohonczy hatalma­san megmutatván azt, hogy ebből milyen veszedelmek következhetnek, Nagy Pál széthasogatta a feleletet, és kérte a Statusokat, hogy arra többé senki se provocáljon. A circularis gyűlésből mentek a Statusok a regnicolaris gyű­lésbe ; itt huszonnégyen állhatatosan megmaradván a mellett, amit legközelebb conclusumnak elfogadtak, a circularis sessióban az im­putatiót kívánták és azt állították, hogy a proceresekkel más me­dium consiliationis nincs, csak az, hogy ők is fogadják el. Ezek voltak Földváry, Balogh, Zsombory, Vay, Nagy Pál, Bezerédy, Al­mássy, Deseőffy, Borsitzky, Schmidegg, Bartal, Andrássy, Majtényi, Márjássy, Miskolczy, Gr. De la-Motte, Szegedy, Rohonczy, Pázmándy, Stojka, Bernáth, Deák, Némák, Komáromy. Némelyek Végh urnák tegnapi proposítióját ápolgatták, mint: Szinnyey, Szerencsy, Jor- dánszky, Perényi, Izsák, Végh, Bittó, Császár, Radvánszky. — Má­sok a Proceresekkel együtt értettek, mint: Vitéz, Péchy, ki utóbb Végh úrral tartott. Marczibányi ur pedig mixta sessiót javallott egye­dül maga.

Next

/
Oldalképek
Tartalom