Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1882

179 sett, a contribuenseknek nem imputálódik, úgy én előttem semmit em tesznek azok a szép szavak, amiket imitt-amott a resolutióban olvastatnak velünk, mert a ministerium megint azt teszi velünk, mit eddig tett, s ha most engedünk azért az egynéhány szép szó­rt, három négy év múlva újra halálos csapást ejtvén rajtunk a ninisterium, újra valami ilyes szavakat talál, melyekkel reményű, íogy bennünket megnyugtat; használjuk tehát most ezt a jó alkal- natosságot, s ne szóval, hanem tettel obvalláltassuk a constitutiót, mii nincs — mondám — csak úgy lesz meg, ha az imputatió tör­vénybe mégyen. A diaetára nézve csak azt mondom, hogy amint elvégződik na 5. januárius, a diaeta és jövő 1829.-ig diaetát nem tartana 0 Fel­sége, már akkor a januárius 6. napja törvénytelenül kelt fel, s igy semmi újat nem fogunk kérni az articuli proiectumban, ha azt kér- ük, hogy a diaeta utolsó napjától számlálva, ha három esztendő űatt nem hiv össze bennünket 0 Felsége, a negyedik esztendő első lapján szabad legyen hívatlan is diaetára egybegyülnünk, mert a három esztendő törvényesen meg van határozva. Ezen utolsó javal­latja Nagy Pálnak el nem fogadtatott, s csak amellett maradtak meg a Statusok, hogy minden diaetán praefigáltasson terminus a jövő diaetára, mint már az articuli proiectumban is van. B. Perényi: A contribuens nép boldogsága előmozdításá­nak fő dolgunknak kell lenni most, mert egész Európa úgy is azzal vádolja constitutiónkat, hogy az csak a nemességet boldogítja, és az adózó nép, ez a nagy corpus, mind boldogtalan mellettünk. Ha hát lelkünk nem javallaná is ezt, amit ugyan közölünk senkiről fel nem tehetek (nézvén a v. clerus felé), javallja a világ opiniója. Vay: Ha most elállanánk azoktól, melyeket eddig mondtunk e tárgyban, a Főrendeknek azt kellene mondanunk, hogy az ő nagy személyük iránt való tisztelet birt bennünket arra, hogy igazságunk­tól elálljunk, vagy azt, hogy elismerjük ezen ő feleletjük igazságát, holott ez nem áll; amazt hinni meg nincsen jussok. Több ilyen prin­cípiumokon fundaltatandó nuncium készítése bizattatván a cire. nó­tárius urra, szétoszlának. Jegyzés. Estvéli 6 órakor a palatínusnál mulatság volt, melyet czirkelnek hívnak; a czirkel a mágnások palotájában szokott tartatni minden csütörtökön estve 9 óráig, tisztességes magyar ruhába öltözve, szabad ide bemenni akár kinek, de egyszersmind tapasztalni is, hogy a czirkel még is kevesebbet jelent mint az a szép magyar szó: mulatság. A nagyok kártyáznak, a kicsinyek (quorum pars magna fuit) bámulnak, és eljönnek. 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom