Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1881

90

mente közös ruhája volt a magyar katonaságnak ; a hajdú bakancsot viselte és kucsmát; az utóbbi helyett a lovasság sokáig (XVII. sz.) csak sisakot használt.

A győri őrség létszámához oly csapatok is tartoztak, melyeket a főkapitányok jobbadán az úgynevezett szabad hajdúk közöl fogadtak zsoldjukba, kik a hajdúknak nevezett rendes magyar gyalogságtól már eredetökre nézve is különböznek.‘1

Nemzeti harcmodorát (magyar csatarend) a magyar fentar- totta ugyan: a katonai rangfokozatok dolgában azonban természetes, hogy a németekkel való együtt táborozás folytán lassankint bizonyos égyöntetüség jő létre. A magyar hadszervezet szerint a sereg vezére a főkapitány s ennek helyettese (alkapitány). Egy zászló lovas élén ismét alantibb rangfokozatú, de külön kapitány állj utána a hadnagy, zászlótartó, őrmester, trombitás következik. A gyalog csapat élén állanak: a kapitány vagy fővajda, az alvajda (rendesen csak vajda név alatt = hadnagy), zászlótartó, őrmester, dobos. A tábori pap, seregdeák, szállás- és élésmester, seregbiró, csapat- és szakaszvezető, sebész (borbély v. fürdős), később a káp’) Ezekről Írja gf. Illésházy István egykori feljegyzéseiben 1597-ből: „ez időben az falvak és városok ’Buda és Esztergom körül mind puszták voltak, elfutott róla az nép. Ezek közül a futott nép közül és a fizetetten végbeli gyalogok közül, kiknek semmi fizetésűk nem volt, szabad hajdúk támadtak; ezek csak itt a felső Magyarországban többen voltak három ezernél. Ezek nagy kárt tettek sokszor az törökökben, mégis verték őket gyakorta. Budán alól városokat elrablottak, nagy sok nyereséget nyertek az törököktől. Budán alól 20—25 mérföldnyire elmentek . . . nagy vitézséget cselekedtek ő magoktól, szabad akaratjukból, senki nem fizetett nekik.“ V. ö. 1595: 31, 32, 1597: 24, 1598: 29, 1601 : 27, 1604: 12. tcikkek, a keresztények kirablásából élő hajdúkra vonatkoznak.

Szamosközy szerint (1603) „a hajdúk oly önkénytesek, magyarok, rácok, tótok és más gyülevész nép, kik öltözeteiket, élelmöket, pénzöket, szóval min- denöket préda- és rablásból szerzik, melyet nem a törökök, hanem a földmívelő szegénység ellen követnek el, kiknek — ő szerintök nemcsak minden vagyonát, hanem életét is büntelen el lehet venni; közellenségei ezek a kereszténységnek kalózai az emberiségnek.“

A XVII. század törvényhozása is gyakran foglalkozik a szabad hajdúk- és kóborlókkal s a végházakba akarja őket beosztatni; mindennek dacára a győri végek területén — főleg Veszprém, Tihany, Keszthely, Vásony, Szigli- get stb. körül folyton lappangtak oly szabad és kóbor hajdúk, kiknek se állandó lakhelyük, se birtokuk nem volt; prédából s ragadozásból éltek, miért az 1647: 41 tcikk elrendeli, hogy összeiratván, katonai fegyelem alá vettessenek vagy földmívelósre és jobbágyi állapotra kényszeríttessenek stb. (Gyárfás István. A paraszt vármegye. Értek, a tört. tud. köréből M. T. A. II. okt. IX. köt. XI. sz. 1882. 7-9!)