Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1877

— 7 — I. Menhelyek a kereszténység korát megelőző időkben. A vallás mindenha egyik legfontosabb tényezője vala az emberi társadalomnak. Történelem igazolta tapasztalás, hogy a népek mindenkor bizonyos szent félelemmel vegyes tisztelettel viseltettek az Istenségnek szentelt helyek iránt, akár öntudatosb s magasabb, akár alantabb fokú s homályosabb volt legyen képzetük az Istenséget, mint az emberinél magasabb hatalmat illetőleg. Akár bálványkép vagy szobor alakjában imádák, akár valamely szent helyen, hol az Istenséget láthatlanul jelenlenni hitték: az emberiség vallásnézlete a legfőbb lénynek szentelt helyet mindenkor a sérthetetlenség jellegével ruházta föl; azt megrabolni, valamitől megfosztani vagy bármi módon megszentségteleníteni tilos vala. E felfogás, mely kezdetben pusztán az emberiség vallásos érzelmében lelte tápadó gyökerét, lassanként általánosan elfogadott jogelvvé fejlődött ki j annál is inkább, minthogy a legelső vallásalapítók egyszersmind törvényhozókul is szerepeltek, s az ókor állami életében is a vallás és állam szoros viszonyban állottak egymással. így származott a menhelyből a menhelyjog, mely szerint a halandó földi hatalom hatálya az Istenség (templomok, bálványszobrok, oltárok stb.) közelében vagy szentélyében megszűnt, úgyhogy nem csupán a jogtalanság, hanem a társadalom által érvényre emelt törvényszerű eljárás is — ily helyen gyakorolva — azonos a szentségtöréssel. A menhelyek és menhelyjog kifejlésére egyébként a vallásos elemeken kivül egyéb tényezők is birtak befolyással. A barbar szigort lehető törvények s durva erkölcsök közepette az emberben rejlő habár fejletlen, de nemesb emberiség érzete már az ősidők homályában mint társadalmi szükséget karolta föl ez intézményt. Világosan kitűnik az a zsidók történetéből. A vérboszu joga általános szokás vala az őshajdan népeinél s így a zsidóknál is. Szemet szemért, fogat fogért, szóval a viszonzás elve a bűnügyi törvénykezés uralkodó vezéreszme vala : a vérboszu sújtotta úgy a szándékos gyilkost, mint a szándéktalan emberölőt. A zsidóknál a testvér vagy legközelebbi rokou becstelennek tartatott mindaddig,