Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1877

— 52 — földre esett és ekkép botrányos módon megsértetett: őfelsége mint főbenjáró ügyben a következő szigorúan igazságos határozatot hozta: 1) Jäger József mint főbünös jól megérdemlett büntetés alá vetendő ; azután a megsértett Istenség némi kiengeszteléseíil s má­soknak óva-intő például — gonosz merényletének nyilvános beis­merése s megbánása után golyó általi halálra vitetik (arque­bousiren). 2) Minthogy mindazok, kik a két őrségből (főőrhelyi és a dunakapui őrség) a bűnös merényletben résztvettek, épolyan sőt még nagyobb vétket követtek el, mert tisztjeik határozott parancsa ellenére cselekedtek, ez pedig katonailag nagv bűntényként rovatik föl, annál is inkább, mert a legméltóságosabb oltári szentség meg­sértését vonta maga után : azért a három legvétkesebbnek kockát kell vetnie életéért ; a vesztes szintén golyó által halálra Ítéltetik. Az Ítéletek azonnal kihirdetendők. 3) A valóságos végrehajtást azonban a papságnak a bűnösök­ért való kétségkívüli közbenjárásáig föl kell függeszteni, mit azon­ban a legmélyebb titokban kell tartani. A papság közbevetése után fogjanak a végrehajtáshoz : az ítélet (másodszori) kihirdetése után a bűnösök az egész helyőrség jelenlétében azonnal vezettessenek el s csak a halálbüntetés helyén mondassék ki a legmagasabb meg­kegyelmezés, melyszerint az első három, a többiek mindegyike vár­ban töltendő két évi sáncmunkára Ítéltetik el. Mindkét őrség többi tagjai pedig bűnbánati öltönyben kötelesek jelenlenni az egész vég­rehajtási eljárásnál; azután a két káplár, Schnee Jakab és Truk János vezetése alatt kellő rendben s nyilvánosan a szt. Ignác- vagy a székesegyházba (ahol legalkalmasabb leend) vezettessenek, ahol tettök fölött őszinte és nyilvános bűnbánatot tartsanak s bocsána tért esdjenek. Könyörögjenek továbbá az Isten bocsánataért s áldá­saért is. 4) A menekült szökött katonának, Weingassnernek, habár jogszerűen van elitélve, azon helyen, ahol a papság köréből kira­gudtatott, adassék tudomására, hogy halálbüntetése kegyelemből várban töltendő egy évi sáncmunkára lett átváltoztatva. 5) Mindezeknél nemcsak az egész helyőrségnek, hanem az alparancsnokon kivül jelen kell lennie az egész tisztikarnak is, mint amely, nemannyira hibás eljárása, mint inkábü vétkes mulasztása miatt szintén elmarasztaltatik : mert végre is (minthogy a dolog nem történhetett néhány pillanat alatt), kellő időben megjelenve, elhárít­hatták volna a bajt. E hanyagságukért komolyan megrovatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom