Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 83 — gyermeki csintalanságból származott eseteket kivéve, két eset merült föl olyan, mely eltávolítást, egy olyan, mely kizáratást vont maga után. 4) Kegyúri és főigazgatói látogatás. Méltóságos és főtisztelendő' Kruesz Chrysostom pannon­halmi főapát, az intézet kegyura, april 23-án szerencséltette intéze­tünket magas látogatásával. Az igazgató kíséretében minden osztály­ban megjelenve a tanárok előadását meghallgatni, az ifjak előmene­telét tapintatos kérdések által kitudni, s őket jó magaviseletre, kitartó szorgalomra buzdítani kegyeskedett. A tankerületi főigazgató Dr. Kádas Rudof ő nagysága két izben: október 9, 10, 11 és l'2-én; továbbá március 12, 13, 14 és 15-én tisztelte meg hivatalos látogatásaival intézetünket. Mindkét hivatalos látogatás után ő nagysága a tanári karral értekezletet tartott, melyeken kijelenté, hogy az intézetet mindkét látogatása alkalmával belsőleg cs külsőleg teljes rendben találta. 5) A vizsgálatok. Az év végén tartatni szokott vizsgálatok minden osztályban junius hó második felében tartattak. fi) A tanév vége. A tanév junius 30-án istentisztelettel fejeztetett be, mely után a bizonyítványok kiosztattak, s az ifjúság elbocsáttatott. 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom