Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 56 — másodszor ketten vagy többen a lapdát egymámak dobálgatták, s ennek lényege abban rejlett, hogy azt ügyesen kapják el, dobják s visszadobják; harmadszor a lapdát bizonyos számú játékosok közé úgy dobták, hogy az illető csalékony állásba helyezte magát bizonyos irányba célozván, a lapdának azonban mégis más irányt adott. Ezen játékot, melynél mindenkinek készen kellett lenni az elfogásra, némelyek a harpastával egynek tartják, amint mindkét játéknál a lapdát nem eldobni, hanem megfogni kellett. Végre a lapdát a földre vagy falra dobták ugy, hogy az visszaugrott s a tenyérrel visszaveretett. Ennél (expulsim ludere) megszámlálták a lapda ugrásait, és ha többen játszották, az győzött, ki azt a legtovább tudta folytatni a nélkül, hogy az leesett volna. Ezen játékot máskép pilicrepusnak nevezték, minthogy olyféle zöreit hallatott. Egyátalán pedig a lapdajátékot háromra lehet visszavinni: datatim, raptim, expulsim ludere. Ami a játszók számát illeti, majd egy, kettő, majd többen játszottak. Az először felhozott játéknál mindig kis lapdát használtak és nem csak egyet, hanem névleg a trigonnál többet, amely esetben a balkéznek is ügyesnek kellett lenni. Tömegben leginkább szerették játszani a rómaiak a harpastumot. Ebben két rész működött, kik egymástól valószínűleg kő által jelzett vonallal voltak elválasztva. Egyik fél kidobta a lapdát és pedig a lehető messzire. Ha azt elfogták, vagy leesett, az ellenfél lőn győztes. Ezek közöl azonban mindenik iparkodott a lapdát elfogni, vagy, ha az leesett, azt a földről fölvenni, hogy azt visszadobhassa. Ez nagy tolongásra adott okot, melyben sokan elestek, megszoríttattak, vagy, hogy a lapdát elfoghassák, másokat eltaszítottak és "hatalmas lármát okoztak. Sokszor szerencsétlenség is adta elő magát.