Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 54 — Gyermek- és ifjúsági játékok. Nem lesz talán helyén kívüli, ha a rómaiakat játékaikban megfigyeljük s célunktól nem térünk el, ha e nembeli foglalkozásaikról röviden említést teszünk annál is inkább, mert e játékok különböző nemei tájékozást nyújtanak nekünk szellemi és testi képzéseiket illetőleg. A természet mindig ugyanaz marad, önmagához hű. Történhetnek módosulások különféle okokból, de az alap nem változik. Mennél kevésbbé mesterkélt valakinek műveltsége, annál szembetűnőbb annak egyénisége. Ha ez igaz, mennyivel inkább bir érvénynyel a gyermekekre nézve, kikről már a régiek is elvül állíták föl, hogy azok az igazat meg szokták mondani. Különösen áll ez a játékokra nézve valamint az öregeknél, úgy a fiataloknál is. Szórakozási játékaik a rómaiaknak csekély kivétellel majd ugyanazok voltak, melyek nálunk is szokásosak: csigáztak, nádparipán lovagoltak, karikát vetettek, futkostak, bukfenceztek stb. Valamivel fejlettebb észjárásról tanúskodnak ama játékok, amelyekben már a talányok, kérdezések, kutatások stb. által szellemi tevékenységre buzdíttattak s amelyek kitalálásában a gyermekész a legnagyobb ügyességet szokta kifejteni. Kinek ne jutnának eszébe e helyütt a boldog órák, melyek ilynemű foglalkozásaink által felejthetlen emléket hagytak magok után?. . . . Azonban mellőzve egyéb nemeit a játékoknak, csupán kettőre fordítsuk figyelmünket, minthogy e kettő használata- és alkalmazásában nyilvánul különösen a római jellem és egyénítő erő. Egyik a diójáték,

1) melyet átalános nemzetinek is mondhatunk elterjedtsége és a tulajdonságok miatt, melyek a játék közben nyilvánulni szoktak. Játszották azt nem csak gyermekek, de öregek, sőt tekintélyes és főrangú egyének is. Ovid „Nux" cimü bűdalában e játéknak hatféle nemét különbözteti meg. Az első ') Y. ö. J. Marquardt zweite Abtheilung. Römische Privatalterthümer Leipzig S. Hirzel 1867. 418—420 IL