Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

— 50 — teljes. Azonban a tapasztalás ellenkezőt is tanúsít. A rómaiaknál sem a köztársaság, sem a császárok idejében nem virágoztak önállóan, noha az utóbbiak különben elég alkalmat uyujtottak a polgároknak erre. Az építészet már Augustus korában idegen elemekkel vegyülve hanyatlásnak indult. A többi császárok eszeveszett izlésökkel még inkább elősegítők annak romlását. Valamivel szabadabban fejlődött az Traián és Hadrián alatt, ki messze földön tett utazásaiban ami szépet látott, azt iparkodott elvitetni vagy másoltatni, de az ekkori szobrok is ó-görög, vagy egyiptomi módon épültek. E pillanatnyi fény után ismét és örökre letűnt annak csillaga. A festészetet Plinius saját idejében haldokló művészetnek nevezi. A rajzokban az eszményire keveset adtak, de a részletekkel annál többet törődtek. Aki a művészetek ily állapotának okait keresi a rómaiaknál, könnyen ráakadhat, csak figyelje meg fogalmaikat, melyekkel azok felől birtak. Művészethez t. i. nem elég alak, hanem, még pedig leginkább, szükséges az eszmény, s csak is ennek hozzájárultával élhet az, még pedig annak fennsége szerint inkább és inkább fejlődve. Ez oka, hogy amint a kereszténység nálok meghonosult, a művészet» is uj lendületet nyert, minthogy az a hit, remény és szeretet magasztos eszméivel a legszebb és leggazdagabb anyagot szolgáltatta a művészi feldolgozásra. Tudjuk most már, hogy a nevelési eszközök megválasztása- és alkalmazásában mennyire ingadoztaka rómaiak; ennek következménye lőn, hogy a tulaj donképi szépet an evelészetben nem csaknem érték el önállólag, hova a görögök oly régen eljutottak, t. i. atestiés szellemi erők párhuzamos fejlesztését, hanem sok idő is telt el, míg annak alapfokát megközelítették. így például a rómaiak is tanulták a zenét, azonban legkevésbbé sem azon célból mint a görögök, hogy az nagyszerű gondolatok kifejezése legyen az érzelmek hordozásán kívül, vagy hogy nagyszerű erények véghezvitelére s az, ősök tetteinek követésére buzdítson, hanem ezt is, mint annyi mást, gyakorlati hasznáért pártolták, hogy t. i. a lakomáknál, dőzsöléseknél a különben már eltompult idegeket uj mozgásba hozza, vagy csupa külsőségek végett, vagy végre megszokásból. Az is áll ugyan, hogy a császári családokban tanulták a zenét, mint művészeti eszközt, hanem ez is csak azután történt, midőn az Apollo és Diána tiszteleletére behozott ünnepélyek alkalmával a görög szertartások lettek irányadók. Noha tehát a zene a vallási ténykedések közé tartozott, mégis hogy mennyire maradtak távol annak eszményi felfogásától,