Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1876

Nevelés a rómaiaknál. „Maxima debetur puero reverentia*. Juvenalis 14,46. Az emberiség életfája évezredek óta virul, s habár az idők viszontagságai okozhatnak is benne kárt, az ismét uj erőre kap, mint Antaeus, mert folyton ugyanazon alapból kapja a tápot, honnan először kikerült: az Alkotó kezeiből. Mindegyik ág, mindegyik galy egy erőnek nyilvánulása s fokozatosan fejlődve erősödik^ de a rohamos haladásnál az elébbi életet is gyengítik, mert a természet nem ismer ugrást. A legkisebb részecs a legóriásibb halmazzal oly szoros összefüggésben áll, hogy egyiknek léte a másikét, ha nem is semmisíti meg, de legalább módosítja, mely esetben az elébbi viszony javulhat, de roszabbá is válhat. Ez oka, hogy a figyelő ész előtt a változások a leggondosabb tanulmányok tárgyai lettek mindenkor, különösen pedig oly időkéi, melyek messze kiható társadalmi átalakulásokat idéztek elő. Hibás volna azonban a figyelő álláspontja, ha e dologban csak a külsőségeknél maradna, vagy ha a belsőt is csak átalában és felületesen vizsgálná. Ha nagyszerűnek látjuk az okozatot, nagynak kell lenni az azt előidéző oknak is, mely pedig, ha egyedül állna is, méltó a legkitartóbb munkára. A belső tünemények közt különösen egy bilincseli le a gondolkozó észt, mi nem egyéb, mint, hogy a világ kezdete óta mindenki a boldogság eléréseért küzd, fárad, mely harcban mert sokan elestek, azon absurd állításra jutottak, hogy valamint végnélküli boldogtalanság létezik (?) az életben, ugy lehetséges itt a végnélküli boldogság is (!). Elég a teremtett lényre nézve, ha a boldogságot csak megközelíteni törekszik, minthogy ennek kisebb — nagyobb mérvétől függ tökéletessége, mert ezt keresve találhatjuk meg a boldogságot, mely nem egyéb, mint erkölcsi tökély. Az volt mindenkori átka az emberiség-