Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1875

sebbiil, majd később csak a sodronycsomódíszt tartja meg. Ilyen azon példány, amely csontvázon zöld gyöngygyei találtatott, 8 cm., s egy 5'5 cm. átmérőjű, amelyet az álarc-bélyegü FORTIS-mécs mellett találtak. Míg egy cziist példány 4'5 cm. átmérővel, csavaralaku vastagodással bír, éles széllel, amely a testre épúgy sértő lehetett, mint Lindenschmitnéla meklcnburg-schwerini példányé, melyet — valamint a mienket csakis zárulása- s rugalmasságánál fogva tarthatunk karperecnek, különben kicsiségénél fogva is inkább hajdísz lehetne. Zárul pedig úgy, hogy egyik vége csöves sodronycsomót képez, mibe a másik sodronyvég tolható. Két más példányunk egyike bögrével, másika FORTIS-mécscsel találtatott. Karperecünk száma 5. A csatok, részint pecekkel, részint anélkül s félig kettős lemezbe foglalva, a volsclla- s kék gyöngypálca mellékletü csontváz mellől valók. Ide soroljuk azon 15 cm. hosszú, tagokra osztott nyelű s fönn 3 cm. széles ives szárnyú csatot, mely a szárnyainál két, a nyélvégnél egy szeggel volt szíjra erősítve, s mclyncl a másik kapocs kampói a szárnyak mélyedésébe csatlódhattak. VII. Melltűk, fibulák. A kőkorszaki embernek állatbőr-ruháját vállon, vagy mellen egyszerű kihegyesített csont tartotta össze, mely lehetett halszálka, emlős- vagy madárcsontból. Később e tű bronzból, aranyból készült, s hozzá díszmellékletek járultak. Epen a primitív ember sok gondot fordít piperére, csinosan szeret megjelenni és magát diszítmcnynycl kitüntetni, s ez épen szellemi jellemének egyik oldala, mely arról biztosít, hogy nemünk küzd nem csak léteért, hanem egyszersmind díszes létért, hogy az aesthcticai érzés épúgy be van oltva lelkünkbe, mint akárminő anyagi vagy állati ösztönünk.

1) A lényeges tövishez járult a lemez és r u g a n y. Mclltűinkncl a túlnyomó részt a tövis és rugany képezi, tehát sodronyos jellegű, hasonló a plaidck összetűzésére használtakhoz; a ruganyra kerek tarcsa borul, melynek vékonyabb részét 3—5 gyürüemclkedés díszíti. ') Heuszlmanu. Arch. Értesítő. 1874. «>. sz. A fibula című felolvasása, amelyet az ipar-mű-muzeum javára tartott.