Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

8 és hatálylyal tudá megénekelni, hogy afölött végül még maga Herder is dicséröleg nyilatkozik, mondván: „Da es aber in Briefen , für und wider jede Sinnlichkeit vorgetragen ist, so sind Stellen und Einkleidungen in ihm sehr schátzbar." No lám! hát éppen az által bizonyul be Baldénak ritka költői teremtő lángesze, hogy ö a köznapi s proletár költök által fölérteni s becsülni nem tudott, vagy nekik igen sovány tárgyban is a leggyönyörűbb eszmék, képek s érzelmek forrását és a mennyei gondolatok egész aranybányáját födözi föl. — Biz ö nem a húsos-fazekak mellett szaglász ; az ö lantja sem Bacchus- sem Venusnak nem zsoldosa; Non omnes arbusta iuvant, humilesque myricae. 0, mint szellemi ember, a szellem harcait, a világgyözö s mennyekért küzdő lélek harcait énekli. Sumsit matertam, cum scriberet

) aequarn viribus; Tu quae desperas a te tractata nitescere posse, relinquas. (Hor. in Arte poet.) 15. De hiába : még egy észrevételt vagyunk kénytelenek tenni azon vastag „Unfug" — e szóval véltük a méltán megrovandó tettet leghűbben kifejezhetni — ellen, melyet Herder a dicső Balde irányában elkövetni nem átallott. 0, ki helylyel-közzel oly hevesen dicsérgeti Baldét, felöle a „Kenotaphium"-nak elébb (14. §.) idéztük szintén helyeslő szavai után, epés sarcasmusszal telve, imígy beszél: „Wie viel Mühe und Fleiss hat unserm Dichter sein politischer Lorber (itt vonatkozás történik a harmincéves háború alatti katholikus szövetségre — a ligára —melynek diadalkoszorús hőseit Balde több izben megénekelte) gekostet! wie viel unnöthige Mühe hat er an manche Gegenstande verschwendet! — Solch einen Nachtheil bringt's, in einem böotischen Lande geboren und unterrichtet zu sein, nach einem angenommenen übeln Geschmack lehren zu müssen, unter Zeitumstánden eines geistlichen Enthusiasmus, eines politischen Fanalismus zu leben !" stb. Nos, hogy' tetszik nektek, iíju Barátim, ezen beszéd? . . Minthacsak hallanám Ítéletieket eme nép-szójárássai kifejezve: „Biz itt Herder uram elig otrombául fogancsolja (= gereblyéli) le a szegény jó Baldérol a dicslombokat, melyeket vellával imitt-amott reáhányt". — No de, lássátok, Herdernek sem volt — mint sok más hozzá hasonlóknak — abban az időben és Burkusországban különb fogalma az emberiességről, az illemről, söt jogos kegyeletről, melyet Baide a magasmüveltségü lángész, korának egyik legtudósabb, legtiszteltebb embere, legelső lantos-költője, a feddhetlen jellemű (habár jezsuita) pap és hazafi méltán megvárhat és követelhet vala minden értelmes és becsületes embertől, legkivált a tudományos képzettségű Ilerdertöl, ki, mint illetékes mübiró, az általa olvasott és fordított müvekből eliggé ismerte s többször magasztalta is a nagy költőnek eszét, ügyességét s jellemét. És, uram fia! Herder mégis Baldét a butaság honában (im böotischen Lande) növeltnek, és korcs i z1 é s („nach einem übeln Geschmack") szerinti tanítónak rágalmazza, s a legremekebb költői müvek előteremtésére fordított fáradságot „szükségtelen munka- és idöpazarlásnak" nevezi ; a katholika hitliöz hü-maradt német tartományok s lakosok ősi jogai s birtokai mellett való lelkesedést és erélyes fölszólalást „papi heveskedésnek" (gondolom , így értendő az a „geistlicher Enthusiasmus") és „polgári vakbuzgóságnak" mondja; — mindezt miért és mi okból? . . . felelet: csupán vallásgyülölet- és politikai meg népfaji elfogultságból. Herderre is méltán alkalmazhatnék Horatius eme szavait, melyekkel ö a vak előítélet embereit jellemzi: At nos virtutes ipsas invertimus, atque Sincerum cupimus vas incrustare. ( Sat. L. 1. 3.J