Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

10 18. Hanem az a Baldét megvakított „früh angewöhnte Vorurtheile" tulajdonképen mit jelentsen, szinte bajos kitalálni. De ez is valószínűleg csak oda irányzott ujjmutatás, hogy Balde katholikus hitű ember s a Jézus-társaság tagja volt. Mert mit is jelenthetne hát egyebet? Ámde akár a 18-százados apostoli és katholika ös hitet (melyet egykét századdal előbb Schlegelék meg Herderék ősapái is vallottak), akár ezen apostoli öshitnek becsülését, hirdetését s védelmét (kivált ha valaki ezen öshitet valló egyháznak fölkent szolgája) miként lehessen józan észszel „Vorurtheil"-nak vagyis előítéletnek nevezni: ezt mí sehogysem foghatjuk föl. Értse meg azért Schlegel, miszerént nem „előítélet" uralg a derék Baldéban, hanem nemes, határozott és szilárd katholikus jellem. Ami, kivált papi emberben, oly tiszteletreméltó, mint midőn katonában igaz katonajellemet, hazafi- és polgárban határozott hazafias és nemzetiségi jellemet találunk. Mert azakappan-szerep, az a sem ide sem oda igazán nem huzó szellemlangyosság nem becsületes embernek való. — Vagy talán ez a katholikus-hajlam miatti szemrehányás is csak olyformán történik a Schlegelék meg Herderék részéről, mint midőn mí katholikusok amazokat ott az ellenfélen vádoljuk, hogy irányunkban elfogultak? ...Meglehet, hogy valami van a dologban. De mégis, duo cum faciunt idem, non est idem. Mí Isten kegyelméből az ősi katholika hitvallásban születvén s növeltetvén , annak hit- és erkölcstanait tartjuk, hirdetjük, védjük s terjesztjük az Ur Jézus- és apostolokkal kezdődő s immár 18 századon át folytatott gyakorlat és másíthatlan — mert minden népek- és időkre istenileg kiszabott s megállapított — elvek nyomán. Mondhatják-e ezt maguk felöl Schlegelék? Bizony soha. — De azért sem mí őrájok, csupán mivel az ösegyházzal szembenálló hitellenzéket képeznek, nem haragszunk, mint ezt hangulatunk is mutatja; sem az ö részükről talán okvetlenül nem szükséges, hogy az apáik által odahagyott (ma már) 18-százados apostoli ősegyház hiveit, változhatlanul vallott keresztény hitük miatt, lenézzék, csipkedjék, s mint vak előítéletek embereit, kiáltsák ki őket és kárhoztassák. Mert ily kimélytelenséget, ily jogtalanságot tapasztalva, Isten és világ előtt kell bárki fia ellen tiltakoznunk, s a gálád vagy fonák szellem minden hazudságát és rágalmát ősi szent hitünk és egyházunk nevében megcáfolnunk s visszaűznünk. Mert hát Semper ego auditor tantnmí Nnnquam-fie repotiam, Vexatus toties. — És csupán ez oka annak is, hogy a derék Baldét itt mindakét protestáns tudósnak méltatlankodásai ellen kissé hangosabban védelmeztük. Ezt ügyünk s jogaink szentsége kivánta. Quod debuimus facere> fecimus. Különben, szent a béke közöttünk. 19. Balde, nemes kedélyének minden szendesége mellett, heves vérmérsékletű, finom idegzetű s igen élénk ember volt; nyúlánk és szikár testalkattal birt, aszkórra láz- és köhögésre hajlandóval, mely baját a bajorhoni nedves és rögtönváltozó lég, mint ö hivé s verseiben többször panaszlá, csak táplálta s növesztette. Ama vészes, és neki annyira alkalmatlan hurut ellen ki is fakad egyik dalában ( Lyricor. L. II, 35.) oly költői hévvel s boszonkodással, mely aztán azt az ódát páratlanná teszi a maga nemében. Eleje ezen „Dirae in catarrhum" cimü ódának így vagyon: Sentina vitae, terrigenum lues! Seu te gravantem Cerberus exspuil