Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1855

Q. Horatius Flaccus énekei IV-dik könyvének 9-ik éneke magyarul. *) Bevezető rövid értekezés az ének hőséről. M. Lollius Paulinus, kinek tisztelete- és emlékére Horatius ez éneket készíté, előkelő, gaz­dag, tudományos és hadviselő ember vala Augustus császár idétt Romában. Viselt föhivatalokat, u. m. praetorságot (Kr. e. 25.) és consulságot (Kr. e. 21.). Föhadvezér is volt Kr. e. 16-dik évben a Ger­mánok ellen, de tőlük nagy vereséget szenvedett. A Kr. előtti 3-ik év folytán egy ideig mint tanács­adó s életvezér (cornes et rector seu moderátor iuventae) az ifjú C. Caesart, Augustusnak Agrippátol nemzett unokáját, igazgatá, kísérvén öt napkeleteni tartózkodása- s hadjáratában az Örmények és Parthok ellen. Nem sokára ezután, önhibájábol-e, vagy, a mi hihetőbb, irigyeinek áskálódásai következté­ben, elveszté az udvar' kegyét, s igen nehéz körülményekbe jöhete; mert végre is nem birván tovább küzdeni balsorsának mustohasága- és fájdalmaival, mint idősbik Pliniustól értjük (H i s t. N a t. IX, 35.), mérget vön, s igy vete véget dicstelen vénségü életének a szegény türelemvesztett ember. Halála épen Krisztus urunk születésének évében történt, mely is Roma épültének 753-dika vala. E magas állású, de életét boldogtalanul végzett főembernek unokája volt ama hires, de szinte szerencsétlen Lollia Paulina (előbb C. Memmiusnak, aztán kis ideig Caligula császárnak neje), kit a fönebbidéztük Plinius egy nem is igen ünnepélyes estebédnél több mint harmadfél millió pengő forintot (quadringenties sestertiüm) érő gyöngyök- s drága kövekkel tündöklő ruhában s ékességekkel látott megjelenni; s állítja, hogy e roppant kincsek Paulinára nagyapjáról, M. Lollius Paulinusról, maradtak, ki azokat küllartományok megrablása által s az öt megvesztegető keleti királyok adományaiból szerzette légyen. E Lolliusról egy korabeli másik történetíró is, Velleius Paterculus (H i s t. R o m. II, 97 és 102), azt vallja, hogy fukar és álnok természetű volt, de ügyes tettetés által vétkeit igen el tudá pa­lástolni. *"*) Lolliusnak e setét jellemzésével homlokegyenest ellenkezik az általunk fönkijelölt Horatius­féle dal, melyben Lollius oly férfiúnak rajzoltatik, a milyenre minden nemzet és ország méltán büsz­kélkedhetnék, ha önfiai közé számlálhatná. Előttünk hát most az a kérdés merül föl, vájjon kinek ad­junk inkább hitelt: ama két történetirónak-e, kik Lolliust olly rút színben állítják szemünk elé; vagy az öt magasztosan jellemző s halhatatlan emlékezetre érdemesnek valló Horatiusnak? A felelet és vá­lasztás bizonyára nem könnyű; de egy kis fontolgatás után mégis csak ki fog tűnni, hogy melyik ré­szen van a nagyobb valószínűség, hova aztán önkint csatlakozunk, így kívánván azt tőlünk a józan ész. Ha Lollius olyan ember volt volna, a minőnek öt Plinius és Velleius rajzolják : kapzsi, fu­kar, megvesztegethető, e mellett alattomos, és bűneit ügyesen eltakaró: úgy, Horatiusunkra vonatkozó­lag két eset gondolható: vagy az, hogy ö elig jól ismervén Lolliusnak szennyes lelkületét, merő kép­*) Emlékül intézetünk pályavégzett ifjainak Fojtcnyi tanártol. **) Tacitus (Annál. III, 48.) és Svetonius (Tib. életéb. 12 r.) is kedvezőtlenül említik e M. Lolliust, mint a ki irigység­s viszálygerjesztö volt volna az uralkodó család tagjai közt. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom