Tima - Tóth (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
Dr. Tóth Károly
A Tóth-család, az atyafiság és rokonság nevében is fájdalomtól megtörve, szomorúan tudatja hogy Dr. TÓTH KÁROLY a m. kir. Ferencz József Tudomány Egyetem ny. r. tanára, ezidei prorectora és felsőházi képviselője, a jogtudományok sub Auspiciis Regis doktora, a szegedi ref. egyház presbitere, Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottságának és Kiskunhalas r. t. város képviselőtestületének virilis jogon tagja életének 51-ik évében 1928. évi április hó 21-én délután 6 órakor Budapesten, rövid szenvedés után elhunyt. Kedves halottunkat a kerepest úti temető halottasházában folyó hó 23-án, hétfőn délután 3 órakor fogjuk a református egyház szertartása szerint inegáldatni és Kiskunhalason folyó hó 24-én, kedden délután 4 órakor a ref. temetőben örök nyugalomra helyezni. A nagy harcot becsülettel megharcoltad. Köszönjük Néked a sok jót, amit érettünk tettél. Lelked él, az a miénk marad. Ezután is szeretni fogunk. És várjál reánk. Hozzád megyünk. l*jl özv. Medveczky Károlyné szül. Tóth Irma özv. Molnár Hugóné szül. Tóth Gizella Tóth Lajos testvérei. Medveczky Károly Hatfaludy Ferencné szül. Tóth Sarolta Várady Miklósné szül. Tóth Irén Lukács Lajosné szül. Tóth Ilona Gorzó Jánosné szül. Tóth Márta Garda Kálmánná szül Molnár Erzsébet Molnár Béla és neje Bernáth Emma Tóth Lenke Tóth János Tóth Eglantin unokaöccse! és húgai. Brückner József gyamfia. özv. Tóth Kálmánná szül. Szászy Vilma Tóth Lajosné szül. Csánky Eglantin özv. Tóth Gézáné szül. Brückner Puskás Margit sógornői. Városi nyomda, Debrecen. 1928—11G2