Richter - Schlosser (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

forgolányi Rózsa Sándor

FELTÁMADUNK. Az örök természeti törvény előtt meghajolva s abban megnyugodva jelentjük, hogy az áldozatos jóságu férj, apa, nagyapa, dédapa és rokon forgolányi RÓZSA SÁNDOR elébb békési gimnáziumi tanár, Szilágynagyfaluban lelkész, később kollégiumi háznagy, egyházkerületi és kollégiumi, valamint egyházmegyei pónztárnok rövid szenvedés után okfóber hó 10-én este 7 órakor munkássággal telt életének 90-ik, boldog házasságának 65-ik évében a vele együttérzők fájdalmára elhunyt, A temetési szertartás október hó 13-án délután órakor lesz a nagyerdei temető disz­ravatalozó termében. Az Ur adta őt nekünk, az Ur végzésében meg kell nyugodnunk, az ő munkája nem volt hiába való, emlékezete fentmarad közöttünk. Debrecen, 1939 október hó 10. Menye: özv. forgolányi Rózsa Lenciné tokaji Oláh Irén és gyermekei. B. Rózsa Lenke, Dr. Rózsa Tibor feleségével Benedek Katalinnal. Dédunokája: ifj. Rózsa Tibor. Valamint az összes rokonok nevében is. Özvegye: forgolányi Rózsa Sándorné vetési Kalocsay Piroska. Gyermekei: özv. Kövessi Istvánné Rózsa Piroska, Rózsa László és felesége Pap Anna Irén. Unokái: Rózsa Katalin, Rózsa ibolya, Rózsa Livia, Kövessi Árpád és felesége Dajka Margit. Dédunokája: Kövessi Szabolcs. Lakás : Böszörményi ut 11. A temetést Gebauer temetkezési vállalat rendezi Debrecen, Kossuth-u. 2. Székely és Saly Piac-u. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom