Molnár - Nagy (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

Dr. Nagy Béla

„Bizony, bizony mondom néklek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké 1“ Ján. ev. 8:51. Dr. Nagy Béláné szül. Berkó Mária Isten szent és mindenható végzését megrendült, de békés* séges lélekkel fogadva, fájó szívvel, de a viszontlátás drága reményében jelenti, úgy a maga, mint az elhunyt testvérei, sógorai, sógornői és az egész rokonság nevében, hogy forrón szeretett ura dr. nagy Béla budapesti gyógyszertár*fulajdonos, a budapesti Gyógyszerésztestület v. elnöke, a budapesti Gyógyszerészgyakornok iskola tanára életének 54., boldog házasságának 30. évében, folyó évi július hó lT*én befejezte fáradhatatlan munkában töltött gazdagon megáldott földi életét. Elhúzódó betegsége, rövid, de súlyos betegágya az ő számára egy igazi belső előkészület és megszentelődés alkalma volt. Érezte teljes öntudattal a halál árnyékának közeledését, de megérezte az élet Fejedelmének, a halál legyőzőjének, Megváltó Jézusának közeledését is, utolsó szavaiban azt mondva: „Jézus hív!“ Földi porhüvelyét a Kerepesi temető halottasházából folyó hó 20*án, szombaton délután 4 órakor a református egyház szertartása szerint helyezzük pihenő helyére. Budapest, 1940. július hó 18*án. Dr. Nagy Sándor Rother Antalné szül. Nagy Ágnes Ladányi Károlyné szül. Nagy Margit Nagy Julia Nagy Lajos Dr. Gorondi Sándorné szül. Nagy Ida testvérei Dr. Nagy Sándorné szül. Gschäider Rózsi Rother Antal Ladányi Károly Dr. Gorondi Sándor Nagy Lajosné szül. Bélák Mária özv. Pázmány Gyuláné szül. Berkó Julianna Berkó Károly és felesége szül. Schaffenhoffer Emma Rother Jenő Nagy László és Nagy Margit unokaöccsei és unokahuga sógorai es sogornoi Lakás: IV., Petőfi Sándor*u. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom