Aáron - Axmann (Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)

abai Arany Gusztáv

abai Arany Ilona, 3olán, Gusztáv és Katalin férjezett Szabó Zoltánná gyermekei, abai Arany Dénes mint testvére, a maguk, valamint az egész rokon­ság nevében jelentik, hogy édesapjuk, apósuk, nagyapjuk, testvére, sógoruk, nagybátyjuk abai Arany Gusztáv a köröstarcsai ref. egyház lelkipásztora, a békés-bánáti ref. egyházmegye tanácsbirája, a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat alelnöke, a polgári Signum Laudis, a Ferenc József Rend lovagkeresztje, a hadiékítményes II. o. Vöröskereszt jelvény tulajdonosa, Békésvármegye törvényhatósági bizottsági tagja, stb. stb. egyházáért és hazájáért való munkában eltöltött életének 65-ik, lelkipásztori működésének 43-ik évében, visszaadta lelkét hű Teremtőjének. Porrészeit 1937. július 11-én d. e^lO órakor a templomban tartandó gyász- szertartás után a köröstarcsai ref. temetőben helyezzük nyugalomra. Köröstarcsa, 1937. évi július hó 9-én. „Ami dicsekedésünk ez: lelkiismeretünk bizonysága, hogy őszinteséggel és tiszta­sággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek." Kor. II. lev. I. 12. Szabó Zoltán veje. Szabó Zolika, Arany Mária unokái. ifj. Arany Gusztávné szül. Garai Mária menye. abai Arany Dénesné barátosi Huszár Margit, özv. abai Arany Mihályné bogárdi Mészöly Borbála sógorai és Forgó Árpád és neje Fejes Jolán, Sárközy József és neje Fejes Margit, Fejes Gábor abai Arany Sára abai Arany László abai Arany Mihály Arany Dezső unokaöccsei és húga. Baltha, Mezőberény — 714.

Next

/
Oldalképek
Tartalom