Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás

ben a plébános lett, aki mellé az iskolaszék saját tagjai közül világi elnököt jelölt ki, ez utóbbi azonban csak az egyházi elnök akadályoz­tatása esetén bírt szereppel. Rajtuk kívül jegyzőt, pénztárost, valamint gondnokot választottak.130 A fentiekből látható, hogy a törvény által előírt iskolaszékeket a katolikus püspöki kar - s maga Szabó Imre szombathelyi püspök is - azáltal, hogy a plébánost tette meg elnöknek, gyakorlatilag önren­delkezési jogától csaknem megfosztotta. Egy elnök-plébános ugyanis tekintélyénél és iskolázottságánál fogva könnyedén tudta akaratát érvé­nyesíteni egy egyszerű falusi közösség felett. Ennek ellenére néhány kivételes esetben az iskolaszék képesnek mutatkozott plébánosát ellensúlyozva, az ő akaratával szembemenve, a község - és a hitközség - érdekeit képviselni. Az andrásfaiak tanításra alkalmatlannak vélt, a plébános által azonban védelmezett tanítójukat jelentették fel a püspöknél.131 Vádjuk valószínűleg kellően alapos le­hetett, ugyanis a Vas vármegyei tanfelügyelő hasonló tartalommal írt jelentést az egyházmegyének, kérve Szakály tanító elbocsátását.132 Az iskolaszékek önrendelkezésének lehetőségére az 1871-es sárvá­ri példa a legmeggyőzőbb. Itt Köves György plébános, miután nem fogadta el az iskolaszéken belül a sárváriak és a vidékiek arányát, neg­ligálta annak vezetését. Ezért az iskolaszék világi elnököt választott, s csak azokat az ügyeket osztotta meg a plébánossal, amelyhez feltétle­nül szükségeltetett beleegyezése.133 A konfliktus akkor robbant ki, ami­kor a sárváriak úgy választottak segédtanítót, hogy a szavazáson nem jelent meg a plébános, aki aztán később sértődötten jelentette az ügyet a főpásztomak. A püspök tartott a sárvári iskola esetleges községesíté­­sétől, s ezt megelőzendő felkérte Stegmüller Károly egyházmegyei tan­­felügyelőt, a helyzet kivizsgálására, akinek végül sikerült elsimítania a felmerült ellentéteket.134 130 Rendszabályok 1876. 4. 131 SzEL,AC 938/1871. 132 SzEL, AC 802/1871. Szakály András tanító sorsának pontos alakulásáról sajnos nincs tudomásunk. Az 1871-es névtárban még szerepel tanítóként, azonban következőként csak az 1874-es sematizmus áll rendelkezésünkre, amelyben az andrásfai tanítói állást betöltetlennek jelölik. Névtár 1871., Névtár 1874. 133 SzEL, AC 292/1871. 134 SzEL, AC 206/1871. Ofc. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom