Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás

Az iskolaszék és a plébános másik lehetősége abban állt, hogy fel­használja a templompénztár tőkéjét vagy kamatait. Ez csak abban az esetben állt módjukban, ha a templom állapota nem igényelt a közel­jövőben ráfordítást, s a templompénztár tervezett bevételei lehetőséget adtak arra, hogy a kialakult hiányt pótolják. Ezért azokon a helyeken, ahol a templompénztár egyensúlya ingatagnak látszott, a püspök csak kölcsön felvételét engedélyezte. A katolikus iskolák jelentős része - a templommal, vagy akár a plé­bániával együtt - kegyúri jelleggel bírt. így az iskola felújításának költ­ségeit és mértékét az adott templom vagy plébánia canonica visitatiója szabályozta. Ebbe az állam nem is kívánt beleszólni, s ez az állapot a népiskolai törvény megjelenését követően sem változott. Több katolikus iskolát nem plébánia alapított, hanem szerzetesi kö­zösség, amelyet éppen az adott tanintézmény fenntartása céljából tele­pítettek le. Ezek közé soroljuk a kőszegi elemi leányiskolát, amelyet a domonkos nővérek működtettek, a lékai apácazárda elemi leányisko­láját, a pinkafői apácazárda iskoláját, valamint a Sárvári Szent Vince Szeretet Leányai által fenntartott leányiskolát. Amikor a püspökség ezektől a zárdáktól az általuk működtetett is­kolák éves kimutatását kérte, kiderült, hogy azok fenntartása - köszön­hetően az apácák áldozatvállalásának és a létrehozók alapítványainak - valójában a települések és a lakosság számára nem jelentenek több­letkiadást. A pinkafői iskolában a gyerekek tandíjat nem fizettek, csak a szük­séges tankönyveket szerezték be. Az apácáknak az iskola fenntartásá­ra költeniük nem kellett, ugyanis annak helységeit a zárda épületében alakították ki, és a tanítást díjmentesen az apácák maguk végezték.123 Lékán az apácazárda éves fenntartási költsége 620 Frt-ot tett ki, amelyet az iskola és a zárda letelepítésére létrehozott alapítvány kama­taiból fizettek. Az iskolaszékre pusztán a tüzelő biztosításának feladata hárult.124 Sárváron a Szent Vince nővérek iskolájának kiadásai 1840 Frt-ot tettek ki, azt azonban a sárvári főhercegi család fizette.125 A kő-123 124 125 SzEL.AC 143/1880. SzEL, AC 142/1880. SzEL, AC 140/1880. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom