Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

III. A szombathelyi püspökség szervezete és kormányzata a dualizmus idején

köthető. Mindehhez alapot Kollár Ádám 1762-ben megjelent ,Jiistoria Diplomatica iuris patronatus..." című munkája nyújtott.32 Ferenc József az 1855-ös konkordátumban lemondott erről a jogá­ról, de e döntés az 1867-es kiegyezéssel - mivel a szerződést a magyar kormány ellenjegyzése nélkül kötötte - érvényét vesztette. Ennek kö­vetkeztében a dualizmus idején a kinevezések a kormány előterjeszté­se szerint történtek, s így a vallás- és közoktatásügyi minisztérium e kérdésben széles hatáskörrel bírt. Ez annyit jelentett, hogy az új egy­házfőre vonatkozó javaslatot a kultuszminiszter tette meg a királynak, miután a minisztertanács hozzájárult. A miniszter a prímással tárgyalta meg ajelölt személyét. Vagy úgy, hogy tőle kért javaslatot vagy pedig érdeklődött, hogy az adott személy ellen nem merül-e fel részéről kifo­gás. A kormány mindezeket azonban nem minden esetben tartotta szem előtt. A politikusok fontosnak tartották, hogy az egyházfejedelmek ne váljanak kifejezetten politikai ellenlábassá, hiszen a magyar törvény­­hozás tagjaiként és az ország lakosságának többségét alkotó katolikus hívőkre gyakorolt hatásuk révén komoly befolyással rendelkeztek. Mi­után a minisztertanács hozzájámlt a kultuszminiszter javaslatához, az megtette felterjesztését a királynak. Ha a királyi elhatározás megtör­tént, a vallás- és közoktatásügyi miniszter közölte azt a közös külügy­miniszterrel, aki kikérte a nuncius véleményét. A válaszra a bécsi apos­toli nunciusnak négy hét állt rendelkezésére, de mindezt az uralkodó már csak formaságnak tekintette. 1887-től kezdődően, egy újabb biztonsági lépést beiktatva a rend­szerbe, annyi változtatást eszközöltek a procedúrában, hogy az ural­kodó a jóváhagyás előtt már előzetesen bizalmasan tájékozódott a Szentszéknél a kinevezésre vonatkozóan.33 A püspöki kinevezés hosz­­szadalmas lefolyása jól mutatja, hogy a jelöltnek nem pusztán egyházi, hanem politikai szempontból is alkalmasnak kellett lennie a püspöki méltóság elnyerésére, ellenkező esetben nem nyerhette el a miniszter és a minisztertanács támogatását. Ha megvizsgáljuk a dualizmus idején a szombathelyi püspöki szé­ket elnyert főpapok előéletét, megállapíthatjuk, hogy közülük ketten 32 Eckhart 1935. 1. 33 Eckhart 1935. 61. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom