Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

X. A Keresztényszocializmus a Szombathelyi Egyházmegyében

Ugyancsak a mozgalom lassú helyi terjedését panaszolta a Szom­bathelyi Újság 1906. január 21-i írása, amelyben a papokat buzdította a helyi keresztényszociális egyesület alapítására. Sajnálatát fejezte ki a papok inaktivitása miatt, megjegyezve, hogy csak három egyházme­gyei szerveződésről tud, Szombathelyen, Sárváron, valamint Kősze­gen. A kőszegi is csak háromnegyed éve működött.745 Sajnos sem a sárvári, sem pedig a kőszegi alapszervezet alapítá­sának pontos időpontja nem ismert. A Szombathelyi Újság 1907. feb­ruár 24-i lapszáma tudósított a sárvári egyesület éves közgyűléséről, amelyen jelen volt Szalánczy Andor az Igaz Szó munkatársa is. A 250 tagot számláló szervezet elnöke Entzbruder János tanító lett. 300 kö­tetes könyvtárral rendelkeztek. 1906-ban már megemlékeztek Petőfi haláláról, Rákóczi hamvainak hazahozataláról, valamint szerveztek 20 ismeretterjesztő előadást is, a helyi közélet jeles szereplőinek részvéte­lével. így előadott dr. Sterling Hermán a gyümölcskórról, dr. Könczöl Ferenc pedig a polgári perrendtartásról. Három szakosztály - építő, bőr és közmunkás - működött az egyesület keretein belül.746 Az előadásso­rozat az 1907-es esztendőben is folytatódott, Mesterházy László helyi evangélikus lelkész a keresztény szeretetről és az emberbaráti intézmé­nyekről tartott előadást.747 A kőszegi keresztény építőmunkásokról csak annyi tudomásunk van, hogy 1908. pünkösdjekor zászlót szenteltek, amelyet Kincs István áldott meg. A zászlóanyaságot Laehne Hugó neje vállalta el. Az egylet elnöki tisztét Gerecs Szaléz bencés tanár töltötte be.748 A celldömölkiek 1906. október 7-én tartották alakuló ülésüket, amelyen tiszteletét tette Giesswein Sándor, valamint Haller István is.749 Ezt követően került sor a vasvári munkásegylet alakulására ok­tóber 26-án, október 31-én pedig már tagfelvételt is tartottak. Elnök­nek Glasics Egyed domonkos atyát választották meg. A vezetőségben helyet kapott Bende László, valamint Barabás István is. A szervezke­dés megindulását minden bizonnyal az generálta, hogy október 21-én 745 Néhány szó paptársainkhoz. Szombathelyi Újság, január 21.4. 746 Keresztény szociális közgyűlés. Szombathelyi Újság, 1907. február 24. 5. 747 Előadás a sárvári keresztény munkásegyletben. Szombathelyi Újság, 1907. szeptember 8. 6. 748 A kőszegi kér. épitőmunkások zászlószentelése. Szombathelyi Újság, 1908. június. 14. 3. 749 Kér. szociális egyesület. Szombathelyi Újság, 1906. október 7. 4. ^ 235 van

Next

/
Oldalképek
Tartalom