Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

VII. A szerzetesrendek működése a Szombathelyi Egyházmegyében

Először Szombathelyen próbálkoztak, a helyi városvezetés azon­ban, félve a felmerülő költségektől, elutasította a tervet. Feltételezhe­tő, hogy az elutasítás oka nem csupán az anyagiak hiányára vezethető vissza: a város kormánypárti vezetői tarthattak attól, hogy az osztrák és olasz apácákkal rendelkező oktatórend megtelepedése az itt élő német kisebbség magyarosodását visszaveti, illetőleg az apácák maguk sem óhajtottak egy az övékétől teljesen idegen nyelvű környezetben mű­ködni.478 Edl ekkor Kőszegen keresett házat, de mire letette foglalóját egy eladó ingatlanra, kiderült, hogy a bécsi illetőségű hölgyek, elvetve a magyarországi letelepedés gondolatát, visszaléptek felajánlásuktól. A rendi elöljárók ekkor Anselmi Tamáshoz fordultak segítségért, aki több osztrák és olasz származású hölgy szerzetbe lépő ígéretét bírván, az ő hozományukra alapozva, 1868-ban levélben jelezte rendalapítási tervét Szenczy Ferenc szombathelyi püspöknek. Levelében Anselmi felhatalmazást kért a püspöktől egy egyházmegyei jogú szerzetesi kö­zösség megalapításához, amelyet Árpád-házi Boldog Margitról kívánt elnevezni. A közösség céljaként a lányifjúság nevelését jelölte meg. A létrejövő szerzet sem az államnak, sem Kőszeg városának nem kívánt terhére lenni, a nővérek megélhetését saját hozományuk, illetve mun­kájuk fedezte volna.479 Anselmi felhatalmazást kapott Szenczy püspök­től, hogy az új közösség jogi és fegyelmi tekintetben a domonkos rend joghatósága alatt maradjon, azaz a püspök átruházta a püspöki biz­tos jogait a rend mindenkori magyarországi provinciálisára, aki vagy maga, vagy pedig egy általa kijelölt szerzetesen keresztül gyakorolta azt. A rend szabályait, amelyet maga P. Anselmi szerkesztett, áthatotta a domonkosok körében akkor kialakult obszervancia, amelynek Ansel­mi is tevőleges alakítójaként munkálkodott.480 Az így létrejött, tulajdonképpen az első szombathelyi egyházme­gyés alapítású szerzet tagjai 1868 novemberétől átvették a kőszegi elemi leányiskola vezetését, s 1870-ben megalapították noviciátusu­­kat, megkezdhették a tényleges rendi életet. A rend megalakulásával egy olyan szerzet, pontosabban szólva kongregáció jött létre, amely 478 Melega 2015. 432. 479 Magyar 2008. 135. 480 Magyar 2008. 136. 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom