Gazdák Lapja, 1910. május (9. évfolyam, 19–22. szám)

1910-05-07 / 19. szám

4-ik oldal 19-ik szám és ezekből kifolyólag magas pénzbeli érték dolgában az eredeti és a floridai utánter- melt Sumatra-dohányt megközelítené, hazai talaj és klimatikus viszonyaink mellett előállítani nem tudunk; de azért érdemes volna a minőség javítása érdekében leg­alább kísérletet tenni hazánkban is vala­mely kevésbe kerülő árnyékoló termelési móddal, különösen a barcsi körzetben, mint ahonnan tudvalevőleg amúgy is a legtöbb, habár olcsóbb fajú szivargyártás­hoz alkalmas anyag kerül beváltásra. Azon vállalkozó szellemű termelőknek, kik ér­deklődnek a dolog iránt, a következő igen egyszerű methódust ajánlanám kis terü­leten, i—2 holdon, kisérlettételre: A kí­sérletre szánt — lehetőleg szabályos egy­oldalú négyszögalaku — terület széle ültettessék körül két sor, az északi oldalon négy sor, seprőcirokkal vagy tengerivel; a tábla belsejében pedig két sor cirok, vagy 2 sor tengeri után 5—6 sor dohány ültettessék, utána újra cirok és igy tovább. A szélekre ültetett cirok illetve tengeri soroknak az árnyékoláson kívül szélfogó hatása is lenne, ami különösen az uralkodó szelek iránya felől kívánatos. A fenti kí­sérlet természetesen úgy végrehajtható, ha erre az illetékes dohánybeváltó felügyelő­ségektől engedély kéretnék, mert a szabá­lyok szerint a dohány között idegen nö­vény nem termelhető. A cirok inkább ajánlatos árnyékoló és szélfogó növénynek, mint a tengeri. A cirok féleségek közül a florenci sepröcirok ajánlható, amely 3 mé­ter magasra is megnő és e mellett mag­termése nagyobb, szakáll-termése pedig sokkal hosszabb és értékesebb, mint a közönséges seprőciroké és igy mint mel­léktermény is szép jövedelmet ad. A cirok könyve, a miből a történelmet tanulja, av­val nem nagyon pászolna a mese. De a paládi rigó bánja, hogy mikor volt. Az a fontos, hogy mi volt, meg ho­gyan volt. Nem kalandárium az ember, hogy a mikort is tudja. — Pedig volt. Valamikor a tatárjárás idején volt. Első voltáé vagy második az a tatárjárás, számolja ki a tanító ur, az ért hozzá, a szegény ember a riska ellését ha számon tartja az is elég. Szóval jöttek a tatárok. Szátmár fe- lől-e vagy Berektől, a jó ég tudja, az is lehet, hogy éppen Egri felöl hozta erre őket a rossz. Elég abból annyi, hogy jöttek. Sebe­sen jöttek, mint a szélvész, éhesen. Osztán nem is kenyérre volt éhes a kutyafejü ta­tár, hanem húsra, vérre. Nem marhahúsra, finomabbra. Emberhúst evett a beste csor­dája. Mire a mikolaiak hirül vették, hogy jön a hét baj, éppen már csak annyi idő volt, hogy ölbe kapják a pulyát, aztán mindenki a nyakába vette a lábát, neki a világnak. Mind egy szálig, a ki nem akara megétetni magát elevenen. Mivel pedig GAZDÁK LAPJA vetése ezen kísérletnél monodrillel is tör­ténhetik, de akárhogyan vetik is, arra ügyelettel kell lenni, hogy a mag mélyen ne kerüljön a talajba, mert ez esetben kelése hiányos lenne. A florenci seprő- cirkot, amidőn az a 8—10 cm. magasságot eléri, a sorokban 3o cm-re kell egymástól kiegyezni. A cirok eleinte lassan nő, de később rohamosan fejlődik. A tengeri­féleségek közül valamely magasra növő és dús levélzetü pl. lófogu vagy kanadai választandó. A fent leirt kísérlet végrehajtása koc­kázattal nem jár, legfeljebb az ültetéshez valamivel több ügyletet kíván, amely azon­ban, ha a kísérlet beválik, bőven megté­rülhet a jobb minőségben, E sorok Írója ez irányban kísérletet nem tettem ugyan és csak a fennt említett megfigyelésekből kiindulva, ajánlom a próbát. Bujtás és döntés. — Németh József. — Fiatalabb szőlőkben, ahol a tőkéknek elég hosszú és erős vesszői vannak és ahol már a föld beárnyékolása miatt a gyökeres vesszők rosszul erednének meg: a hiányzó tőkék pótlását legbiztosabban a bujtás által érhetjük el. A bujtást úgy szoktuk végezni, hogy az erős, egészséges és jófajta tőkéről i> vagy 2 (de kettőnél nem több) jól kiérett vesszőt a földbe hajlítunk s ott huzzuK fel, ahol a szomszédos tőke hiányzik. Evégböl a tőkétől egy jó arasznyira meg­kezdünk egy-két ásónyom széles árkot olyformán kiásni, hogy azon oldala, mely ilyen vágyásu ember egy sem akadt, csak­hamar üres lett a falu. Jöhetett a tatár, itt ugyan nem kopott a foga finom pecse­nyétől. Ellenben a halmi sikátor szűk lett az embereknek. Arra felé menekültek a né­pek neki egyenest a Túrnak, mert csak arra volt tiszta a levegő. Palló volt keresztül a Túron. Kes­keny, egy emberre való hajlós palló. Ma már az sincs meg. Se palló, se hid. Szóval akkor még volt palló. A parton azután megállották a miko­laiak. Nem mintha pihenni akartak volna, nem is azért, mintha itt már bizonyosság­ban lettek volna a kutyafejü tatár felől, de egyik sem akart elsőnek átmenni. Azért-e, mert előbb azt akarta látni, hogy elbirja-e a palló az előtte menőt vagy pediglen csak akkurátos finomságból, ezt már a szomszéd nagyapja sem tudta. Csak elég az hozzá, hogy az öregje a fia­talját kínálta, hogy csak erigy öcsém, te érted vóna a nagyobbik kár, ha utólérne a tatár, a fiatalja meg fene büszkeséggel húzódott, hogy: — Tessék, tessék uram-bátyám, majd csak kelmed után megyünk. a tőke felé esik, rézsútos legyen, nehogy a gyökereket elvágjuk: ezen árok 50 cm. mély legyen s olyan hosszú, hogy a hiányzó tőke helyéig érjen. A föld kihá­nyásakor a felső jobb földet az egyik, az alulról kikerülő földet pedig a másik oldalra hányjuk. Ezután a lebujtandó vessző tövét bal kezünkkel erősen megszorítjuk, fölötte pedig a vesszőt megropogtatjuk vagy megcsavarjuk, hogy uz meghasadozzon, de le ne törjön. Ezt azért tesszük, hogy a vessző jobban meggyökeresedjék. A meg­csavart vesszőt most az árok fenekére fektetjük és a hiányzó tőke helyén fel­húzzuk. A vesszőre először a jobb földből huzunk egy arasznyit. Ezt gyengén leta­possuk és azután annyi földet huzunk az árokba, hogy félig megteljék, ha érett trágyát is akarunk az árokba juttatni, azt akkor hintjük «be, ha már az árok félig megtelt földdel; ha pedig trágya nélkül végezzük a bujtást, ez esetben behúzzuk fölül re az árok aljából kikerült földet. Ennek végeztével a földből kiálló vesszőt 2—3 rügyre a föld fölött lemetszjük; de ha ősszel végezzük a bujtást, a vessző lemetszését tavaszra hagyjuk. Néha azért is bújtunk, hogy valamely jófajta szőlőtőke 1—2 vesszőjét meggyö­kereztessük és azt máshová elültessük; vagy pedig némely esetben azért bujtjuk le valamely magasan termő, de igen erős növésű tőke 1 — 2 vesszőjét, hogy ezáltal azon tőke termésre szorítsuk, ezen esetek­ben a bakhát alatt kiásunk egy arasznyi mély árkot s ebbe fektetjük be megcsa- varás nélkül a vesszőt s azt a földből kihúzva, egy másik tőkéhez közel vissza­Kinálgatták, tuszkolták egymást, egyik se ment át, ott is, esteledtek volna, ha a Turerdő sürü fái közül ki nem buk­kan vad ordítással a kutyafejü, lólábu, ördögfarku beste tatár, aztán apróra nem vágja még a csecsemő pulyát is. — Hát ez a mienk, fejezi be a szo­morú beszédet a szomszéd. Hogy „tessék, tessék urambátyám.“ A templom harangja, mintha csak a fonóba való szomorú mese végét akarta volna kivárni, hirtelen megkondul. Nyílnak az apró kapuajtók, a nagy sárt kerülgetve, szárazról szárazra ugrálva mennek a népek a templomba. A tere-ferélőrk is felkászolódnak. — Megyünk ? — Hát menjünk. Az idegenből jött gazda, aki szélen áll, a palánk mellé húzódik, félrelöki az agyarán a kurta pipaszárat, úgy engedi el maga előtt a többit, mindegyiknek oda­mondva keserűen, epésen a vágó, szúró csúfságot: — Csak tessék, tessék urambátyám, menjen csak asszonynéném.

Next

/
Oldalképek
Tartalom