Gazdák Lapja, 1910. január (9. évfolyam, 1–5. szám)
1910-01-02 / 1. szám
1 -sö szám 3-ik oldal. GAZDÁK LAPJA tisztán ilyen irányzatú egyesülés keletkezett; a Hansabund, mely az adótörvény tárgyalásánál felizgatott kedélyek alkotása. A Hansabund politikai célok elérésére szervezett liga, a „Zentralstelle“ pedig párton kívül álló, gazdasági, még pedig határozottan vámpolitikai célzatú érdekképviselet, az első harci alakulat, — a Bund der Landvirte ellenlábasa, az utóbbi tartózkodik a harctól s inkább az ipar és kereskedelem belsejében mutatkozó érdekellentétek elsimításán fárad. A magyar központ azonban már azért sem játszhatná a Handelsvertragsverein szerepét, mivel Magyarország lakossága ma máskép oszlik meg foglalkozási ágak között, mint Németország lakossága akkor, midőn a Handelsvertragsverein megkezdte működését. Nálunk az ország túlnyomó többsége mezőgazdaságból, ott iparból és kereskedelemből él, s bár a természetes fejlődés útja nálunk is az industrializálás irányában halad, mi még mindig a hazai mezőgazdaság fejlesztésében és az agrár lakosság fizetőképességének emelésében kell, hogy lássuk iparunk és kereskedelmünk első rangú érdekét. Ha majd iparunk nemcsak a belső piac szükségletét fogja fedezni, hanem jelentékeny kivitele által kövagyonoso- dásunk leghatalmasabb tényezőjévé válik, ha kereskedelmünk feleslegessé teszi az idegen közvetítést, akkor talán prononszáltabb irányú érdekképviseletek válnának szükségessé, jelenleg azonban a termelési tényezők lehető öszhangjában, egyensúlyában kell a megoldást keresnünk, s igy a vámpolitikai központnak békés utón, legfelsőbb kiegyenlítő fórumként kellene megalakulnia. a maga szokása és ízlése. Az egyik vidék a fehér, a másik a vörös, vagy kástélyos, mig ismét más táj a gyenge, avagy tulerős bort szereti. A természet azonban a közönség iz- | lésére keveset ügyel, hanem amint a bort az időjárás megérlelte, bizony úgy is kell azt elfogyasztani. Azonban minden vidék nem termelhet j annyi bort, hogy az éveken keresztül a környék lakosságának fogyasztására elegendő legyen s igy kénytelenek esetről-esetre más vidékről vásárolni bort. A borvevő azonban a bor ízlelésénél gyakran azt tapasztalja, hogy azon vidék termése, honnan a bort szándékozik vinni, nem bir azon jelleggel, tulajdonsággal, amely az ö vidékén meg van I honosulva. így van ez más vidék boraival is. Ez tehát az a csomó, melyet meg kell oldani. Miután, mint mondám, minden vidéknek megvan a maga szokása és ízlése, azért minden borkereskedőnek vagy boreladónak, legyen az bár maga a termelő, ki kell puhatolni, hogy azon vidék, hol a bort eladni szándékozik, milyen bor fogyasztásához van szokva, hogy igy a közönség Ízlésének megfelelő bort állíthasson elő. E célból természetesen a vidék különböző helyeiről kell borokat összevásárolnia és miután a borok a vidékek szerint különbözők, oda kell hatnia, hogy a kívánt bor összeházasítás utján állíttassák elő. A bor ilyetén összeházasítása semmi nehézségbe sem ütközik és tisztán gyakorlaton alapul. Mielőtt ugyanis az összekeverést, vagy ösz- szeházasitást megkezdenők, kísérletet kell A borok házasítása.*) Ha ezen kérdés megoldásával akarunk foglalkozni, úgy különböző nézetekkel állunk szemben. Némelyek a borok összeházasítását (egyenlővé tételét) nem tartják célszerűnek, sőt határozottan borhamisításnak nevezik, holott rendes eljárás mellett itt a bor hamisításáról szó sem lehet; mig mások célszerűnek tartják ugyan, de ezen munka véghezvitelénél nagyon is lelkiismeretlenül járnak el. Ha e kérdés alapját tekintjük, bárki is önként azon meggyőződésre jön, hogy minden bor legjobb a maga természetes egyszerűségében. Ámde a jelenkor a tudomány vívmányai tekintetében sokkal előrehaladottabb, semhogy bármily oly dolgot, mely a kereskedelem akármely ágában értéket növelni képes legyen, tétlen álomban hagyjon ringatózni. Miután tehát a borászok rájöttek arra, hogy mindenütt egy és ugyanazon minőségű bor nem létezhetik, hanem minden egyes vidéken termett bornak megvan a maga sajátságos zamatja, ereje, színe, azon igyekeztek, hogy az erősebb és gyengébb, avagy más különböző minőségű bort összeházasítva, abból egy uj, küzépminőségü bort állíthassanak elő. Mindenik vidék lakosságának megvan *) Mutatvány az 1910-ik évi „Szőlészeti és Borászati Lap Naptárából“. ott becseppen az eső is a padlásra; vetőmag is kellene, meg napszám, ökör, trágya, miegymás, szóval ilyen prózai dolgok. Pénz kellene — mondja a végén, — ha csak azt nem akarja elérni a nagyságos ur, hogy eladjunk a földekből vagy ötven holdat. — Ötven hold ? — felelte vissza Bathó Gáspár — százat adjon el, vagy akár kétszázat, de annak a nótának szólnia kell. Hadd lássa az a csalfa asszony, hogy bírja szenicei Bathó Gáspár nótával is, boldogsággal is. * Akkortájt az egész vármegye arról beszélt, hogy de jó dolga is van Bathó Gáspár aljegyző urnák. Ott kocsizott naphosszat a Dombó felé vezető utón, a négy sárgán, oldalán egy gyönyörűséges leánynyal, aki úgy öltözködött, mint egy párisi félvilági dáma. Mások azonban, a jobban beavatottak, azt rebesgették, hogy baj van a boldogság körül, mert vele szakadozik el a szenicei földekből hol egy, hol kétszáz hold, már amint sűrűbben vagy ritkábban huzattá azt a nótát, hogy: lehullott a rezgő nyárfa levele . . . Az öreg Csaplovics egy szép őszi napon annyira vitte, hogy maga jött el az ifju- urhoz. — Muszáj volt, — törte az ő rossz magyarságával, — mert bizony Isten rosz- szul állunk. Az a kilencszáz hold olyan puszta, mint a tenyerem. És nincs egy krajcárom, amivel bevessem. — Hát a malom, hát a száz hold erdő kutya? — kérdezte Bathó Gáspár. Kend is napról-napra szamarabb lesz, hogy ilyesmit ki nem gondol. — Ha nekem az eszem csak ezen járna, — felelt Csaplovics, úgy már régen eladtam volna az egész birtokot. De én azt hiszem, hogy még lesz szükség rá, lesz aki örökséget várjon belüle! — A fenét — pattogott Bathó Gáspár — ördögöt lesz, hisz az én házasságomnak már régen befellegzett. — Hát a kisasszony, aki a nagyságos úrral van? — Hogy az ki ? Leány, szép, aranyos, kedves, olyan, mint a Vénusz, de nem feleségnek való. Öreg róka volt Csaplovics Tóni, mégis olyan nagyot nézett Bathóra ez után a kijelentés után, hogy majd hanyattvágódott. — Nem értem, nem tudom megérteni. — Pedig úgy van. Ezer forintomba kerül egy hónapra ez a leány, de megéri, mert szeret a pénzemért s velem danolja azt a nótát annak a csalfa asszonynak a boszantására, hogy: lehullott a rezgő nyárfa levele . . . — Hát jól van, — felelt erre Csaplovics, de most már jöjjünk tisztába. Meddig akarja a nagyságos ifjú ur ezt az életet folytatni, hogy tudjam magam mihez tartani ? — Hogy meddig? — Hát amig futja. Telik még abból a kilencszáz holdból! * A szenicei földeken a rákövetkező esztendőben is csekélyke volt a termés. A Magyar Nyugdíj biztosító Részvénytársaság árszabását mélyen leszállította. Az uj, rendkívül előnyös árszabás alapján nyugdíjbiztosításokat közvetít a Szatmármegyei Vezérképviselet Szatmáron, Kazinczy-utca 7. sz. alatt: POSZVÉK NÁNDOR gazdasági szakirodája.
