Gazdák Lapja, 1909. június (8. évfolyam, 23–26. szám)

1909-06-11 / 24. szám

2-ik oldal. GAZDIK LAPJA junius 11. kínálatot, s a gazda embert csekély díjért útba igazíthatja, aki így bőségesen megnyeri azt a csekély díjazást, amivel az ügynök útbaigazítá­sát, közbenjárását jutalmazza. Annál is kevésbbé nélkülözheti ezt a gazda, mert rendelkezésre álló társadalmi szervezetei, rész­ben bürokratikus nehézkességüknél, részben fej­letlenségüknél fogva a közvetítés terén rendszerint vajmi kevéssé elégítik ki szükségletét. Távol legyen tehát tőlünk, hogy mi általá­ban a gazda szenzáljai fölött törjünk pálcát, csu­pán a közvetítésnek arra a túl élelmes alakjaira akarunk rámutatni, kik már a gazda ok nélküli | kihasználására, tolakodó eljárásukkal az'dc célta­lan fosztogatására bazirozzák megélhetésüket. Egy időben a gépügynökök lelketlen vissza­élései már annyira tűrhetetlen lett, hogy tör­vénynyel kellett szabályozni hatáskörüket. A gabona ügynökök túlkapásai leggyakrab­ban a mázsálásban érvényesülnek. Ügyességük a legóvatosabb gazdaember figyelmét is kitudja játszani a mázsa kezelés körül. Jól van, ez ellen is van védelem : a hiva­talos mázsálás. — Már, hogy aztán e téren is merülnek fel panaszok, csodálkoznunk nem le­het rajta, hisz kis fizetésű, egyszerű emberek kezelik, kiknél a hozzáférhetőség utóvógre sem lehet teljesen kizárva. De legalább ellenőrzés alatt állanak, s ha gyakrabban adnak panaszra okot, a közönség feljelentésére a hatóságnak módjában áll élénkebb ellenőrzést fejteni ki. De ki ellenőrzi a vásári szenzált ? ki seirit o ma azon a tűrhetetlen állapoton, hogy a gazda nem adhatja el vásáron jószágát anélkül, hogy akarva nem akarva részt kelljen fizetnie a szén záloknak? Mert ha nem veszi igénybe szolgála­tukat, úgy vásár rontónak állnak be ! Ezek ellen is ideje volna már hatósági rend­szabályt életbe léptetni. Ami nem is lenne olyan nehéz dolog. — Egyszerűen a vásári szenzálok működését hatósági engedélytől kellene függővé tenni, így nehány ügynököt jogosítani, kik maguk érdekében nem tűrnék meg az engedély nélküli szenzálok működését. A hatóságilag engedélyezett szenzál ellenőr­zése nem lenne nehéz. Meg kell nekik tiltani, hogy kéretlenül avatkozzanak be, hogy erőszak­kal feltolják magukat, hogy kárt okozzanak az őket meg nem bízó vásározónak. Ezt szigorúan kellene venni s ismétlődő feljelentések esetén megvonni az engedélyt tőlük. Bizonyára más képe lenne mindjárt állatvásárainknak s keve­sebb panaszra lenne a gazdának oka ! Az uj föld- és házadó előmunkálatai. Az adóreformnak egyik legértékesebb része az, mely a földadó leszállítására vonatkozik és így az országot fenntartó kisgazdáknak nyújt kedvezményt. Bár az uj törvény csak 1911. év január 1-én lép életbe, de nemsok.ra megkez­dődnek az annak végrehajtásához szükséges elő* 1 munkálatok. A földadó leszállításával kapcsolatban ugyanis kiigazítják a régi kataszteri birtokiveket is. Ez , olyan nagyszabású munka, hogy annak bevég­zése több, mint egy évet vesz igénybe. A közel jövőben napvilágot lát a kataszter kijavításához felvett, ideiglenes hivatalnoki személyzet ki­nevezése és igy hamarosan hozzáfognak a munkához, hogy az uj törvény idejében végrehajtható legyen. Természetesen szép előny is fog származni az államra a kataszter kiigazítása révén. Ugyanis óriási földterületek vannak szerte az országban, melyek a régi birtokivekben mint mocsár, nádas, vagy legelő vannak feltüntetve és így adózatla- í nők, vagy alacsonyabb osztályba vannak sorozva, mint amilyenbe tartoznának. Most már a mocsárból elsőrendű szántóföld keletkezett, a legelő helyére szőlőt ültettek, szó­val magasabb osztályba tartozó művelési ágat űznek rajta. Ily módon az államra háruló előny l Minden gazdaságban nélkülözhetetlenek .. Európaszerte elsőhelyen elismert kitűnő szerkezetű és lego/esóbb, a gazda minden követelményének legjobban megfelelő ;T) Eredeti Kaim ár-rosták* J j Ezévi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni. | JdLia.lma.ias,rrseiö. jl ., jtioameaövAöariaeiy > i különleges terménytisztitó gépgyár és vasöntöde. Vezérképviselet \A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának Vezárügynöksége 195 BUDAPEST, V., Váczi-körut 32. 53—7

Next

/
Oldalképek
Tartalom