Gazdák Lapja, 1909. május (8. évfolyam, 19–22. szám)

1909-05-14 / 20. szám

májas. 14 GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal lembe véve már azon körülményt is, hogy itt az ősz folyamán előirányzóit kalászosok területe nem mindenütt volt felhasználható épen a korán, idő előtt bekövetkezett zord és hosszantartó tél miatt. A tavaszi mezőgazdasági munkálatoknak az időjárás eléggé kedvezett, mert a szántás és részben az árpa. zab, bükkönyös zab, lóhere és lucerna vetés jóformán az egész országban meg­történt, kivételt képeznek a magasabb domb- és hegyvidékek, ahol még ezek a munkálatok a megindult többi munkálatokkal egyetemben állan­dóan folynak. A répavetés és burgonya ültetés, sót néhol a tengeri vetés is folyamatban van. A lucerna és lóherefélék részben kielégitőek, rész­ben azonban gyengék, némely helyütt kifagytak. A legelők zöldé]ni kezdenek, úgyszintén a rétek is. Néhol a jószágot kényszerhelyzetből folyólag kihajtották már a legelőre és* rétre. A jószág egészséges ugyan, de a takarmánynemüek hiánya miatt sovány. A dráguló erótakarmányfélék foko­zott mértékű fogyasztása mind több áldozatot ki­van az állattenyésztő gazdáktól. A szőlőkben a munkálatok erősen folynak, úgyszintén a gyümölcsfák körül is. Az elmúlt hosszú és szigorú tél különösen a fedetlenül maradt és mélyebb fekvésű szőlőkben sok helyen kárt okozott, mert a termő rügyek nagyrészben elpusztultak. Éhez hozzájárul még a legutóbbi j időben is előfordult derek által okozott rügykár is. A szói ók metszését befejezték s már folya­matban vannak a további munkák is. Kilátásaink az ez évben várható bortermésre általában nézve kedvezőtlenek, A földi bolha. A ránk nézve fontos földi bolha fajták, a fekete káposzta be;ha (Haltiea oleracea) és tarkacsikos földi bolha (Haltiea nemorum). A mint kitűnő ugrók ismeretes düatocskák. több­nyire ilyen alakban lombhulladék, szárazon fekvő kö­vek alatt, kéreg- és faihasa dákokban és hasonló he­lyeken telelnek át. Meleg tavaszi napokon eiöbiijnak I rejtekeikből és a keresztesek családjába tartozó gyom­növények, továbbá a káposzta és retek-leveleinek alsó felére rakják petéiket és ezután az év folyamán folytató­lagosan 3-3 nemzedékben lépnek fel. Az álcák által oko- ; zott károk majdnem észrevehetetlenek. Körülbelül 16 nap múlva a földben bebabozzák magokat, ahol kb. luryacanuyi napi pihenő áll be; igen meleg, alkalmas idő megrövidíti átváltozásukat. — A bogarak meleg, napos időben előre hátra ugrándoznak és röpködnek és | ilyenkor, a legészrevehetőbbek. Kirágják a káposzta, retek, hónapos rőtek, viola sib. szóval a keresztesek leveleit. Ha nem igyekszünk védekezni ezen kártékony rovar ellen, különösen a melegágy! növénykék mennek Kérdő tekintetemet elértette s halk, lassú han­gon szólt : — Üljünk le uram a fűre, s ha nem röstelli, hallgason meg egy történetet. — Meghallgatom, de előbb _ azt mondja meg, miért viselkedik oly különös módon mindig, mikor a tó mellett elmegy ? — Nagy oka van annak uram ! — szólt az öreg béres nagyot sóhajtva. — Nos mi az az, ck, erre kiváncsi vagyok ? — Abból, amit elmondani akarok, megtudja az ur. Leültünk az öreg kecskefüz aiá a puha pázsitra. Az öreg béres gondolkozott még egy keveset, mintha emlékei között keresgélne. — Egyet-kettőt sz:ppantott még. regi, kozmás pipájából, aztán tenyeréhez ütötte, csizmaszárába dugta és lassú, vontatott hangon be­szelte el a következőket: Ez a darab föld itt körülöttünk az apámé volt. Azelőtt meg a nagyapámé. Gondosan művelték mindketten. Itt szántogattak, ahol én szántok most. Bevetették búzával, kukoricával, meg más egyéb szükséges dolgokkal És termett a föld. Nagyon meghálálta a gondos művelést. Apám fiatal volt még. Igaz, hogy felesége volt, de azért egy kenyeren élt nagyapámmal; egy kézre dolgoztak. Egyszer, éppen ilyen időtáiban. tavasszal, nagy­apám beteg lett. Apám doktort akart hozatni, de ő nem engedte. Azt mondta, nem segit már ő rajta a patika. Sokáig nyomta az ágyat, anélkül, hogy jobhan lett volna. Egy reggel, mikor felébredt, sokkal könnyebben érezte magát. Mosolygó arccal tapogatta magát körül. ■— Nincs semmi bajom, —- szólt vidáman. Éppen vasárnap reggel volt. Apám a templomba készül;, a csizmáját fényesítette. — De milyen furcsát álmodtam — szólt nagy­apám. — Hallgassátok meg, elmondom. Apám abbahagyta dolgát, s egy karszékre, nagy­apám ágya elé ült. En mint öt éves gyermek kiváncsi voltam az álomra s apám oldalához simulva vártam, amit nagyapám mondani fog. SÄäiläZött € ü j !t> fii (in) szecskayágó, n ely egyszerű, oicsó nagy munkaképességű s csak egy embert igé­nyel, különösen kisgazdáknak és szőllötulajdnnosoknak rendkívül fontos, Kovács Mihály szabadalma Ermibályfalván. Megtekinthető s megrendelhető a Szatmári negyei Gazd. Egyesület Fogyaszt, és Értékesítő Szövetkezeténél Szatmáron, vagy annak bármely fióktelepénél 36 korona árban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom