Gazdák Lapja, 1909. március (8. évfolyam, 10–13. szám)
1909-03-05 / 10. szám
38-ik eldőli GAZ IX K LAPJA marc. 5. I ±&±±±±±±^k±>±±&±±±£±.$C. Felhívás hirdetésre. Az a tömeges felkarolás, melylyel a „Gazdák Lapjónak“ hirdetési rovatát mindinkább igénybe veszik, hirdetési tarifánk olyan módosítását tette szükségessé, hogy az könnyen kezelhető legyen, s »menynyiben eddigi szokásunkhoz híven minden alku kizárásával csakis szabott hirdetési árakkal dolgozunk, ez által dijszámításunkat a t. hirdető közönség részére is áttekinthetővé tesszük. E módosítással kapcsolatban tarifánkat különösen az állandóbb hirdetésekre mélyen leszállítottuk. így a „Gazdák Lapja“, mely állandóan IOOO példány körül Szatmáron megjelenő köz- és mezőgazdasági hetilap, mint a vármegye legtekintélyesebb gazdasági, szövetkezeti és sport testületéinek hivatalos közlöm e, e vidék legelterjedtebb lapja, legszámottevőbb földbirtokosaink s gazdáink kezébe eljut, igy gazdák kezébe szánt hirdetések feladására nemcsak legalkalmasabb, de alkut kizáró tarifájánál fogva egyúttal legkényelmesebb, sőt számos előnye mellett különösen módosult tarifája után a legolcsóbb hirdető is. Hirdetési ajánlatok és pénzek cimzendök : A „GazdáK Lapja“ kiadóhiv. Szatmár, Rákóci-u. 36 & * Mielőtt személy-, jelzálog- v. építési . ^ ^ iránt in, é& tézkednék, kérjen díjtalanul pros- W pektust MELLER L ESYED-töl }Buclapest, Podmaniczkv-u. 57. —j; -„r^~-srr~.: z>zazi.z7jX-'* 6 A X í IS G E R OTTO gyógyszerésznél kaphat« Öriszeutp eterei^. Az őrségi általános állat-táppor kiváló jó szír ékrők, lekenek, lovak és juhoknak, «midim emésztési zavarokba», étvágytalanságba» szenvednek. Az ezc-n táp;'orral táplált állatok erőben és húsban jelentékenyen gyarapodnak. Azért egyetlen gazda se *1 Riassza el, főkép ősszel és tavasszal állatainak ebből adni, mivel a tok ármány változtatás áltat bekövetkezett étvágytalanságból eredő betegségektől állatai meg- kiraéltetnek. Kis doboz ára 70 fillér. Nagy doboz ára I kor. 40 fillér. Postacsomag 12 kis, vagy 6 nagy dobozzal 8 kor. 50 flliér, bér- mentve és utánvéttel küldve. n 0"^ %10 LEGELŐ. Szarvasmarhát darab számra beváltunk szatmári kitűnő legelőinkre. A szükséges terület holdanként is bérbe vehető. A legelőbér szeptember l-én fizetendő. Osonkási bérletünkön © Cl M í* r olcsó tűzifát íj étrusltunrc. 190 Ugyanott kitűnő ©gryepföld © kertészetre, vagy kapás növény termelésre H©.lé>- toe, esetleg bórba. ffl Neuschlosz Testvérek Szatmár, Deák-tér 7., I. eni. Irodai fflffi @ ^9 telefoD 16. Gazdasági teiefou 155 m a 6? ^ 11: 5S-= Szövetkezeti Gépraktár ideiglenesen Szatmár, Attila-utca. 1 ■; EsS ! wtm Raktáron tart: Rorsajtékat és szölözuzókat,- Kalmár rostákat, — resieai ekéket, — répavágókat : e? kukorica morzsolókat, — boronákat, —- Losonczi vetőgépeket. Zsák kölcsönzés. 10—10 !l 211