Gazdák Lapja, 1908. május (7. évfolyam, 18–22. szám)

1908-05-29 / 22. szám

4-ik oldal május 29. I I GAZDÁK LAPJA ekkor egy-egy sejtbe 2—3 petét is rak. Ez is mérve az úgynevezett álanyás családoknak. Ilyenekkel én nem bíbelődtem soha, kaptárostól együtt elvittem őket az udvar túlsó szélére, minden méhet lesöpörtem róla, melyek bekérezkedtek egyenként a szomszéd­törzsekhez, mig az álanyák a jobb táplálás folytán el­nehezedtek s repülni már nem tudván, ott a műtét színhelyén pusztultak el. Ilyeneket csak úgy érdemes meganyásitani, ha a baj kezdetén vagyunk. Ha későn vesszük észre az ár­vaságot s a dolgozó méhek száma leapadt, célszerűbb az egyesítés már ismertetett módja. Korán konstatált, avagy általunk mesterségesen előidézett árvaságok esetén eszközölhetjük az anyá- sitást, mint már előbb mondám : kész anyaházzal. Valamelyik rajzási állapotban levő családtól ki­keresünk ugyanis egy ép anyaházat. Ezt körül a lép- böl kivágjuk, vigyázván arra, hogy a bölcső meg ne sérüljön. Most kiveszünk az anyátlan családtól egy beépitet keretet, melyben egy hasonló nagyságú léket vágunk s beillesztjük ebbe a kivágott anyabölcsőt. Ezt becéző szeretettel veszik körül a méhek s ha kedvező az időjárás, akár hányszor 10 nap múlva már termékeny anyával együtt örvend a család rend­behozott állapotán. (Folyt, köv.) Hasznos tudnivalók. Milyen erős folyadékkal permetezzünk? A szőlőtermelésnek, a mióta a peronoszpora ismeretes legfontosabb munkája a permetezés, melyet nem akkor kell alkalmazni, a mikor a peronoszpora, szőlőragya már mutatkozik, hanem egy százalékos bordói lé per­metezésével meg kell előzni a felléptét és a permete­zést 2—3, sőt szükséghez mérten 4-szer is meg kell ismételni. A permetezésnél főleg arra kell ügyelnünk, hogy a folyadék gombostűfej nagyságú pontok alak­jában hulljon a levelekre; mert nagyobb cseppek le­peregnek a levelekről és hatástalanul kárba vesznek. A burgonya betegsége. A burgonyatermelés fokozatos terjedése, különösen pedig a külföldről be­hozott burgonya-vetőmag, hazánkban a burgonyabeteg­ségek sok veszedelmes faját terjesztette el. Északnyu­gati Magyarországon, a dunántúli vármegyékben, sőt még a Nyírségben is, ötven, sőt sok helyen 80 száza­lékkal csökkent az évi burgonyatermelés. A legvesze­delmesebb burgonyabetegséget két gomba okozza. Kártékony hatásukban olyanok ezek, mint a szőlő peronoszpórája. A leveleken elszaporodnak, a gumók­tól a levegő elvonatik és a növény elváltozik. A bur­gonyabetegségek mind veszedelmesebb terjedése arra bírta Darányi Ignác földmivelésügyi minisztert, hogy egyrészt a burgonya-vetőmag hazai forrásból való ki­cserélével a veszedelmes behurcolást megszüntesse, másrészt a magyaróvári növénykisérleti állomást meg­bízta, hogy a permetezés és a csávázás újabb mód­jaival való kísérletek eredményeit szabatosan állapítsa meg és különösen az éveken át kísérletileg megállapí­tott, legjobbnak bizonyult védőszert, a bordói port próbálja ki és erről a miniszternek tegyen jelentést, hogy az érdekelt gazdaközönségnek tudomására hoz­hassa. Éppen a burgonyatermelés érdekében történt a miniszternek az az intézkedése is, hogy Stubnya szék­hellyel szaktanárt küldött ki, aki az érdekelt gazdák­nak minden, a burgonyatermelés dolgában felmerülő kérdésre ingyen szaktanácscsal szolgál. A zöldségfélék leveleinek leszedése. Gyakran tapasztaljuk azon rósz szokást, hogy a káposztafélék, zeller és a répák alsó leveleit letördelik, részint, hogy takarmányul felhasználják, részint — mint a zellernél — hogy a gumók növését elősegítsék általa. A levelek letördelése csak abban az esetben történhetik meg kár nélkül, ha csupán a már megsárgult, kiveszőben levő levelekre szorítkozik; ha azonban még zöld leveleket törünk le, sokkal nagyobb a növény fejlődésében szen­vedett kár, a feltakarmányozással elért haszonnál. A zellernél sok kertész elengedhetetlen feltételnek tartja az alsó levelek letördelését, pedig az itt is ép oly ár­talmas, mint más növényeknél. Aki egyszer kisérlet- képen zeller növényeinek felét lelevelezte, a másik felét pedig érintetlen hagyta, bizonyára felhagy ezzel a haszontalan munkával. Nem a levelek letördelése, hanem a gazdag trágyázás, elegendő nedvesség a legbiztosabb segédeszközei nagy zellergumók előállításának. A leve­lek letördelése által a zöldségfélék nemcsak a földfe­letti részeikben szenvednek kárt, hanem gyakran gyöke­reikben is, és ennélfogva természetesen növésükben is visszamaradnak, a levelek erőszakos letördelése köz­ben még meg is inoghatnak a gyökerek, a talajjal való közvetlen érintkezésük hiányos lesz és emiatt a ter­més mennyisége gyakran még a jogos várakozásnak felénél is alacsonyabbra sülyed, mert gyakran hetek is elmúlnak, amig a növények visszanyerik előbbi hely­zetüket. Különösen hátrányos pedig a gyökerek meg­ingatása abban az esetben, ha közvetlenül utána tar­tósan száraz időjárás áll be. Nem tanácsos tehát a főzelékféléket alsó leveleiktől megfosztani mindaddig, amig azok növésben vannak. Nagy takarmányszükség esetén is, csak úgy engedhető az meg, ha apránként történik és oly elővigyázattal, hogy a növény gyöke­rei meg ne inogjanak. A teljesen kifejlett és beborult káposztának nem árt valami nagyon, ha az alsó leve­leit letördelik, de kétségtelenül ártalmas a letördelés azokra, amelyek még nem borultak be teljesen. Tojásoknak penészgombák általi elromlása. A tojásoknak penészgombák általi elromlása akként történik, hogy a friss tojások helytelenül lesznek él­tévé, illetve nem alkalmas, nedves és dohos helyeken Kítb iattljház r BUDAPEST. Bank-központunk: VI. Magy. Kir. Opera-Bazár pa­lotájában. Bankhelyiségek: Ó-utca 15. szám, és Lázár-utca 16. sz. Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszerű fölvilágositást. Válaszbélyeg mindenkor mel­léklendő. n k: ■75 éves törlesztésre 3°/0—3'/2%—-15 évre 5°/0-al, esetleg 5'/3e/0-al. hitelképes F o I y ó s i t u Törtesztéses kölcsönöket földbirtokra és bérházakra 10- 4°/„—41/2°/0-os kamatra készpénzben. Jelzálog kölcsönöket Il-od és Ill-ad helyi betáblázásra 5 Személy- és tárcaváltóhitelt iparosok és kereskedők részére, valamint minden egyénnek 2y2—10 évi időtartamra. Tisztviselői kölcsönöket álllam, törvényhatósági, községi tisztviselőknek és katonatisztek- , nek fizetési előjegyzésre kezes és életbiztosítás nélkül. Ugyanezek nyugdijaira is. Értékpapírokra, vidéki pénzintézetek és vállalatok részvényeire értékük 95%-áig kölcsönt nyújtunk az Osztrák-Magyar Bank kamatlába mellett. Tőzsdemegbizásokat a bndapesti és külföldi tőzsdékben lelkiismeretesen és pontosan teljesítünk, mindenkori eredmény­nyel. az árfolyamokat naponta díjtalanul közöljük. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott jelzálogos-, törlesztéses, személyi- és váltókölcsönt. Mindennemű bel- és külföldi értékpapírt napi árfolyamon veszünk és eladunk. Pénzügyi szakba vágó minden reális ügyletet a legnagyobb pnézcsoportoknal levő összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítjuk le. Bank­házunk ké£viseletére^negbizhat^egjéneketfelveszünl^^^^^^^^^^^^^^^^_^

Next

/
Oldalképek
Tartalom