Gazdák Lapja, 1908. március (7. évfolyam, 10–13. szám)
1908-03-27 / 13. szám
március 27. GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal. a szorosan vett anyagi érdekeken kívül magasabb missiója is van, s a szövetkezetekkel annak a kis gazda osztálynak tömöritését s az egymáshoz íartozóság érzésének felébresztését is várjuk, kérdezzük, hogyan érjük el jobban e célt, az által-é ha egy-egy vármegye területén egyöntetű s egymásra utalt szövetkezeteket létesitünk-é, melyek vezető emberei az anya szövetkezet közgyűlésein találkoznak, egymás között eszmét cserélnek, vagy pedig ha azok széttagolva mindenik magának dolgozik? Hisz a mi legszebb ideánk az, hogy egy-egy vármegye minden gazdája, s igy minden kis gazdája is magáénak tartsa azt a vármegyei gazdasági egyesületi szervezetet, s nem hamarább érjük-é el e célt úgy, ha azok annak kebelében tömörülve ott találják meg leggyakoribb anyagi érdekeik szolgálatát, s ott saját falujukban is állandóan szemük előtt látják annak az ő saját gazdasági egyesületüknek egyik érdekükben felállított alkotását? I'onirr* Vnurfor. Miért nem méhészkedünk? Rovatvezető: Csiszéri Nagy Samu. A jó gazda, ha sok takarmánya van, jószágot vesz s igy értékesíti azt. Ellenben a telkét, kertjét övező fák, bokrok, szántóföldjét, mezőjét boritó növényzet virágát nyomtalanul engedi elenyészni anélkül, hogy a kis méhmunkások segítségével összegyűjtve és feldolgoztatva a kelyheikben rejlő nectárt, csillogó mézzel gazdagítsa éléstárát, mely kicsinynek, nagynak, ifjunak-aggnak egyaránt édes csemege s a melyből épen ezen közkedveltségéért sovány erszényünket is megduzzaszhatjuk. Mostanában amúgy is gyakran halljuk az intenzív gazdálkodásra a felhívást. Hát nem az intenzivitáshoz tartoznék-é az, hogy azt — mit a természet önként és pazar bőkezűséggel nyújt - saját javunkra felhasználjuk ! ? Hiszen kedves gazdatársaim! a föld méhe, bércek mélye évszázadokon, sőt évezredeken keresztül is megőrzi drága kincsét szerencsés fölfedezöjének, de a méhészeti értelemben kiaknázatlanul elhervadt virány elmúlásával elvesztettünk mi is minden évben egy tekintélyes vagyont. Külkereskedelmi mérlegünkben a mézkivitel cca 1,000.000 koronával szerepel, melyhez a nyers anyagot — a fü-, fa- virágát — a gazdag természet ingyen szállította. Hova emelkedhetnék ez eredmény, ha ezt az ingyen — hazánk minden részében föltalálható — kincset legalább is minden telkes gazda megszerezni igyekeznék? Nagyon szerényen kalkulálok, a mikor ez összeget legalább is tízszeresen elérhetőnek vélem. Sajnos, az az apathia, melylyel minden gazdatársunknál találkozhatunk, újításokra, uj foglalkozás bevezetésére egyáltalán nem ösztönző egyéni tulajdonság. De kérdem, hogy a mai, szinte elviselhetetlenül nyomasztó gazdasági és pénzügyi viszonyok nem ölhetik ki ezt az apathiát? Nem érezzük, hogy tenni kell valamit, cselekedni?! A cselekvés erejével ellensúlyozni és könnyíteni a megnövekedett igények kielégítését? Bizony, talán soknak még újságot is mondok azzal, hogy nyolc méhtörzs többet jövedelmez gazdájának legjobb fajú tehenénél is. Emennek takarmányáról kell gondoskodnia, amaz saját magának szerzi be. Ennél (ez idő szerint és vidékünkön) a vész nem pusztít, amazt meg a járvány is elviheti, s mér ezzel akárhány kis gazdára talán még ki sem heverhető anyagi csapást. Ma a méhészet okszerű fejlődésében nemcsak akárhány kis gazda találja meg már biztos létezését, de üzleti alapon fölépített kereskedelmi méhészetek virágzása igazolja, bizonyítja azt, hogy a méhészkedés önálló üzésére is alkalmas foglalkozási ág. Báró Ambrózy Béla „A méh“ cirnü gyönyörű könyvének előszavában előadja, beismeri, hogy anyagi egyensúlyának helyreállítását, hogy megmaradt kis ősi romján nem kufár kalmárok ütötték fel tanyájukat: csupán a méheknek köszönheti. Magam is értem már több olyan évet, de az épen kezeim közt fekvő „Hajdúsági Méhész“ folyó havi számának 1907. méhészeti esztendőjéről szóló jelentése igazolja, hogy átlagban minden törzs megadott 50 kilót. Tehát V2 métermázsát! De volt olyan törzs is, a mely 75 kilóval valósította meg a gazdának hozzája fűzött reményét. Nos! ha ehhez hozzáteszem ugyanezen lap jelentése nyomán, hogy a méz métermázsáján nagyban is 96—100 korona átlagárban adtak túl: azt hiszem, a méhészet jövedelmezőségének ismertetéséhez több commentárt fűznöm felesleges. Természetes, hogy ezen eredményeket csak az okszerű méhész érheti el. Okszerű méhész pedig lehet kis gazda, nagy gazda is. Egyik sem boldogul azonban, ha vidéke hordási viszonyaival számot nem vet. És mert ennek részletes ismertetése jelen lapszám megengedhető terjedelmét tulhágná, nyújtsák nekem meglevő avagy leendő méhésztársaim a reményt, hogy ez irányban megnyilvánuló óhajaikkal kedvelt lapunk hasábjain találkozzam, itt készséggel adom meg kinek-kinek a méhészkedési helyének megfelelő felvilágosítást. Keveset fogni nem akarok, sokat ezért nem markolok. Nem markolhatok sokat még azért sem, mert főfoglalkozásom ez irányú — különben szeretett — működésemnek gátat vet. Nem vet azonban annyira gátat, hogy egyletünk nevében is ne nyilatkoztassam ama készséget, hogy szakszerűen vezetett méhészetekben előadásokat is ne rendezzünk. Nagyon szívesen, mert személyesen nekem is sokkal könnyebb meggyőznöm a sok erényben bővelkedő, — viszont sok hibában is leledző — gazdatársamat ama kérdés illogikus voltáról, hogy „Miért nem méhészkedünk ? Magyar konyhakertészet a gazdaságban. Irta: Marosán Kornél. Uj időket élünk! Már eddig is megváltozott hazánk viszonyainak képe sok tekintetben. A politikában p. u. meg éppen rohamosan fejlődünk. De hogy ® (Venyige) szecsliailígd, Stabidalauttt ttuj « fllfttkii&dtd l ieptrMtittö i Smíbúb. dad. tjjwdltl mely egyszerű, olcsó nagy munkaképésségü s csak egy embert igényel, különösen kisgazdáknak és szőllőtulajdonosoknak rendkívül fontos, Kítím Mihály tubiialMi iniiílyfilTU Ftgyuit. éi ErtéMté SmeteutéMl Szitaároa, úgy anoak brmely fióktelepénél 55 korona írkai
