Gazdák Lapja, 1908. február (7. évfolyam, 6–9. szám)
1908-02-07 / 6. szám
február 7. GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal. utolsó kisérlet, amint azt az épen e napokban lefolyó ugyanily 2 napos előadási programm is igazolja. Ugyanerre az időre esik a háziipar felkarolására irányult akció, és azóta is következetesen minden évben nehány faluban rendezett kerti bútor, gyékény, szalma, füzvessző-fonási tanfolyam, mely akció betetőzését jelenti a múlt évben a szövetkezet által Szat- máron létesített állandó házi ipari tanműhely abból a célból, hogy ily irányú cikkek megrendelésre felvehetők s a házi iparral foglalkozó faluk által készittet- hetők legyenek. — Ez az akció fejlődésének magasabb fokát akkor fogja elérni, ha majd a faluk lakossága télire rendszeres telepekké tömörül, ami ha bár uj vezetők kezében fog is létesülni, de bizonyára a váratlanul elhunyt elnök nevére is fog fényt visszasugározni. — Vármegyénk kisgazdái közül sokan kellemesen emlékeznek vissza azokra a tanulmányi kirándulásokra is, melyek sorozatát ugyancsak ebben az időben kezdte az egylet rendezni. — Eleinte államse- ! gély igénybe vételével, később saját költségen verődtek össze a kis gazdák tekintélyes számú csoportjai, tanulmányozni hol a mezőhegyesi gazdálkodást hol a bábolnai ménest, majd egyik-másik kiállítást, hozva magukkal tapasztalatot és buzdító benyomást a haladó gazdálkodásra. A szatmári lóversenyek rendszeresítése is ehhez az időhöz fűződik. 1899-ban lett rendezve az első legitim lóverseny, mely attól kezdve évrői-évre mind nagyobb arányokat mutatott fel, annyira, hogy a tovább fejlesztés érdekében önnálló vezetés vált indokolttá s igy ezzel a célzattal alakíttatott meg 1903-ban az egyesülettel úgy szervezetében, mint működésében tovább is a legszorosabb kapcsolatban álló verseny- egylet, melynek Domahidy Sándor haláláig alelnöke s egyik legelőljáróbb vezető embere maradt. Migaz őszi lóversenyek rendszeresítették a vele együtt tartani szokott, s szinte hírhedtté vált programmokat, igy speciális táncmulatságokat és állandó színházi prog- ramniot, melyek 3—4 szomszéd vármegye előkelőségeit szokta e napokon falaink között csoportosítani, addig ugyané határidő vált alkalmassá a kiállítások hosszú sorozatának következetes redszeresitésére is. Nem rendezett az Egylet Szatmáron anyagi erejét meghaladó széles körű kiállításokat, melyek évekre megbéníthatták volna, hanem évről-évre előállt egy-egy sikerült részleges kiállítással, melyek közül egyetlen egy sem került az egyletnek áldozatába, sőt egyik-másik szerény, de nem megvetendő előnyös zárszámadást mutatott fel. — Élénken vissza emlékezhetnek gazdatársaink még az 1900-ik évi házi ipari-, az 1902-ik évi bor-, az 1904-ik évi részletes országos jellegű kertészeti-, valamint az 1906-ik évi országos baromfi kiállításokra. Az 19G7-ik évi országos gépkiállítás tervét, a gépgyárosokra amúgy is nagy terhet rótt pécsi kiállítás, tehát az Egyleten és vezetőkön kívül álló ok hiúsította meg. A tavaszonként már 6 év óta évenként rendezett tavaszi bikavásár is rendszeres programmá vált, jeléül annak, hogy szükségletet elégít ki, azonkívül pedig az egyesület rendelkezési alapjához is hozzájárul. Ugyanitt említhető fel az állatdijázások egész sorozata. Az utóbbi években mind sűrűbb programmá vált hol csikó, hol bika, hol üsző és borjas tehén díjazás. A kisgazdák egész légiója vármegyeszerte dicsekszik már egy-egy kitüntetéssel, vagy díjjal, melyek pedig a tenyésztés iránti igyekezetei nem kis mértékben mozdítják elő. Ugyan e keretben hivatkozunk arra a két minta gazdaságra, melyet az utóbbi évek alatt az egylet szervezett s melyek mindketteje derekasan beigazolta a kiválasztás helyességét. A harmadik, a csekei is teljesen elő van készítve s megvalósulása a legrövidebb idő kérdése. Nem vonhatja senki kétségbe, hogy nem a Domahidy Sándor vezetése alatt álló gazdasági egyesület kezdeményezésére lettek számtalan községben a fa/- szarvasmarhák, faj-baromfiak, gyümölcsfák stb. stb. kiosztva. Csak a készletek rendkívüli megapadása és az árak aránytalan felemelése után, múlt ősszel lett ideiglenesen beszüntetve az eladó borkészletek állandó nyilvántartása, mely akció eszméje a mi egyesületünké s csak a mi nyilvántartásunk megindulta után kezdett hasonló országos akcióba az országos szőlészeti egyesület. Az elébb Szinérváralján székelt szőllőszeti és borászati felügyelő székhelyének Szatmárra helyezése érdekében is a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tette meg a kezdeményező lépéseket. Gyümölcstermelő vidékeink szilva- és alma termése, értékesítésének előmozdítása céljából 3 db. kölcsön aszaló áll rendelkezésre; az a termelők hibája, hogy minden évben eszközölt hirdetés dacára, igen kis mértékben veszik igénybe azokat. Ki ne emlékeznék arra az évek során át felszínen tartott kendergyár létesítésének akciójára, melynek eredménye a börvelyi kendergyár lett. A cukorgyár kérdése is évről-évre felszínre került, s hogy eddig nem létesült, arról csak a termelő területek biztosításában húzódozó gazdák tehetnek, de ennek dacára nem lehet elvitatni a kérdés érielődését éppen most, midőn a szerencsi cukorgyár kiterjedtebb és általános kísérletek érdekében indított egyesületünkkel karöltve akciót, sőt e tárgyban folyó hó 19-ére külön értekezlet terminusa is lett kitűzve már. Több szerencsével vezetett célhoz a szatmári dohánybeváltó hivatal létesítése érdekében évekkel ezelőtt indított mozgalom, melynek során egyesüle- letünk a földmivelésügyi minisztériumba menesztett küldöttségben is vett részt. Hogy a gyakorlati intézmények mellett maradjunk, nem a tejszövetkezeti eszme állandó felszínen tartásának következménye-e a tehenészetek felszaporodása az utóbbi években ? A szatmári tej szövetkezet kérdése nem-e teljesen a megvalósulás stádiuma előtt áll ? Főképpen a Szatmárhegy szőlőinek felette nagy trágya szükséglete érdekében nem nagy fontosságú volt-é egyesületünk kezdeményezésére és állandó forszirozá- sára Szatmár város ürülék tisztitó rendszerének a folyó évben életbe lépett oly irányú megváltoztatása, hogy az összes ürülék a Szamosba bocsátás helyett tőzeggel konzerválva a közgazdaság értékes anyagaként megmentessék ? Ez a szerződés a gazdasági egyesület kezdeményezésére vált valóvá s ez az eredmény oly fontos, hogy aki ezt keresztül vitte, az nem csekély elismerést érdemel! Mielőtt az irodalom terén s a szociológia terén felmutatott eredményekkel végeznénk e méltatást, rá fii fnyitt) sz«sl(aVijí, Subttalmuott « uj « __ seijkiiiíiilífio s afíjMWMietí i Sjaldiira. 8azd. Egyesület Fagyaszt. mely egyszerű, olcsó nagy raunkaképésségű s csak egy embert igényel, különösen kisgazdáknak és szőllőtulajdonosoknak rendkívül fontos, Korái Mihály statóalsa Ermihalyfalavi Eftékesiti Sz§ret*setéaél Síitiina, Műit irisely fióktelepénél korosa árban