Gazdák Lapja, 1907. november (6. évfolyam, 44–48. szám)

1907-11-15 / 46. szám

november 15. GAZDÁK LAPJA 5-ik oidal — Gyászhir. Horváth Ágoston Szatmár város nyugalmazott gazdája folyó hó 13-án rövidebb ideig tartó betegség után elhunyt. Hosszabb ideig működött a városnál közmegelégedéssel s igy elhunyta általános részvétet keltett. Temetése folyó hó 15-én volt az ev. ref. egyház szertartása szerint. — Az őszi vetés. A hosszas szárazság után beállott kemény téli időt, enyhe esős idő váltotta fel, ami ha csak 10—14 napig igy tart, az őszi vetés teljes javulását hozná magával; erre különben reményünk lehet, n^ert hisz a Meteor is enyhe időt jósolt e hónap második felére. — Egy úrlovas balesete. Alagon a múlt héten tartott versenyek alkalmával gróf Merveldt Max hu­szárkapitány — ki a Szatmármegyei lóversenyeket már több év óta felkeresi — szintén részt vett „Gosse“ nevti lovával; megjegyezzük, hogy „Gosse“ az idei versenyünkön az akadályverseny 800 koronás első diját mégis nyerte; az alagi versenyen Gossét Kvassay Károly huszárhadnagy lovagolta, s oly szerencsétlenül, hogy a lóról leesve, szörnyet halt. A fiatal urlovast a legnagyobb részvét mellett temették el. — Megnyílt áílatvásár. Szatmáron a múlt szerdán egy beteg állat miatt a hatóság az állatvásárt déli 10 órakor beszüntette. A miniszter azonban en­gedélyt adott, hogy a vásárok ismét megnyithatók le­gyenek, azért már 13-án a vásárok minden állatfajra megtartattak. — Országos vásárok Szatmármegyében. November 18-án Mátészalkán, nov. 18., 19., 20-án Nagybányán, nov. 19., 20-án Szatmárnémetiben, nov. 21-én Királydarócon, nov, 22-én Csengeren, nov. 25., 26-án Halmiban, nov. 27., 28-án Misztótfáluban, dec. 9-én Nagykárolyban, 12-én Erdődön. — Szatmár-Németi szab. kir. város törvény- hatósága folyó hó 11-én d. u. 3 órakor dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt gyűlést tartott. A megle­hetős hosszú tárgysorozatban szerepelt a Szatmár vá­ros által, a Szatmárvármegyei Lóversenyegyletnek ado­mányozni szokott 800 koronás segély is. A gyűlés az össseget megszavazta s az 1908. évi költségvetésbe beillesztette. — Halálos szerencsétlenség. Szatmármegyei Vámfalu községben, végzetes baleset érte csütörtökön Dormon István vasúti előmunkást. A most épülő ipar­vasútnál Dormon egy hídon siníektetéssel volt meg­bízva s munkaközben megsiklott és a hídról lezuhanva, azonnal meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy halálát saját vigyázatlansága okozta. — Vilíamvilágitás. Nagysomkuton mozgalom indult meg, hogy a községi világítást villamos világí­tásra rendezzék be. A villamáramot a „Kővárvidéki gőzmalom“ telepe szolgáltatná. — Szalmafonó házi ipari tanfolyam Szatmá­ron. A debreceni ipar és kereskedelmi kamara javas­latára a szalmafonó érvényes tanfolyam Szatmáron f. hó 14-én a Rákócy-utcában (tűzoltó laktanya helyisé­gében) újból megnyílt. A tanfolyam vezetője a várme­gyénkben már több helyen működött s előnyösen ismert Szokol Ziza ipariskolai tanítónő. Az oktatás ingyenes, az anyagot a tanulóknak az állam díjmente­sen bocsátja rendelkezésre. Ajánljuk eme tanfolyamot a nagyközönség figyelmébe. — Sertésvész elleni óvszer. Még julius hóban lapunk 30-ik számában részletesen ismertettünk egy szert, mely már a kormány közegeinek közbejöttével Monoron ki is lett próbálva s mely az 1905. évi ál­lategészségügyi nemzetközi kongressuson jelen volt előkelőségek figyelmét is magára vonta. E szernek a „SARIN“-nak elárusitási jogát, a Szatmármegyei Gazd. Egyesület Fogy. és Értékesítő Szövetkezete Szatmár- megyére nézve megszerezte s e helyen is felhívjuk gazdáink figyelmét eme kipróbált szerre. — Drága a pénz. Általános a panasz, hogy sem a gazda, sem az iparos, sem a kereskedő, pénz­hez nem tud jutni; sőt a pénzintézetek még jóhitelü egyéneknek, betáblázás mellett kiadott kölcsöneiket is felmondják és nem fogadják el a törlesztéses részlete­ket; tudomásunk szerint ennek a nyomorúságos álla­potnak következtében már egyes pénzintézetek kölcsö- neinél a kamat — természetesen nem ezen a címen — 18 sőt 24°/o*ra is felmegy, de nem is lehet cso­dálni amikor az Osztrák-Magyar bank folyó hó 9-étől hat százalékra emelte fel a kamatlábat. Rósz termés, drága pénz, rossz idő drága napszám!! Bizony szo­morú sors vár a magyar gazdára. — A szerb élő állatok elleni behozatali tila­lom. E kérdésben az ország összes gazdasági egye­sületei, köztük a szatmármegyei is, erélyesen felemelte szavát, erősen követelve gazdáink érdekeinek teljes megóvását. A felszólamlás nem volt eredménytelen, mert örömmel értesíthetjük közönségünket, hogy Szer­biával megkötött vám- és kereskedelmi szerződésben határozottan ki lett kötve, hogy Szerbia élő állatokat a magyar határon nem szállíthat. Úgy értesülünk, hogy ennek következtében a szerb miniszterelnök kénytelen lesz lemondani. — Alkoholizmus Szatmár vármegyében. A szatmármegyei közigazgatási bizottság pénteki ülésén dr. Aáron Sándor vm. főorvos havi jentésében kikel a vármegye egyes területein pusztító alkoholizmus ellen. A bizottság megdöbbenéssel hallgatta a főorvos je­lentésének ide vonatkozó részét és Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató is elismerte, hogy megye- szerte túl sok az italmérési engedély, de azok már az ö pénzügyigazgatása alatt jelentékenyen csökkentek, minden italmérési visszaélést nemcsak financiális, ha­nem közegészségügyi és erkölcsi szempontból is bírál el és igen sűrűn vonja meg az engedélyeket, ha bár­mely szempontból is szabálytalanságot tapasztal. A bizottság megnyugvással fogadta a pénzügyigazgató felvilágosításait. — Szatmáron létesítendő tejszövetkezet kér­désében a szatmármegyei gazdasági egyesület folyó hó 13-án délelőtt 11 órakor Szatmáron, a városháza tanácstermében újból értekezletet tartott, melyen Do- mahidy Sándor elnök, Bozsik Károly, Jékey László, Poszvék Nándor, Szegedy Antal és Szilágyi Tréger Albert vettek részt. A gyűjtött aláírásokból meggyőző­dött az értekezlet, hogy a tejszövetkezet kérdése iránt komoly érdeklődés mutatkozik s ha az idő rövidsé­génél fogva már az ősz folyamán a tejszövetkezet fel nem is állítható, elhatározta hogy 1908. julius elsejére a szövetkezetei megindítja; ennélfogva újból felhívá­sokat küld szét, hogy mindazok kik e szövetkezetbe legfeljebb 20 korona tehenenkénti üzletrésszel belépni kívánnak folyó évi december 31-ig, a gazdasági egye­sület titkári hivatalánál (Szatmár Verbőczy-utca 5. szám.) jelentkezni szíveskedjenek. — Nincs só. A vasúti kocsi hiány oly mérvet nem öltött 1891. óta mint ma; emlékszünk hogy ezer évben az állomásokon a búza 6—8 hétig állott, kitéve az idő viszontagságának annyira, hogy iger sok helyen kicsirázott. A folyó évben szintén érzékenyer érintette a közönséget a kocsihiány, mert a legszük­ségesebb fogyasztási cikkekből teljesen kifogytunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom