Gazdák Lapja, 1907. augusztus (6. évfolyam, 31–35. szám)
1907-08-09 / 32. szám
augusztus 9. GAZDÁK LAPJA gyümölcstermelő gazdáink figyelmét, mivel vármegyénkben pl. a nagybányai gyümölcs az egész kontinensen elsőrangúnak van elismerve. — Felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam. A földmivelésügyi miniszter a székesfővárosban szervezett felső szőlő- és borgazdasági tanfolyamra az 1907/908. tanévre a hallgatók felvétele céljából pályázatot hirdet. A tanfolyam tartama egy év, mely a folyó évi november hóban kezdődik. Á tanfolyamra olyan pályázók vétetnek fel, akik a hazai gazdasági akadémiák, vagy a korábbi szervezet szerint fennállott gazdasági tanintézetek valamelyikét jó sikerrel végezték, ép erős testalkatuak, egészségesek és ezt hatósági orvosi bizonyitványnyal igazolják. A pályázati kérvények a földmivelésügyi miniszterhez címezve legkésőbb augusztus 15-éig annál a gazdasági akadémiánál nyújtandók be, melytől a folyamodó végbizonyítványát nyerte. Ugyancsak ott szerezhető bővebb tájékozás az egyéb felvételi kellékekre nézve is. — Agyonütötte a villám. Ráksa községben óriási zivatar volt a napokban. A mezőn dolgozó munkások közül Kelesics Istvánná 49 éves asszony a zivatar elől egy fűzfa alá bujt, Alig volt a fa alatt egy pár percig, midőn a villám a fába csapott és Kelesicsnét agyonütötte. — A Marosvásárhelyi versenyegylet és urlovas-szövetkezet által 1907. év szeptember hó 25-én és 26-án rendezendő lóverseny sorozata: 1. Nap. 1. Megnyitó sikverseny. Dij: 1300 korona. II. Félvér akadály-verseuy. Dij: 1300 korona. Adja a m. kir. földmivelésügyi miniszter. III. Földmivelésügyi miniszter dija. Gátverseny-dij: 1300 korona. IV. Báró Ves- selényi Béla emlékverseny. Akadályverseny. Dij: 1600 korona. Adja a m. kir. földmivelésügyi miniszter. V. Nyeretlenek sikversenye. Dij: 1100 korona. Adja az urlovasok-szövetkezete. II. Nap. I. Választmányi-dij. Sikverseny-dij: 1400 korona. II. Hadseregi akadály- verseny. Dij: 1000 korona. III. Félvér gát-verseny. Dij: 1300 korona. IV. Szentgyörgyi akadály-verseny. Dij: 1300 korona. V. Eladó-verseny. (Sikverseny) Dij: 1200 korona. Általános határozatok: 1. Nevezési zárnap 1907. szept. 20-án este 8 órakor. 2. Nevezni csak Gaal László egyleti titkárnál Maros-Vásárhelyt lehet. — Távirati nevezések 24 órán belül megerősítendők. 3. Csak egyleti tag lovai indulhatnak és csak oly urlo- vas által lovagolva, ki szintén egyleti tag. 4. Lovagolni csak színekben vagy egyenruhában szallaggal lehet, melyek nevezéskor bejeletcndők. 5. Minden versenydijból 5%-ék vonatik le s ezek, valamint a beiratási és egyéb dijak is az egyletet illetik. 6. Minden sikversenyben a kancák és heréitek egy és fél kg. engedményben részesülnek. 7. Erdélyben ellett és nevelt lovak minden versenyben 3 klg. engedményben részesülnek. 8. Minden versenyben — a félvér versenyek kivételével — minden félvér lónak 3 klg. engedménye van. 9. Minden ló után a versenyekben 10 korona gyeppénz fizetendő. 10. Minden versenyben walk-ower esetén a díjnak csak fele adatik ki. 11. Oly lovasok, kik versenyt még nem lovagoltak vagy 3 versenyt még nem nyertek 5 kg. kik pedig 10 versenynél kevesebbet nyertek 2 és fél kg. teher engedményt élveznek a versenyszabályok 164. §-ának érvényben tartása mellett. Egyebekben a magyar lovar- egylet versenyszabályai irányadók. — Állatorvosok napidijai. A közigazgatási bíróság legutóbb kimondotta, hogy a városi állatorvosnak csupán oly esetben lehet törvényes igénye a városokon teljesített állatorvosi vizsgálat után napidijak felszámítására, ha ezt a külön díjazást neki a városi szolgálati szabályzat, vagy külön szolgálati rendelkezés biztosítja. — Védekezés a lépfene ellen. Ami a fépfene elleni s általában az állatgyógyászatban használt oltóanyagoknak állami termelését illeti, ez iránt a földmivelésügyi miniszter már minden előkészületet megtett és legkésőbb a jövő tavaszra, az állami ojtóanyag- termelő intézet megkezdi működését. — Mesterséges takarmányokból készített szénának a hadsereg terménybeli szükségleteinél való figyelembe vételét illetőleg, a földmivelésügyi m. kir. minisztérium arról értesít, hogy a cs. és kir. közös hadügyminiszter a here és herefüszéna, továbbá a muhar és zabos bükköny, a hadsereg lóállományának ellátásánál korlátolt mérvben használható, mivel a kísérletekből az tűnik ki, hogy eme takarmányokat a lovak szívesen eszik s általában kedvező befolyással vannak a lovak egészségi állapotára és munka bírására. Miután azonban ezeket a takarmányokat a gazdák csak korlátolt mennyiségben termelik s a réti szénánál 15—20%-al drágábbak ennélfogva a rendis takarmány anyagok sorába felvehetők nem voltak, megengedtetik azonban, hogy az önbeszerzésre jogosított csapatok szénailletményük egy részét, eme takarmányokkal helyettesítsék, ha ezáltal a szálas takarmány megállapított illetmény súlya csökkenést nem szenved. Bérleti állomásokon a bérlő és csapatok kölcsönös megegyezésével szintén helyettesíthető a biztosított széna egyharmada here és herefü szénával, ha ez által áremelkedés nem áll be. Minden esetben azonban a réti széna helyett átvett takarmányok, a minőségre nézve megállapított követelményeknek kell hogy megfeleljenek. — Kivándorlók figyelmébe. Nagyon rossz sor vár azokra, akik mostanában indultak útnak Amerikába. Olyan hírek érkeznek ugyanis az uj világból, hogy ma már a nagy gyárak is tömegesen bocsájtják el munkásaikat, mert nincs munkájuk. Ehhez járul az is, hogy a termés épp oly gyenge, mint nálunk, ami jelentékenyen megdrágítja az életet. És oly drágaságra van mostanában kilátás, melyből a legjobb keresettel biró munkás is csak nyomorogva tud majd megélni. Ajánljuk e sorokat a néppel közvetlenül érintkező lelkészek, tanítók, községi elöljárók figyelmébe, hegy a kivándorolni szándékozókat világosítsák fel a való tényállásról. x Legjobbnak elismert szegedi kötéláruk u. m. rudalókötelek, istrángok, kötöfékek, marhakötelek, szántógyeplők, ruhaszárítók, dohány és mindennemű zsinegek, függöny és halászzsinórok, zsineghevederek (gurtnik), nyereglekötők, abrakosok, továbbá kátrány, karbolineum, gépolaj, firnis, festék, debreceni meszelő és kefeáruk, munkás bőrbocskorok nagyban és kicsinyben legszolidabb szabott ár mellett szerezhetők be Drágos Béla kereskedőnél, Szatmáron Kossuth Lajos-utca (Hid-utca) 23. 6—26 x A kávé olcsóbb lett arról legjobban meggyőződhetünk Szatmár piacán a Pannónia szálloda mellett Néhma kávé kereskeeőnél 3 kilós posta-csomag kuba kávét 3 írt. 60 kr. bérmentve utánvéttel küld, Néhma Lajos József kávébehozatala tea, rum, és cukorka áruház Szatmáron, Deák-tér 9. 52—31 — Eladó: bor különböző minőségű Egerben ca 350 hektoliter egy mennyiségben, előnyös ár mellett. Bővebb felvilágosítással szolgál Zommer Károly Szatmár. 5-ik oldal