Gazdák Lapja, 1907. augusztus (6. évfolyam, 31–35. szám)

1907-08-09 / 32. szám

M VI. évfolyam. Szatmár 1907. íusztus 9. 32-ik szám. \ Y~/ GAZDIK LAPJA fi t KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár- megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. sz. hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a meg­rendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. Nagykárolyi gróf Károlyi István. • Mélyen lesújtó volt az egész országban, sőt még annak határain túl is a politikai élet oszlopos vezérének, a magyar arisztokracia előkelő tagjának, vármegyénk legnagyobb birtokosának halálhíre, a mi bár nem egész váratlanul jött, mivel hosszabb gyógyithatlan be­tegség oltotta ki, a közért s hazájáért dobogó szivet. Aránylag rövid 62 éves kora egy kis történelem. Ott látjuk mint fiatal mágnást, idegen földön, Klapka tábornok oldalán a szabad­ságért fegyverrel küzdeni; e tettéért az osztrák határon elfogták s csak Bismark herceg köz­benjárására menekült meg. Majd a magyar szabadság hajnaláig idegenben élt. A kiegyezés után 1867-ben mint nemzetünk annyi jelese, ő is hazatért. Azóta a magyar társadalmi életben vezérszerepet vitt. Benső barátság fűzte megboldogult trónörökösünkhöz Rudolfhoz, ki a tetötől-tal- pig soviniszta magyar mágnás utján ismerte meg igazán a magyart. A magyar politikai életben 1867 óta előkelő szerepet játszott, részint mint főrend, részint mint országgyűlési képviselő. Az utóbbi politikai mozgalmakban élénk részt vett s vármegyénkben az ellenállás­nak vezére volt s ekkor is kimutatta, hogy elveiért áldozatot is tud hozni. Elhunyt mint ősi városának Nagy-Károlynak, — melyért annyit áldozott és fárado­zott, — országgyűlési képviselője. Ott nyugszik ősei mellett a kaplonyi sírboltban, társadalmi, politikai s gazdasági téren nagy űrt hagyva maga után. A Szatmárv'ármegyd íalsarflípíBztír r.-t. Szatilto«. ssswüürSKSS Fehérgyarmaton és Szcnérvárálján. Termény- és áruraktárai: a szatmári vasúti állomás szomszédságában van 60 ezer mázsa terményre berendezve és iparvágánynyal összekötve a m. kir. államvasut szatmári állomásával s a szatmár- erdődi h. é. vasút vonalával. Áruraktárainak főbb előnyei a következőkben nyilvánulnak: 1. Módot nyújt a termelőnek és keres­kedőnek alkalmas helyiség hiányában terményeit olcsón eltartani. 2. A termények tűzkár ellen biztosítva vannak. 3. Az áru pia­con lévén, bármikor kevés költséggel vevőnek átadható vagy tovább küldhető. 4. Az áruraktár gazdasági gépei segélyével a ter­ményeket — tulajdonos kívánsága szerint — tisztiitatja vagy szakszerűen kezelteti. 5. Speculálni lehet áremelkedés reményében, miután az intézet gabonanemiiek piaci értékének 70—75ü/? előlegül adja. 6. Úgy a vétel, mint az eladás meg van könnyítve, mi­vel a vevő az árut a raktárban megtekintheti vagy kölcsönös megegyezés folytán kívánságához képest kezelteti, mi által levoná­sok, perlekedések könnyebben kikerülhetők. 7. Az áruraktár a betárolt terményeket lehető legmagasabb áron tudja értékesíteni, mi által a felek időt és útiköltséget takarítanak meg. 8. Az eladott áruk átvétele meg van könnyítve, mivel az átadás rendszerint átírás utján történik, az incassot pedig az intézet csekély díjért szintén elvállalja. 9. A termények, száraz, szellős helyiségben fe- küsznek és szakszerűen kezeltetnek, mi által a megromlás veszélyétől lehetőleg megóvatnak. 10. Módot nyújtanak a kereskedők­nek kevés tőkebefektetéssel nagyobb terményüzletet folytatni. 11. A beraktározó élvezi a reexpediálási kedvezményt. Mai számunk 10 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom