Gazdák Lapja, 1907. július (6. évfolyam, 27–30. szám)

1907-07-19 / 29. szám

KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE flEQJELENIK flINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár- megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Milyen alakban adjuk ki az államdijakat? Vissza kell térnünk az „Északkeleti Vár­megyei Szövetkezetek Szövetségének“ folyó évi junius hó 20-án Felsőbányán tartott közgyűlé­sére. A közgyűlés ugyanis mi általunk egy már régebben megpendített eszmét tett magáévá, a midőn a m. kir. föidmivelésügyi minisziszterium- hoz felterjesztendő határozati javaslatba felvette hogy: „kéresssék fel a föidmivelésügyi minisz­ter ur, hogy a vármegyénként rendezni szokott szarvasmarha díjazásokra ne pénzdijakat osz- szon ki, hanem gépeket; illetőleg a gazdasági egyleteknek e célból adott összegnek legalább felét gépek beszerzésére és kiosztására en­gedélyezze. Most, a midőn látjuk, hogy eme mi álta­lunk felvetett eszméhez más, oly nagyobb kö­rök is csatlakoznak, melyeknek működése egy tekintélyes területre terjed ki, mint a minő az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövet­sége is, örömmel reméljük, hogy ennek meg lesz a kívánt eredménye s az intéző kö­rök belátják, hogy a pénzdijak helyett úgy erkölcsileg, mint gyakorlatilag sokkal helyesebb a gépek kiosztása. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. sz. hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a meg­rendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. Ma már a pénzdijak, pénzbeli jutalmak annyira elszaporodtak, hogy azoknak felvétele, mondjuk meg úgy, ahogy van, bizonyos mér­tékben demoralizálólag hat egyesekre, másokra pedig a dijak felvétele könybb. Mert hissen kik nyerik meg e dijakat?vagy kis gazdák, kik az összeget pár nap alatt bár­minő célra elköltik, esetleg örömükben elmu­latják; vagy nagyobb birtokosok, kik zseni- rozva vannak a dijat megtartani s gavallérosan visszaadják a gazdasági egyesületnek. De más, gyakorlati haszna is van annak, ha az állam- dijakat, mondjuk takarmányozó gépek alakjá­ban osztjuk ki; ugyanis a kisgazda még mai napig is húzódik a gépek alkalmazásától, annak kezelését nem érti, s ha jutalom képen hozzá­jut, megismeri annak áldásos hasznát, különösen a mai drága napszám bérek mellett; megismeri annak kezelését s igy lassankint kis gazdáink megbarátkoznak a gépekkel; de másrészt meny­nyivel maradandóbb, mennyivel buzditóbb ha­tású lenne, ha a jutalmazásra méltó mezőgazda- sági gépeket kapna, mely hosszú időn át va­lahányszor csak kezébe venné azt a gépet, mindég bizonyos jól eső érzéssel töltené el, s mindég eszébe juttatná azt a napot, mely neki a dicsőséget szerezte s büszkén mond­hatná gazda társainak hogy ezt a gépet Szatmárvármegyei Takarékpénztár r.-t. Szatmáron. Befizetett részvény tartaléktőkéje meg­haladja az egymillió koronát. Fiókintézete: Fehérgyarmaton és Szinérváralján. Termény és áruraktára: a szatmári vasúti állomás szomszédságában ipar-vágánynyal magyar államvasut szatmári állomásán és a Szatmár—erdődi, valamint a bikszádi h. é. vasút vonalán. — Kölcsön zsákok a raktárhoz legközelebb kaphatók Reiter és Roth uraknál Árpád-utca 13. szám alatt. — Az intézet főbb üzlet ágai: Kamatozó takarékbetétek elfogadása betéti könyvecskékre. Váltók leszámítolása. Jelzálogi bekebelezés mellett törlesztése- kölcsön nyújtása. Előleg-kölcsön az intézet raktárában elhelyezett termény és egyéb árukra, valamint értékpa­pírokra. Elfogad beraktározásra termény és egyéb árukat. Közvetíti, ha a tulajdonos kívánja, a beraktározott 327 termények tömeges eladását. Közvetít minden bankszakmába vágó ügyleteket. 52—28 Mm számunk 12 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom