Gazdák Lapja, 1906. december (5. évfolyam, 49–52. szám)
1906-12-14 / 50. szám
_ j ta volna a közzétételt, sőt a 44-ik számban köz- | kel azanositóttá magát. Ilyen körülmények között — a városi hatóságunkat is — sértő modort és szerkesztői eljárást szó nélkül nem hagyhattam és rektifikáltam a „G. L.“ 46-iki számában ugyanazon cim alatt, kifejtvén röviden, hogy téves nyomon indult és haladt a cikkező ur, s nem volt érdemes védelmébe venni a tényeket hamisan bemondó méhészkedő asszonyt. Ezek után a kilátásba helyezett miniszteri döntésig nem lett volna helye'többé — véleményem szerint — ezen ügyet tárgyalni. Azonban a „G. L.“ 49. számában a t. szerkesztő-titkár ur megengedte : „Jó felvételre, gyenge kontrára, reet mondani“ s a „gyöngék oktatására“ és „méhészek közokulására“ a „páratlan igazság érdekében“ beismerni, hogy „nem a méhész ment panaszra“ a hatósághoz, valamint, hogy „nyert engedély folytán befogta“ a kertben „megszállott 12 raját“ s mind ezek után „az elfogult egyéni védekezést, a valódi közérdek szempontjából“ el nem fogadhatva — az igy megejtett rektifikáció után kihámozza a tényállást és „megállapítja mindenesetre“ (az igazság érdekében csupán ügyfelének egyoldalú bemondása után), hogy 8 rajt nem engedett a kert tulajdonos befogni és igy valótlanság nem volt a szakvédő ur első közleményében. Továbbá, „szaktudatlanság, hogy valaki azt hidje, miszerint még a padláson is ne lehessen szakszerűen méhészkedni,“ mert „nem is esik jól a méheknek, ha közel nyernek táplálékot,“ azután „egyenesen megcáfolja, hogy az 1894. évi XII. t.-cikk nem a városok belterületén előforduló gazdálkodás és köz- biztonsági esetekről szólva, mert a végrehajtási miniszteri utasításban másnak „telkén“ is kereshetni és befoghatni a rajt, világos, hogy „telek- és „telek“ között külömbség nem lehet, (valamint, hogy ugy-e bizony a falu és város között sincsen ?), s mindezek után ignorálva az 5066/1906. főkapitányi és 6746/1906. sz. tanácsi határozatokat, egyszerűen kimondja, miszerint: „törvényeinkkel ellenkező alsóbbfoku hatósági Ítéletek nem állhatnak meg“ a szakvédő ur és hozzá hasonló méhészeti szaktudósok előtt. Tehát önkényüleg, s a jog és igazság fegyverei nélkül járt el, ki habár 30000 lakosú szab. kir. város belterületén is ellenezni merte, egy talpalattnyi földdel sem biró méhésznek 33 anya- kaptáros méhészete valamennyi rajának keresése és befogása érdekében lépten-nyomon ismétlődő jövését- menését, maga és az utcáról felszedett segédekkeli háborgatását, kártételeit, többször ismétlődő méhszu- rásait stb., mert utóbbiak „hasznosak,“ de a ki fél tőle „bújjék el előle“ és lemondva a tulajdon szabad használati jogról, ne menjen a kertjébe, hanem adja át a rendelkezési jogot a méhészet szent ügye érdekében szomszédjának, mert az a nemes közérdek: hogy az egy árva fillér közterhet nem viselő dúsan mézeljen, és az adózó polgár félre álljon ! Gratulálok a t. szerkesztő titkár urnák a közérdek jelenlegi és nemes felismerése s pártolásához, de vele egy nyomon haladni nem lévén képes: újólag kérem törölje nevemet a magáé alól, mert részesedést a hasonlóan szerzett nemes babérokból, semmi körülmények között nem kérek. Tisztelettel Pethö György jószágigazgató. * E méltatlan támadással szemben annál higgadtabb hangot kell használnom, mentül idegesebb a támadó levél hangja, hogy annál inkább kimutathassam annak méltatlanul támadó igazságtalanságát. GAZDÁK De nézzük az előzményeket: Az ügy minden előzetes ismerete nélkül cikket kaptam csiszári Nagy Samu úrtól, ki mellesleg mondva egyesületünk rendes tagja, s méhészeti szakosztályunkban egyik legintenzivebben érdeklődő agilis résztvevő. A cika bírálat tárgyává tesz egy hatósági intézKedést, mely látszólag a törvénynyel ellentétben áll, s melynek felső eldöntésére a cikk állítása szerint a minisztérium szakközegét vizsgálat végett leküldötte. Minthogy azonban a cikkben Pethö jószágigazgató ur, kinek neve lapom fején, — természetesen az ő hozzájárulásával, — mint főmunkatárs szerepelt, érdekelve volt, a szerkesztőségi tagok egymás iránt tartozó különös figyelemnél fogva a cikket bemutattam neki, elhatározásától téve függővé innak közre adását, bárha személyének megnevezése nélkül és élesebb kitételek kihagyásával is, sőt fela. jánlva azt, hogy nyomban a cikk után a szerkesztőség nevében (tehát anélkül, hogy nevét szerepeltetni kelljen) adja meg szükséges rektifikációját. A főmunkatárs ur ily értelemben a cikk közre adását annál i s inkább megengedte, mert ha én nem teszem közzé, a cikkíró kijelentése szerint változtatás nélkül más lapban jelenteti meg. (Amint azóta a Pethö igazgató ur válaszával együtt tényleg egy méhészeti szaklap már közölte is eredeti szövegben*); e szerint a cikk közölve lett, de igen tisztelt főmunkatársam a lap megjelenéséig kilátásba helyezett válasza nélkül, mi miatt magam voltam kénytelen megjegyezni, hogy csakis ily formában, személyi él nélkül, tisztán közérdeket szolgálva láthatott az lapomban napvilágot. Egy későbbi számra megkaptam a kilátásba helyezett választ tisztelt főmunkatársamtól, mit — határozott kívánságára — neve alatt nyomattam ki, bár figyelmeztettem arra, hogy névé vei lépve a porondra, további polémiát provokálhat, amint arra tényleg higgadt, a tényeket megvilágító választ is kapott. Azt már természetesen a szerkesztői hiedelem sem engedhette, hogy Pethö igazgató ur „közérdekűnek felfújt“ „valótlanságoktól hemzsegő“ „brutális valótlanság“ stb. kitételeivel szemben „gyönge contrára reet kell mondanom“ ártatlan tréfás viszonzásnak se adjak helyet mint szerkesztő akkor, midőn erős hangú LAPJA december 14. *) Sőt az a kommentár, melylyel a Méhészeti szemle kiséri, a következőkkel érvel felfogása ellen: „Annyit azonban mégis bátorkodunk megjegyezni, hogy Pethö Cyörgy ur igen nagy tévedésben van, mikor azt állítja cáfolatában, hogy az 1894. évi XII. t.-c. csak a „mezőgazdaság és mezei birtokok használatáról stb. szól és nem a városok belterületén előforduló gazdálkodás és közbiztonsági esetekről,“ - mert bizony annak 59-dik §-a nem különbözteti meg, hogy az illető méhraj faluban — és ott is csak mezei birtokon — vagy városban s annak kül- vagy belterületén levő méhesből repült-e ki ? — ellenben több helyen beszél „kertek“-ről, amelyek pedig köztudomás szerint úgy falukban, mint városokban rendesen a „belsőség“-hez tartoznak. Ami a „közbiztonság“ fennen hangoztatott kérdését illeti, arra nézve szintén nagy tévedésben van Pethö György ur, jó lesz ugyanis figyelembe vennie, hogy Budapest fő- és székvárosnak is van a közbiztonságra felügyelő hatósága és szintén van közbiztonsági szabályrendelete, de abban épugy, mint Szatmár Mucsa város szabályrendeletében, aligha van intézkedés arról, hogy „közbizton- sígi“ szempontból a város határán belül vagy kivül szabad-e tartani a méheket; sőt tény, hogy Budapest belterületén igen sokan tartanak mehet, igy — hogy csak ezt az egyet említsük — a Szabóky-utca 24-dik száma alatt levő ház belsőkertjében is van, még pedig terjedelmes — ha jól emlékszünk, 40 törzsből álló — méhtelep, és ott sohasem panaszolta senki a „közbiztonság“ veszélyeztetett voltát, pedig Budapesten sűrűbben vannak a házak egymás mellett, sűrűbb a népesség és kissebbek a kertek, mint Szatraáron vagy Mucsán, és ott is szoktak a méhek rajzani, sőt fulánkjok is van, de ott persze nem zaklatja és nem ingerli szúrásra a jó szomszéd a békésen letelepülő rajokat !“
