Gazdák Lapja, 1906. november (5. évfolyam, 44–48. szám)

1906-11-16 / 46. szám

7-ik oldal november 16. GAZDÁK LAPJA növénytermesztési szakosztálya november 16-án ülést tart, a melyen F e d á k István beregmegyei főorvos a szőlő okszerű metszésének bemutatásával és a sza­bálytalan metszés káros következményeinek természe­tes tőkéken való feltüntetésével szakelőadást tart. — töyári zivatar. Nagyszőlősön szombaton d. u, 5 órától egész éjszakán keresztül tartó hatalmas zivatar volt villámlással és menydörgéssel. A villám becsapott báró Perényi csürjébe s azt egészen el­pusztította. — Az országosan érezhető waggonhiány meg­szüntetése érdekében tett a Vasvármegyoi Gazdasági Egyesület felterjesztést a földművelésügyi miniszté­riumhoz. — A tejhamisitás és a vasutak. Vízzel hamisí­tott tejnek forgalomba hozatala miatt megindított ki­vágási eljárások során a gyanúsítottak többször azzal védekeztek, hogy a hamisítás szállítás közben is megtörténhetett. A földmivelésügyi miniszter kérésére ez okból a kereskodelmügyi miniszter utasította az rönnálóan kezelt hazai vasutak igazgatóságait, hogy alkalmazottaik által az egyes pályaudvarokon lerakott, valamint a vasúti kocsikba beraktározott tejszáilitmá- nyok hozzáférhetetlenségét a legnagyobb gondosság­gal bizositsák, A földmivelésügyi miniszter egyúttal felhívta a közigazgatási bizottságokat, utasítsák a ha­misítások fölött elsőfokon Ítélkező hatóságokat, hogy i ily védekezés esetén a vizsgálatod arra is terjesszék ki, vájjon a hamisítás meg történhetett-e szállítás közben. — A tengeritermós Amerikában. Washingtonból jelentik: A mezőgazdasági hivatal a tengeritermést 2.881.096.000 bushelre becsüli, ellentétben az 1906. év okt. 1-i 2.7sO.000.000 bushelel. — Országos vásárok. Mátészalkán november 19-én; Szatmáron november 20 és 21-én; Ujfehértón november 22-én ; Halmiban november 26. és 27-én ; Nagykállón november 29-én; Mándokon december •3-án ; Mező-Kaszonyban december 3. és 4-én ; Nagy- Ecseden december 3. és 4-én ; Zilahon december 5. és 6-án. — Borok díjtalan közvetítése. A Magyar Szőlős­gazdák Országos Egyesülete felbuzdulva azon szép j sikeren, amit bornyilvántartó lapjai által a múlt évben í elért, elhatározta, hogy azt az év őszén is megismétli. | ügy ó- mint uj bor készletét minden egyesületi tag, j az is aki most lép be az egyesület kötelékébe, be- j jelentheti. A bornyilvántartás díjtalan. Az eladott j borok után százalékot fizetni nem kell. Azon ta- ; gok közül, kik a múlt évben ezt a nyilvántartást igénybe vették, sokan eladták e réven boraikat. A nyilvántartást 10.000 példányban nyomatja ki az egye­sület, s úgy a hazai, mint ausztriai, németországi és j svájci bornagykereskedőknek és vendéglősöknek meg- 1 küldi. Ez tehát azon kívül, hogy a boreladást meg­könnyíti, nagy reklámja is egyúttal a termelőknek, a kiknek nevét és borfajtáit széles körben ismertté teszi. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületével történt megállapodásunk értelmében ezen nyilvántartásban azok borai is felvétetik, a kik eladó borkészletüket a Szatmármegyei Gazdasági Egyesületnél bejelentik. — Csikóskancák tenyószdijazására a Szatmárme- ' gyei Lótenyésztési bizottság kezeihez a folyó évre j kiutalt 400 korona államdij, Mátészalkán folyó hó 5-én j osztatott ki. — Tenyészbaromfi vásár Nagybecskereken. A j Torontálmegyei Gazdasági Egyesület folyó évi nov. hó 21-én Nagybecskereken tenyészbaromfi vásárt ren­dez, mely alkalommal az egyesület és a temesvári és szegedi állattenyésztési felügyelők mintegy 700 darab nemes fajú baromfit (orpington, langsban tyúkot, em- deni ludat, pekingi kacsát és bronzpulykát) szereznek be köztenyésztési célokra. A kiállítók részére az egye­sület titkári hivatala küld kedvezményes vasúti szállí­tásra jogosító igazolványokat. — Gazdák tanulmányútja. A Országos Magyar Gazdasági Egyesület a jövő évi düsseldorfi kiállítás idején tagjai részére tanulmányutat rendez a kiválóbb németországi uradalmak megtekintésére. A tanulmányút május hó 29-től, junius hó 19-ig terjed, progroinmját most állítják össze s már legközelebb közzé fogják tenni. — Gazdák szervezkedése. A mezőgazdasági mun­kások idei bérharcai és a munkások készü.ő szervez­kedése a jövő évi aratásra igen sok helyütt szervez­kedésre birta a gazdákat is, a kik ily módon egyön­tetűen fognak vissza,utasítani minden túlhajtó«t köve­telést. Mezőhegyesről jelentik, hogy a környékbeli gazdákat e hó 20-ára értekezletre hívták össze s ez alkalommal vitatják meg, mi legyen a jövő évi arató és napszámbér maximuma, de egyúttal megszabják a minimumot is. A kibocsátott tervezet szerint a mun­kásnép jelentékeny jobbítást fog élvezni a munkabérek­ben. Az értekezlet határozatai kötelezők lesznek a gazdákra nézve. Heti lóvásár. A Tatterszállban f. hó 15-én tartott heti lóvásárra felhajtottak 197 darab L, 2i6 darab jl. oszt., összeséu 413 darab lovat. Elkelt 245 darab ló. — Az erdei kihágások pénzbüntetései. A földmi­velésügyi miniszter egy konkret esetből kifolyólag és a belügyminiszterrel történt tárgyalás alapján úgy dön­tött, hogy erdei kihágási ügyekben az egyezségileg megállapított pénzbüntetést miután az a kiszabás módjánál fogva nem lévén valódi büntetésnek tekint­hető, behajtatlanság esetén elzárásra (szabadságvesz­tésre) átváltoztatni nem lehet. — Szociáldemokraták a mezőgazdasági érdek­képviselet szervezése ellen. Az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület kezdésére csaknem valamennyi gaz­datársadalmi szervezetet a mezőgazdasági érdekképvi­selet reformja foglalkoztatja. Hogy e tekintetben még döntő lépés nem történt, annak oka egyrészt az, hogy a gazdatársadalom egységes véleménye még nem ala­kulhatott ki, ennek dacára nap-nap után közeledik az érdekképviselet a megvalósuláshoz. Veszprémből jelen- tiR, hogy újabban az érdekképviselet szervezésének akadálya támadt a szocialistákban is. Az ottani gaz­dasági egyesület minap tárgyalta az erre vonatkozó javaklatokat s ellene felszólalt dr. Csete Antal, a vesz­prémi szociálista munkás egyesület társelnöke. Elénk ellentmondásokat provokáló, izgatott hangú felszólalá­sában ellene nyilatkozott a gazdák szervezkedésének, a melyet ő és elvtársai nem tekintenek egyébnek, mint 300 uj állás kreálásával holmi hivatal keresők igényei újabb kielégítésének s ezzel a közönség újabb meg­terhelésének. A felszólalásnak semmi maradandó ha­tása nem volt. A gazdasági egyesület egyhangúlag kimondotta, hogy a gazdasági érdekképviseletnek a kötelező társulás alapján való megalkotását sürgősen szükségesnek tartja. — A budafoki rn. kir. pincemester! tanfolyamnál borkezelési tanfolyamok tartatnak, és pedig : 1-ször

Next

/
Oldalképek
Tartalom