Gazdák Lapja, 1906. november (5. évfolyam, 44–48. szám)

1906-11-09 / 45. szám

6-ik oldal. GAZDÁK LAPJA november 9. — Uj gazdakörök A földmivslésügyi miniszter a felsőőr?, alsóőri, borostyánkői, borsoki, pusztaszent- mihályi, rohonci, Kőszeg városi, peresztek-széchényi, Köjtiik és vidéke, fertőszéplaki, völcseji, fertőszentmiklós és felsőrámóckarlói gazdakörök alapszabályait jóráhagyta. — Uj gazdasági iskola. Nagykanizsa város képvi- selő-testülete legutóbbi ülésén kimondotta, hogy egy gaz­dasági ismétlő iskola felállítását szükségesnek tartja, e célból megbízta a városi tanácsot, hogy tegyen lépéseket az iskola céljaira szükséges szántóföldek megszerzése végett. — A boritaladó leszállítása. A Magyar Szőlős­gazdák Országos Egyesülete, mely már négy év óta szakadatlanul küzd a boritaladónak leszállítása, illetve eltörlése mellett, a napokban az összes vármegyei gazdasági egyesületekhez, gazdakörökhöz átiratot in­tézett, hogy ők maguk hatáskörében is mindent kö­vessenek el ezen igazságtalan és hazai szőlőműve­lésünkre káros és ártalmas adó megszüntetésére. Ehhez az átirathoz az egyesület rövid memorandumot is mellékelt, mely kivonata a Magyar Szőlősgazdák Or­szágos Egyesülete kiadásában évek előtt megjelent Drucker Jenő-féle könyvnek a boritaladó leszállításáról. — Pályázati hirdetmény, A tarcali m. kir. vincel­lériskola igazgatósága pályázatot hirdet egyéves tan­folyamára. Ez a tanfolyam kezdődik 1907. jan. 1-én és december 31-éig tart. Tisztán munkásképző tanfo­lyam ez, melynek célja : jó szőlőmunkások és elömua- kások képzése. A földmivelésügyi miniszterhez címzett kérvények november 20-ig nyújtandók be a vincellér- iskola igazgatóságánál. — Országos vásárok. Munkácson november 12. és 13-án; Tiszaujlakon november 14. és 15-én; Csen- gerben november 16-án; Mátészalkán november 19-én; Szatmáron november 20. és 21-én; Ujfehértón novem­ber 22-én; Halmiban november 26. és 27-én; Nagy- kállón november 29-én. — Időleges borgazdasági tanfolyamok. Az okszerű pincekezelési ismeretek terjesztése végett a budafoki pincemesteri tanfolyam helyiségében nagyobb szőlő- birtokosok és gazdatisztek számára folyó évi decem­ber 3-tól 15-ig terjedő időleges borkezelési tanfolyam fog megtartatni azzal a céllal, hogy a résztvevők a legszükségesebb elméleti és gyakorlati borkezelési ismereteket elsajátítsák. A tanfolyamra való felvétel végett a folyamodó nevének, lakóhelyének és foglalko­zásának pontos megjelölése mellett közvetlenül a pin­cemesteri tanfolyam igazgatóságához kell fordulni, hol a jelentkezés sorrendjében történik a felvétel. — U gyancsak a budafoki pincemesteri tanfolyam helyisé­geiben tartják meg az időleges borkezelési tanfolya­mot a kisbirtokosok és vincellérek számára, a mely- tanfolyam november hó 19-től december hó elsejéig tart. Ez a tanfolyam díjmentes, a!résztvevők azonban ellátásról saját költségükön maguk tartoznak gondos­kodni. A tanfolyamra való felvétel végett a budafoki m. kir. pincemesteri tanfolyam igazgatóságához kell fordulni. Egy tanfolyamra 20 egyénnél több nem vé­tetik fel, de a jelentkezések számához képest esetleg több tanfolyam is fog tartatni. A jelentkező tartozik bemutatni anyakönyvi kivonatát, a községi erkölcsi bizonyítványt, melyben a foglalkozás kitüntetendő, a munkaadó bizonyítványát s köteles a jelentkező iga­zolni, hogy magyarul irni és olvasni tud. — Az alsónémedi kisgazdák. Ismét újabb példa van előttünk arra, hogy a nép a szövetkezéssel bol­dogul. Az alsónémedi kisgazdák nemrég alakítottak hitelszövetkezetet. Ennek a révén most nagy birtok­vásárláson és marhaállományuk gyarapításán fáradoz­nak. A földmivelésügyi miniszterhez fordultak támoga­tásért, a ki megígérte, hogy ha valamely szövetkezeti pénzintézettől kölcsönt vesznek fel a marhaállomány beszerzésére, a kölcsönvett összeg és pedig óvenkint egy harmadrészszei csökkenő tőke után számítandó két százalékot ségitségképen utalványoz. Ily módon az alsónémediek olcsó kölcsönnel szerezhetik be marha­állományukat. — Országos lóvásár. Az országos lóvásárt a Tattersall területén november 11. és 12-én tartják meg. —- Tüzek. Á Felsőbánya, Kisbánya, Kapuik és Fernezeiy vidéki erdőrészletek hetekig égf ék. Október 2i-én a fernezelyi erdőkből kiindulva a Kis­bánya melletti „Negyedében pusztított a tűz, onnét a kisbányai „Tyuz“-ra csapott át, tovább a „Cson­káséra. Egyszer-egyszer eloltották, majd ismét rcteg- gyüjtották a fákat. A tűz tehát folytonosan terjedt s átment Gödörke, Egrestó, Szádokos, Árokalja, Tótpa­tak magaslatokra és hegylejtőkre. Pár nap előtt égett a Vereshegy és Borkút, ennek oldalát november 1-én oltották el. Ugyanez nap a fernezelyi palás felett is hatalmas lángivek nyaldosták a hegyet, igen szép lát­ványt nyújtva a nagybányaiaknak. Tűzoltóság kivonult s ezt a tüzet előbb lokalizálták és el is oltották. Leg­többet használt azonban mindezekre a nov. 1-én éjjel és 2-ikán esett hatalmas eső, mely végleg elol­totta az erdőséget az egész nagy területen. — A múlt hét egyik éjjelén a borhidi határban három kazal lóhere, mintegy 6—700 korona értékben porig égett. A tűz oka, mint a vizsgálat megállapította, gyújtogatás. A csendőrség erélyesen nyomoz az ismeretlen tettes után. — E hó 1-én a déli órákban Szaniszló község­ben tűz volt. A veszedelem igen nagy volt amennyiben az nap óriási szél dühöngött a községben. Négy ház, égy csűr és az összes melléképületek lettek a lángok martalékává. — A száj- és körömfájás előidézője fel van fe­dezve. Ezt közli legalább egy külföldi állatorvosi lap, a „Tierärztl, Rundschau“, mondván, hogy dr. Szegei­nek sikerült egy protozoon alakjában nemcsak a ra­gadós száj- és körömfájás, hanem egy hasonló proto­zoon (mikroskopikus állat) alakjában a himlő, sőt a sarlach okozóját is kimutatnia. Csak aztán ne bizonyul­jon ez az „állat“ szaklapi „kacsának“ ! — Gyümölcstermésünk értékesítése a külföldön. ’ Az idei bő gyümölcstermésre való tekintettel a föid- 1 mivelésügyi miniszter szakközegei utján a külföldi j lapokban figyelmeztette a kereskedőket a magyar : gyümölcstermésre. A miniszter intézkedésének az lett az eredménye, hogy az idén sokkal több cseresznye, meggy, szilva és barack ment ki a külföldre, mint i bármely más esztendőben. A gyümölcs földolgozására | a miniszter ebben az évben huszonhat aszalókemencét, I huszonegy cidermalmot és huszonkét szeszfőző üstöt | adott ingyen a termelők rendelkezésére. A miniszter- j nők egy kiküldötte Kaliforniába utazott, hogy megta- I nulja a gyümölcskonzerválás ottani módjait. — A Mura folyó szabályozása. Á rakoncátlan, l kiöntéseivel egész vidéket veszélyesztető Mura folyó ................Tekintetes Minimax Készülékek Epitő Társaság Budapest, Ezennel készséggel igazolom, hogy a múlt hó 19-án gyártelepem eg yik épületén támadt tetőtüzet az Önöktől nemrég vásárolt Minimax készülékkel rövid é pére alatt teljesen elo.tottuk, mely alkalomra ü a készüléknek könnyűsége és egyszerű kezelhetősége az oltást nagyban elősegítette. E tapasztalat nyomán rendeltem meg aztán mi* két nagy készüléket, melyek már birtokomban is vannak. — Kremzir Károly, Barcs. “ 426 —1

Next

/
Oldalképek
Tartalom