Gazdák Lapja, 1906. szeptember (5. évfolyam, 36–39. szám)

1906-09-21 / 38. szám

GAZDAK LAPJa szept. 21. 4-ik oldal a röplyuk felől való alkalmazásának előnyeiről, mely | előadásának megtarthatása iránti óhaját nevezett lel- | kész ur a meghívók szétküldése után levélileg fejez- i vén ki, Pataki Béla szakelőadó kijelentette, hogy a ! meghívóban jelzett felolvasásától eláll s helyette Bacs- kay Sámuel urat kéri fel szabadelőadása megtartására, A lelkész ur azonban kérte a közgyűlést, hogy meny­nyiben ezen vándorgyűlésre is a méhészet érdekében vidékén tett több napi utazásból jött és igy ki van fáradva s azonkívül utazásai közben meg is hűlt, engedje el megtartani szándékolt előadását s kérte a szakelőadót felolvasása megtartására. Pataki Béla szakelőadó erre és a közgyűlés egy­hangú határozatára telolvasta „Rajzok a méhek vilá­gából“ című dolgozatát, melyet a jelenvoltak lelkesen megéljeneztek, a közgyűlés pedig felkérte szakelőadót, hogy munkáját lapjában, a „Méhészeti Szemlédben egész terjedelmében közölni szíveskedjék. Ezután a szakelőadó élénken méltatva azon érde­meket. melyeket Bacskay Sámuel lelkész ur a méhészet érdekében kifejtett fáradhatatlan munkásságával és különösen vármegyénk méhészetét érdeklőleg körünkben már haimadizben történt megjelenésével szerzett, indítványozza, hogy a közgyűlés ezen kiváló érdemei méltánylásául őt a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület kebelében alakult méhészeti szakosztály disztagjául válaszsza meg. A közgyűlés örömmel tette magáévá ezen indít­ványt Bacskay Sámuel urat a szakosztály disztagjául megválasztotta s erről őt külön jegyzőkönyvi kivonaton értesittetni határozta. A megválasztott disztag ezen ránézve — úgymond — megtisztelő határozatért köszönetét mondva, azon figye­lemreméltó kijelentéssel adott kifejezést a méhészet iránt érzett nemes lelkesedésének, hogy bár ő igen szerény anyagi viszonyok közt élő egyszerű lelkipásztor, de ha évi 1000 frtot kínálnának neki azzal a kikötéssel, hogy a méhészetről örökre mondjon le, ezt az ajánlatot visszautasítaná. Azután egyes részleteket adott elő az általa meglátogatott közel 80 méhesben észlelt hibák­ról összeirt s „A méhészek hibái" cim alatt az ung- megyei gazdasági egyesület kiadásában közelebb meg­jelent munkájából, mely a szerzőnél Csapon 50 f-ével kapható s melyből a jelenvoltak mindegyike azonnal vett is egy-egy példányt. Ezzel a közgyűlés kevéssel déli 12 óra után be- rekesztetett. A közgyűlés után a kevés szánni jelenvoitak a „Magyar Király" vendéglőjébe mentek társasebédre, hol továbbra is élvezettel hallgatták Bacskay Sámuel gyakorlati tapasztalatokban gazdag méhészeti tanácsait s mindaddig együtt maradt a kis társaság, mig az il- lustris vendég délután 4 órakor a vasúti állomáshoz ki nem hajtatott. Szatmári lóverseny. Nevezések. Szatmár, 1306. szeptember 23. vasárnap. I. Mezei gazdák versnye. Kezdete fél 3 órakor. Dij 200 kov. Ebből 100 K. az első, 60 K. a második, 25 K. a harmadik, 15 K. a negyedik lónak. Táv. kb. 1600 m. Futhat minden Szatmár-Németi szab. kir. vá­rosi és Szatmármegyei földmivelő kisgazdának tulajdo­nát képező 3 éves és idősebb lova nyereg nélkül. Legalább 5 lónak kell indulni, hogy a dijak ki­adassanak. Jelentkezni az oszlopnál is lehet, II. Sikverseny. 1150 korona; ebből 800 korona : adva Szatmár szab. kir. város által, 350 kor. az Urlovasok ; Szövetkezete által. 800 kor. az elsőnek, 200 kor. a j második, 100 kor. a harmadik, 50 kor. a negyediknek ! beérkező lónak, 3 é. és id. lovak részére, melyek az 1 1905—1906. években 760 kor. értékű versenyt nem nyertek. Táv. kb. 1600 m. Teher 3 é. 66. 4 é. 70. 5 é. ; és id. 73 kg. Kanca és heréitekre l1/« kg. kevesebb. Minden 400 kor. össznyerernénv után 1 kg. több hal- ; mozva 3 é.-nél 7 kg.-ig, 4 é. és id.-nél 5 kg.-ig. Fél- j véreknek 3 kg. engedmény. Lovasok, kik meg 400 K. j értékű versenyt nem nyertek, 5 kg. súly engedmény- j nyel lovagolhatnak. Beiratás 10 kor., további 10 kor, az indulóktól. (9 aláírás.) 1. Balás Iván ur id. s. m. Világos ..................73 kg 2. br. Berg Hermann száz. 3. é. sp. h. Percent. 591 /a „ 3. Hagelin Henning száz, id. p. k. Caseria. 711 U „ 4. Ugyanaz 3 é, p. k. Timelles. 641 k „ 5. Karácson Pál hdn, 3 é. sp. m. Ävanti. 61 „ 6. Kazy István ur id. s. k. Liszsza fv. 63V2 „ 7. Gr. Merve idt Miksa száz. 3 é. sp. k. Robot- 65Va „ 8. Ugyanaz 3 é. p. m. Gosse. 64Vä „ 9. Nagy Ákos száz. 5 é, p. k. Gota Elf. 7D/2,, III. Hölgyek dija. Vadászverseny ; 200 kor. ér­tékű tiszteletdij az elsőnek, 100 kor. értékű tisztelet­dij a második, 50 kor. ért. tiszteletdij a harmadik be­érkező lónak, 4-ik beiratási diját menti. Táv. kb. 4000 m. Szatmármegyében vagy Szatmár-némeu szab. kir. város területén nevelt, valamint Szatmár szab. kir. vá­ros garnizonjának tagjai bona fide tulajdonában levő 4 é. és id. félvér lovak számára. Teherkiegyenlítés nélkül. Lovagolva 50 m.-el a master után. Dress nem kötelező. Beiratási dij 10 kor. 4 aláírás. 1. Dr. Galgóczy István ur id. sp. h. Sólyom. 2. Kovács Miklós ur 5 é. -sz. k. Flóra. 3. Kölcsey Gábor ur id. sz. k. Lady. 4. Nagy György ur 5 é. p. k. Babám. IV. Akadályverseny. 1150 kor. adva az Urlova­sok Szövetkezete által. Ebből 800 kor. a győztesnek, 200 kor. a második, 100 kor. a harmadik, 50 kor. a negyedik beérkező lónak. 4 é. és id. lovak számára, Minden gazdaságban nélkülözhetetlen eszközök az országszerte első helyen elismert kitűnő szerkezetű és legolcsóbb „Eredeti Kalmár-rosták“ len- és heremagtisztitó-gépek. Elsőrendű hazai anyagból gyártunk ezidőszerint 15-féie nagyságban, különböző szerkezetben a gazda minden követelményeinek legjobban megfelelő általános terménytisztitásához berendezett különleges gépeket, szeielő és magválasztó rostákat, kézi vagy hajtóerőre alkalmazva. — Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegy­zéket kérni. — Minden esetleges kérdezésekre azonnal és díjtalanul válaszolunk. — Raktárt tart és eladásokat eszközöl a Szatmármegyei Gazd. Egyesület Fogyasztási és Ért. Szövetkezete Szatmártt, Verböci-utca 5. szám. KALMÁR ZS. és TÁRSA különleges terménytisztitó gépgyára Hódmező-Vásárheiyen. Telefon 69. szám. ISQ5-ben Nagy-Enyeden állami aranyéremmel kitüntetve. Sürgönyeim: Kalmár-rostagyár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom