Gazdák Lapja, 1906. április (5. évfolyam, 14–17. szám)

1906-04-27 / 17. szám

ápril. 27. GAZDÁK LAPJA. 7-ifc oldal mielőbb jelentkezni, hogy a jelentkezők a gyászünne­pély és az indulás idejéről haladéktalanul értesithetők legyenek. — A bikszádi vasút megnyitása. E hó 19-én reg­gel történt meg a szatmár—bikszádi h. é. vasút mii- tanrendőri bejárata. A kormányt Gerédy Sándor vasúti és hajózási felügyelő képviselte. Az indulás reggel 8 órakor vette kezdetét a bikszádi vasút indóházától, mely a m. á. v. indóháztól csekély távolságra van fel­építve. A vonaton a hivatalos küldöttségek tagjain kívül nagyszámú meghívott vendég is foglalt helyet. (A sajtóról azonban megfeledkeztek). A szakértők az egész pályatestet alaposan megvizsgálva, azt teljesen rendben találták s a forgalom átadására nézve semmi kifogásolni valót nem emeltek. Sárközujlakon a ven­dégeket báró Vécsey László gazdag villásreggelivel várta, majd pedig Bikszádra érve, Szentiványi Gyula fürdő;ulajdonos nagyszerű ebédet rendezett a vonaton érkezők tiszteletére. A bikszádi vasút még aznap át­adatott a forgalomnak. — Választás napja a megyében. A megyei köz­ponti választmány pénteken tartott ülésében a vármegye területén levő összes kerületekben a választást május hó 3-ra tűzte ki. Itt említjük meg, hogy Szatmár város központi választmánya szintén 3-án választ képviselőt.-— Lóversenyek a vidéken : Pozsonyban május 4—5 én, Sopronban május 26-án. — Óriási jégvihar volt a Szatmárhegyen f. hó 25-én, a jégfelhök a Szatmárhegy egész területét elbo­rították ; a jég nem volt nagy szemű, de sürü. A szői- lőben 50 % kárt tett, mig a kötésben levő gyümölcs­fák termésének 9/io-ed részét tönkre tette. A jégvihar több mint egy óra hosszát tartott s még az esti órák­ban is lapátolni lehetett a jeget. A vasúti sinek alól elmosta a földet. — Ä gazdák tisztelgése Darányi foSdmivelósügyi miniszternél. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesü­let igazgató választmánya f. hó 19-én délben Bujano- vics Sándor elnöklete alatt ülést tartott, melyen nagy számban jelentek meg a választmány tagjai. Bujanovics elnök megnyitó beszédében örömének adva kifejezést, hogy az alkotmányos rend helyre állt az országban, indítványt terjeszt elő, hogy a választmány azt vegye ■örvendetes tudomásul, és Darányi Ignácot föidmivelés- ügyi miniszterré kineveztetése alkalmából testületileg üdvözölje. A választmány az indítványt nagy lelkese­déssel magáévá tette s nyomban testületileg felvonult a földmivelésügyi minisztériumba. — Heti lóvásár. A Tatterszallban ápril 19-én tar­tott heti lóvásárra felhajtottak 329 drb. I., 250 drb. II. oszt. összesen 579 drb. lovat. Elkelt 309 drb. ló. — Eladó szőlő karó. A Szatmármegyei Gazda­sági Egyesület szatmári amerikai szőlőtelepéről eladó használt szőlő karó : 4700 drb. 200 cm-eres ezrenként 30 korona, 2600 drb. 1(10 cm-eren felüli ezrenként 20 korona, 8500 drb. rövidebb ezrenként 15 korona ár­ban. A karók e hó végéig elszállitandók. — A mezőgazdasági érdekképviselet szervezése. Darányi Ignác földmivelésügyi minisztert mind nagyobb számban üdvözlik a gazdatársadalmi szervezetek. A mai nap folyamán négy gazdasági egyesület üdvözölte feliratilag. Nagy lelkesedést keltett a gazdasági egye­sületek körében főleg Darányi miniszternek az O. M. G. E. üdvözlő küldöttségéhez intézett válaszában tett az a kijelentése, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet törvényhozási utón való rendezése tárgyában mielőbb javaslatokat terjeszt elő. E részben már legközelebb beható tanácskozások kezdődnek meg a gazdák jelen­legi érdekképviseleti szervei körében, melyeket a gaz­dasági egyesületek országos szövetsége fog vezetni. — A kecskeméti gazdasági egyesület ügye. A kecskeméti gazdasági egvesületet, mert Nagy Mihály tőispánt kizárta tagjai sorából, az előző földmivelésügyi miniszter fel akarta oszlatni. Az erre vonatkozó iratok már fenn is voltak a minisztériumban. A mint értesülünk Darányi miniszter úgy intézkedett, hogy az egész feloszlatás ügyét ad akta tétette, mi érezhető örömet keltett Kecskeméten. — Á házinyul tenyésztés országos szervezése. A nagy városok olcsó s a mellett könnyen értékesit- hető élelmi szerül szolgáló háziállatát, a házi nyulat nem tenyésztik a kellő mennyiségben Magyarországon. A magyar mezőgazdák szövetkezete, főleg szociális in­dító okokból, legújabban elhatározta, hogy kezébe ve­szi a liáziiiyultenyósztés országos szervezését. Ez irányban már fel is hivta tagjait s azok jelentkezésé­nek megfelelően gondoskodni fog megfelelő tenyészál­latok beszerzéséről. — A közelgő permetezési idény alkalmából a t. szőlőbirtokos közönség figyelmébe ajánljuk a dr. As- chenbrandt-féle Boruói-Por használatát. A legjelesebb kül- és belföldi szakférfiak, tízezer magyar szőlőbirtokos nyilatkozdfái egyértelmülegbizonyítják, hogy a bordói por a szőlő (és burgonya) peronosporájának legkitűnőbb, legjobban tapadó és ezért a legolcsóbb ellenszere. A magyaróvári gazdasági akadémia növénykórtani állomása négy évi kisérletezés után véleményét a következő szavak­ba foglalta össze. „Az összes eddig használatban levő permetező anyagok közt teljes részrehajlatlanul megad­hatjuk az első helyet a bordói porból készült oldatnak. Kitűnő tapadóképessége biztosítja használhatóságát, biztos elterjedését ezen anyagnak, a mslylyel az újabb permetező anyagok közül egy sem versenyezhet.“ Hozzátéve azt, hogy a bordói por oldatának elkészítéséhez szakértelem nem keli s igj' ez a legegyszerűbb munkásra is rábízható, amellett, hogy az oldat elkészítése csak nehány percet vesz igénybe, ezek oly slőnyök, melyek főleg szeszélyes időjárás esetén megbecsülhetetlen szol­gálatot tesznek. — A “Hűtlen üzletvezető“ cim aiatt a fővárosi napilapok legtöbbjében az utóbbi napokban egy az alulírott Thomas H. Whittick és Társa budapesti (IV. Havas-utca 3. sz. a.) bej. cég üzletvezetőjének, Petro- vits Árpád urnák becsületét sértő cikk jelent meg, a melyben az foglaltatik, hogy most nevezett üzletvezetőnk 15.000 koronát sikkasztott volna. Az igazság érdekében a megejtett vizsgálat és leltározás eredményeként kö­telességünk kijelententi, hogy Petrovits Árpád ur sem­mit sem sikkkasztott, s a pénztár teljesen rendben talál­tatott. Ezek tehát valótlanságok — amely rágalmakért illetékes helyen fog cégvezetőnk etégtételt kérni. — Egyszersmind kijelentjük, hogy cégvezetőnk nem hogy el lett volna bocsájtva szolgálatából, hanem megbízásunk­ból és megelégedésünkre a pénztárkezeléssel egybekö­tött üzletvezetést továbbra is közvetlen intéei. Buda­pest, 1906. ápril 24. Thomas H. Whittick és Társa. — Ki akar milliomos lenni ? Amerikai milliárdosok monog­ráfiájából láthatjuk, hogy nagy vagyonukat majdnem kizárólag okos tőkebefektetésiknek köszönhetik. Kövessük mi is példájukat, mert megtehetjük ezt most már itthon is, nem kell érte Amerikába menni. Aki nagy vagyont akar magának szerezni, aki hamarosan milliomos akar lenni, ez vásároljon magának azonnal Havas Testvérek buda­pesti tőzsdetagok hírneves bankházából való szerencsés osztálysors­jegyet, mert ott már számos nagy nyereményt nyerték. Itteni eláru­sító : Huszár Aladár könyvkereskedő, Bővebbet a hirdetések között. — Óragyártás megtanulásáhos szegényebb sorsú 12—14 éves fiuk feivétettnek Néhnia Ferenc órás, ékszerész és látszerész üzletében Szatmár, ars 4—52

Next

/
Oldalképek
Tartalom