Gazdák Lapja, 1906. január (5. évfolyam, 1–4. szám)

1906-01-26 / 4. szám

2-ik oldai GAZDÁK LAPJA január 26 fakadó keserű elégedetlenség« folytán, másrészt a korszellem, jobban mondva a szociálista izga­tok (ide számítva sajtójukat is) hatása alatt az „egy mindnyájáért, mindnyája egyért“ állás­pontra helyezkedve, mint uj, eddig ismeretlen, de ma már óriás méretű s állami életünk egész mezejét beborítani készülő tényező jelenik meg előttünk, mely érzi, tudja, hogy erejét, hatalmát az összetartásban találja fel. S mikor a szociális irány ily hatalmas tér­foglalásával állunk szemben s lépten-nyomon a „jogot a népnek“ jelszóval találkozunk, ag­gódó lélekkel és önkénytelenül azokra az orszá­gokra vetjük tekintetünket, hol ez az irány már többé-kevésbbé elérte elérhető célját. Egy rövid szemle e tekintetben arról győz meg bennünket, hogy minél magassabb fokon áll egy országban az általános, az összes nép­rétegeket átható kultúra, annál veszélytelenebb az államra, a közre nézve a szociálizmus. A ] felvilágosodottabb nép nem oly könnyen ül fel jelszavaknak, izgatásnak, jobban belát a dolgok mélyébe, tisztultabb világnézete és igazságér­zete, méltányosabb ezeknélfogva felfogása, íté­lete, könnyebben boldogul az önfentartás nehéz küzdelmeiben, igy kevesebb oka van az elége­detlenségre ; szóval: önállóbban tud gondolkod­ni s a maga lábán járni. A tudatlan, könnyen félrevezethető és fanatizálható tömegek elége­detlensége, lázongása azonban mindig veszélyes, országokat alapjában megrázó, felforgató ese­mény volt úgy a múltban, mint az a jelenben is. Éppen a napokban olvasom, hogy legkö­zelebb megalakították a magyarországi föld mí­ves munkások szövetségét, természetesen az ismert szociálista vezetőknek a vezetése alatt. Szóval: a nép mindinkább a szociálista izga- tóknak a befolyása alá kerül; a szociálizmus napról-napra mélyebben ássa alá a partot a már is erős pusztulásnak indult, a nemzet gerincét képező középosztály alatt. S hova vezet ez ? Látjuk a nemzeti érzés gyengülését, sőt pusztulását e tanok hatása alatt; látjuk, mint vész ki jobban-jobban a nép leikéből a haza és az egyház iránti hűség és szeretet s a tekintély tisztelete ; látunk előre is a birtokos osztály és a vagyontalan nép között bekövetkezendő, súlyos kimenetelű és következ­ményű konfliktusokat és harcokat. S mikor látjuk a proletárságot, most már közelebb a földműves munkás osztályt is, külön szervezet­ben valódi vagy vélt érdekeik védelmére és elő­mozdítására mind szorosabban tömörülni s zárt hadirendben, mind nagyobb kiterjedésű harcvo­nalban, a szociálizmus lobogója alatt ellentá­borként felvonulni, valóban legfőbb ideje, hogy a gazdaosztály is eddigi nemtörődömségéből a helyzet és érdekei tudatára ébredve, s az eddi­gi strucpolitikával felhagyva, tömörüljön oly célból, hogy a kiöntéssel és pusztítással fenye­gető szociális áradat fokról-fokra, lépésről-lépásre minél kevesebb kárt okozva, vezettessék le a maga természetes medrébe : a munka, az en­nek nyomában járó s elérhető jólét és megelé­gedés medrébe. Sokat halljuk és olvassuk az utóbbi idők­ben a „vezető intelligencia“ kifejezését. Hát én keresve-keresem, kutatom, hogy hol és miben nyilvánul a néppel szemben ez a „vezetés“ s megválom őszintén : nem találom sehol, vagy ahol erről szó lehetne is, nagyon ingatag ala- j pon nyugszik az. Avagy nyíltan kérdeni : tö - rődtünk-e s törődünk-e mindeddig (általános­ságban szólva) oly értelemben és mértékben a néppel, annak érdekeivel, hogy annak bizalmát, szeretetét és ragaszkodását megnyerjük s a ma­gunk számára megtartsuk és biztosítsuk ? A néplélek olyan, mint a gyenge, fejletlen és gyámoltalan gyermek : vezetésre, támogatásra szorul s azt mintegy ösztönszerüleg keresve- keresi s onnaw veszi, ahonnan kapja. így ke­rült szociálista vezetés alá. Ma már, a múlt hibáiból kifolyólag, oda fejlődött a helyzet, hogy máról-holnapra s di­vatos elméletekkel és frázisokkal e téren jobb állapotokat teremteni s a dolgok folyását meg­fordítani nem lehet. Gyakorlati lépések, hosszas, fáradságos, odaadó és céltudatos munkálkodás idejének kell kezdődnie, az elméleti tervezgeté- sek teréről haladéktalanul a céltudatos és mély­reható tettek terére átmenni, Szerintem az intelligencia az állami, nem­zeti és társadalmi érdekek által igényelt vezető, irányitó és jobb útra téritő befolyást a népre a következő feltételek mellett szerezhet. Ha az intelligencia „vezetésre“ vállalkozik, elsősorban magának kell tisztában lennie a szo­ciálizmus eszméjével, különféle irányzataival s ezek eddigi nyilvánulásaival hazánk speciális viszonyai között; meg kell továbbá ismerkedni s foglalkoznia kell a nép bajaival, vágyaival, törekvéseivel és pedig nem a lapokból, de a való életből merítve a kellő tájékozottságot; szükséges továbbá, hogy az inteligencia mai M luden szőlőbirtokos olvassa a eimü szőlő- és borgazdasági szaklapot, mely 38. évfolyamában jele­nik meg igen gazdag és változatos tartalommal. Évenkint két színes műmellékletet ad ingyen. Negyedévi előfizetési ára 3 K, egész évi 12 K. —• Kiadóhivatal és szerkesztőség Budapest, IX. Üllői-ut 25. ssssssasa BORÁSZATI LAPOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom