Gazdák Lapja, 1905. július (4. évfolyam, 27–30. szám)

1905-07-07 / 27. szám

juiius 7. GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal. nitónak, Eéter János zsombori tanítónak, Szucsán Jó­zsef pozsonynádasdi káplánnak és Erdős József felső- debrői kántortanitónak Ítélte oda. — Taiiián Béla munkássága. A félhivatalos Búd. Tudósitó-ban egy mezőgazdasági tekintély a követke­zőkben ismerteti Taiiián Béla miniszter működését: Taiiián Béla megnyugvással tekinthet vissza minisz­tersége idejére. Gazdálkodásunk belterjesebbé tételét tette Taiiián miniszter főprogramjává. Az egyoldalú gabonatermelés helyett a dúsakban űzető kereskedelmi és ipari növények nagyobb mértékű termelésére buz­dította a gazuaközönséget; különösen a kender- és leutermeiés fellendítésére sokat tett. A belterjes gaz­dálkodáshoz mély mivelés lévén szükséges, elömozdi- totta a gözeke-szövetkezetek alakítását. ,Nagy hive volt Taiiián az öntözés gazdasági fölhasználásának ; az ] egyszerűbb öntöző-müvek engedélyezésének módját könnyítette, gyorsította, az öntöző-csatornák terjesz­tésére az idevágó törvény átdolgozását munkába vette. A kertészet ügyével is behatóan foglalkozott. A gyű- ! mölcsfa-álloniány hathatósabb szaporítására járási fa- I iskolák létesítését vette munkába. A kerti termények j értékesítésén nagyot lendített azzal, hogy egy kiviteli | vállalatot létesített, mely a mi terményeinkkel elér- ! betű külföldi főpiacokon árusító üzleteket, itthon pe- | dig a nagyobb forgalmú központokon beváltótelepeket rendez be. Alapvető elvet állapított meg Taiiián a szölőmivelés kérdésében : az állami eszközöket csupán az elpusztult és más mivelésre nem alkalmas hegyvi­dék szőlőinek felújítására szorítani, a terjeszkedés helyett a minőség javítására törekedni. Egyik kedvvel ápolt terve volt a gazdasági ipar­ágak és a szesz műszaki alkalmazásának terjesztése, amire nagyobb összeget is szánt az 1905. évi költség- vetésben. Nagyon erélyes volt Taiiián miniszter a nö­vényi és állati betegségek elleni küzdelemben. Elég a két évi sáskairtás, a malleinozás eredményeire, az arankának a zöldvetésben való irtása elrendelésére utalni. Hogy az 1904. évi silány takarmány, burgonyá­éi kukoricatermés nem apasztotta meg állatállomá­nyunkat és nem okozott az ország számos vidékén végzetes Ínséget, azt az ö céltudatos és nagyszabású segítő akciójának köszönhetjük. A nép téli foglalko­zása érdekében nemcsak a háziipar oktatását terjesz­tette, hanem a készítmények értékesítéséről is gon­doskodott. Az állami birtokok kezelését egyszerűbbé és olcsóbbá tette. A gazdasági ismereteket nemcsak a szakintézetek és mintagazdaságok szaporításával ter­jesztette, hanem azzal is, hogy uj népiskola törvény előkészítése során gondoskodott a gazdasági ismere­teknek az elemi iskolákban való tanításáról. Mily nagy hatása lesz ennek egész nemzedékek boldogulására, nem is kell bővebben magyarázni. Működését általá­ban a konszolidációra való erélyes és céltudatos törek­vés jellemzi, melyben Makfalvay Géza kiváló munka­társa volt. — Az arató sztrájk a Dunántúl már nagyrészben teljesen lecsendesedett. A munka adók méltányos en­gedménye után a munkások nagyrészben munkába áll­tak s nyugodtan megkezdték az aratást, ahol pedig megegyezés létre nemf jöhetett, ott tartalék munká­sokkal biztosították magukat a termelők. — Nehány helyen, hol a gabona jobban megbibázott, a mi vár­megyénkben is nyugtalanság mutatkozott az aratók között, a birtokosok méltányossága azonban itt elejét vette minden komolyabb bajnak s az aratás vármegye szerte nyugodtan folyik. — A magyar komló értékesítése. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület három év sikereitől in­díttatva elhatározta, hogy az idén is közvetittetni fogja a saazi piacon a mag>ar termesztésű komló eladását. Az eladás magyar védöjegyes zsákokban történik, a melyeket kizárólag az 0. M. G. E.-nél lehet besze­rezni. Az 0. M. G. E. Saazban külön bizományost tart. Annyit máris sikerült elérni, hogy a legnevesebb külföldi sörfőzdék ma már mind veszik a magyar kom­lót s azzal megvannak teljesen elégedve s a termelők kitartásán fog múlni, hogy a magyar sörfözőknek az a téves hite eloszoljék, hogy a magyar komlóból nem lehet jó sört főzni. — Időjárás és termés. Mindenfelől rekkenő hő­ségről panaszkodnak. Az abnormis meleg azonban a terményekben kárt nem okozott, legfeljebb a rendkí­vüli hőséggel kapcsolatban helyenként fellépő viha­rok pusztítanak. A meleggel kapcsolatban azonban a szárazság is oly mértékben jelentkezik, hogy a legelők már vármegyeszerte iesültek, kapások pedig nagyon kíván­ják az esőt. A búzák vágása is általában folyik már, sajnos azonban, a legtöbb helyütt csalódással. Általá­ban 20—-25%-al kevesebb buza termés mutatkozik, mint amennyit az aratás előtt vártak a gazdák. Kárt tett a téli csapadék hiány, a rozsda, a drótféreg, de ezeken kívül most a buza virágzása alkalmával nagy számban fellépett Thrips kártétele is mutatkozik, J amennyiben a kalászokban a magképződést károsan J befolyásolta. - Ez, mely a karmin vörös, u. n. érlelő i bogár álcának a rovara, az idén nálunk is oly nagy számban lépett fel, hogy noha kártétele csak nehány j esetben lett eddig konstatálva, ugyannyira, hogy ká* | ros volta iránt a szakemberek nincsenek is teljesen meggyőződve, az idén ehhez újabb adattal szolgálha­tunk mi is. — ídéhek aital megölt lovak. Pfeiffer György m.-petri-i lakos a múlt nap nagy hőségben kiment a szőllőjét permetezni. Lovait kifogta közel a szomszéd j méheshez. A méhes épen arra fele nézett, hol a lo­vak voltak s abban az irányban röpködtek, s az egyik lovat megszórták. Ez megvadulva neki vitte a szeke­ret a méhesnek, melyben a kasok feldőltek, s a mé­hek kirontván, mindkét lovat összeszurkálták. Estére el is pusztult mind a két ló, — Szőlő és gyümölcskiállitást rendez a gömör- megyei gazdasági egylet szeptember hó közepén, Putnokon. — A bécsi mérték és a magyar fakereskedelem. Az Országos Erdészeti Egyesület egy anomáliára, hivta föl a kereskedelemügyi miniszter figyelmét. Mig ugya­nis a kemény fánál már rég be van vezetve a méter- rendszer, addig a puhafát még mindig a régi öl, il­letve lábmérték szerint fűrészelik. Ennek hátrányát érzik az építőmesterek is, mert a mai építészet összes számításai már méterrendszeren alapulnak és igy foly­tonos átszámítás válik szükségessé. Szükséges tehát az anomália megszüntetésére oly értelmű intézkedés, i hogy köteleztessenek az összes kereskedők és külö­nösen a fürészgyártulajdonosok, hogy a puhafánál eddig használt bécsi mérték helyett a méterrendszert fogadják el. — Pályázat vetömagcsávázó szerkezet előállítá­sára. A vetömagcsávázást, amely főleg a búzát sok betegségtől megóvja, a kis gazdák nem igen ismerik. A Szolnokdobokamegyei Gazdasági Egyesület ezen a bajon úgy akar segíteni, hogy embereivel bejáratja a falukat s a kisgazdák vetőmagját utcáról-utcára, ház- ról-házra járva csekély díjért megcsáváztatja. Erre a

Next

/
Oldalképek
Tartalom