Gazdák Lapja, 1905. június (4. évfolyam, 22–26. szám)
1905-06-02 / 22. szám
junius 2. ________________________________GAZDAK LAPJA 5-ik oldal. ■e gyikére felvett tanító 100 K. segélyben részesül, mely összegből az útiköltség, az ellátás, szóval minden fedezendő lesz. Pályázhatnak gazd. ism. iskolát vezető tanítók s első sorban azok, kik a tanítási jogosítványt oly kikötéssel nyerték el, hogy a gazd. tanfolyamok valamelyikén jelentkezni tartoznak. Utalással a Néptanítók Lapjának 21. számában megjelenő hirdetésre, pályázati kérvények 1905. évi junius hó 9-éig a vármegye kir. tanfelügyelősége utján nyújtandók be. — Telivércsikó árverés Kisbéren. F. hó 19-én tartották meg Kisbéren az 1 éves telivércsikók évente szokásos árverését, a mely alkalommal 12 drb. állami tulajdont képező angol telivér csikó került eladásra. Az árverésen a versenyistálló tulajdonosok és lóbarátok nagy és előkelő társaságában Tallinn Béla földmi- velésiigyi miniszter is megjelent. Legnagyobb árban ■egy Bona Vista sárga mén kelt el, a melyet 26200 koronáért báró Springer Gusztáv vett meg. Utánna a legnagyobb vételösszeget 22300 koronát Mautner Viktor által megvett pej kanca (Green Rose-Sadas) érte el. Vásároltak még Péchy Andor (1 mén jl kanca), Egyedi Lajos (1 mén 1 kanca), Losoncy Gyula, báró Springer Gusztáv, Mautner Viktor, Szemere Miklós és Meichl Tivadar. Az árverés igen szép eredményűje! végződött, amit nagyrészt az árverésre került anyag kitűnő minőségének lehet köszönni. Az árverési átlagár 9516 koronát tesz ki. Az utolsó 10 esztendő árveréseinek ez a legmagasabb átlagára. A múlt évben 4414, 1903-ban pedig 6700 K. volt az átlagár. — A hitelszövetkezei illetékmentessége. Az Orsz. Központi Hitelszövetkezet panaszt tett a pénzügyminiszternek a miatt, hogy az egyes adóhivatalok és pénzügyigazgatóságok a kötelékbe tartozó szövetkezetekre oly illetékeiteket rónak ki, a melyek fizetésére az 1898. XXIII. t. c. értelmében nem kötelezhetők. E panaszok folytán a pénzügyminiszter rendeletet bocsátót ki, a melyben meghagyja, hogy az 0. K. H. kötelékébe tartozó szövetkezetekkel szemben az 1898 XXIII. t. c. 47 §-át mindenkor alkalmazza, s különösen gondja legyen arra, hogy sem más olyan jogcselekmény után, a melyre az a törvényszakasz bélyeg és illetékmentességet biztosit, a törvény rendelkezésének félremagyarázatának jogtalan bélyeg vagy illetékkövetelés ne legyen támasztva. Meghagyja továbbá a miniszter, hogy a szóban forgó szövetkezetektől az üzletrészek s a kifizetett osztalékok után II. fokozatú illetéket ue követeljen, mert azokat az illetékeket i csak a részvények után kell fizetni, a hitolszüvetke- zeteket pedig nem lehet azonosítani a részvénytársaságokkal. Végül felhívja a miniszter a pénzügyigazgatóságokat, hogy ügyeljenek arra, hogy az adóhivatalok a rendeletet pontosan betartsák. (?) Pályázati felhívás. A siketnémák budapesti állami intézetének első osztályaiba a legközelebbi tanévre mintegy 45 uj növendék fog felvétetni. Ezen kívül felvételt nyernek a megfelelő osztályokba oly siket- némák is a kik eddig valamelyik vidéki intézetben ! tanultak ugyan, de a kiknek szülői időközben a székes- fővárosba költöztek. Végül felvétetnek a felsőbb osztályokba olyan gyermekek is, a kik népiskolai tanulmányaik közben siketültek meg s a kik az intézetben a beszédnek a szájról való leoívsását tanulják meg s ez utón elemi ismereteiket kiegészítik. Első sorban a Budapesten és annak környékén levő községekben lakó siketnémák vétetnek ugyan fel, de másod sorban felvételt nyernek az ország bármely helyéről folyamodó j .olyan siketnémák is, a kik az évi 200 K. eltartási költsé- ; get egészen, vagy részben biztosítani képesek. A felvétel a folyamodványok beérkezésének sorrendjébén fog eszközöltetni; miért is indokolt hogy a szülők mielőbb küldjék be kérvényeiket. Részletes tájékoztatást és felvételi nyomtatványokat is az érdeklődőknek dijtalannl küld az intézet igazgatósága. (Budapest VIII. Mosnyi-u. 8. sz.) (§) A modern technika legújabb vívmányaival berendezett üzletemben külföldön szerzett tapasztalataim szerint festetnek gőzzel feltétlen szintartóan s tisztittat- nak vegyészetileg minden ruhanemüek. Szolid, határozott árak. Gyors kivitel. Gyászruhák 8 órán belül. — Postai megrendelések lelkiismeretesen intézteinek Joó Sándor Szatmár Kazincy-utca Guttmann palota és Kossuth Lajos (Hid) utca 26. szám a. 46—9 (f) A szegedi kenderfonó gyárban készült, legjobbnak elismert kötéláruk valamint ipari és házi célokra használható zsinegek és zsineghevederek szabott ár mellett Drágós Béla kereskedőnél szerezhetők be Szatmáron, Kossuth Lajos-utca 28. (ezelőtt Hid-utca.) — Ugyanott kitűnő minőségű gazdasági kékkenőcs gépolaj, debreceni meszelő és kefeáru-raktár. Különfélék. j Szuperfoszfáíot Stassfurti kainitol Stassfurti káíitrágyasót 40% káli tartalommal ...................— tovább á mindennemű egyéb 1 mű trágyái élét azonkívül Rézgáiicot 52~21 (98—99%) elismert kitűnő minőségben legolcsóbban szállít a zzzzzzzzzzzz ,HUNGÁRIA4 műtrágya, kénsav és vegyi ipar részv.-társaság Budapest, V., Rlrdo-utcza 8. szám. Megrendeléseket a legkedvezőbb árszámitás mellett elfogad és továbbit a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatala Szatmárit. Szatmármegyei Gazd. Egyesület tagdij nyugtázása Régi 904. 905. ossz Áthozat 6 72 évekre. 702 780 175 derecskéi Kiss Lajos Gügye 2 2 4 176 Gáty Sámuel Dobra 2 2 4 177 Boros István Ar.-Megyes 6 6 12 178 Mándy Zoltán Sz.-váralja 6 6 179 Varady Sándor Garbolc 2 2 Összesen 6 82 720 808